Már az egyetem alatt is dolgozni szeretnének a Z generációs fiatalok

HR2019. márc. 19.Növekedés.hu

Az OTP Bank HR szakembereinek tapasztalatai szerint többségében a Z generáció képviselői vettek részt az idei HVG Állásbörzén. A hitelintézet standját felkereső több mint 2 ezer látogató nagy része jelenleg is egyetemre jár, ezért a diákok leginkább a részmunkaidős lehetőségek iránt érdeklődtek. Nem meglepő módon az IT és a pénzügyi terület pozíciói voltak a legnépszerűbbek.

Személyes kapcsolat

A felvételi folyamatok egy része ugyan már digitális módon zajlik, azonban a HR szakemberek egyetértenek abban, hogy a személyes kapcsolat elengedhetetlen ahhoz, hogy az érdeklődők minél teljesebb képet kapjanak a munkahelyekről és elérhető pozícióikról. A modern kor igényeihez igazodva VR szemüveggel, szelfi sarokkal, karrier tanácsadással és rapid interjúval várta a több ezer érdeklődőt az OTP Bank a HVG Állásbörzén. Hétszáz fiatal vett részt az OTP Bank standjánál rapid interjún, illetve tanácsadáson. A látogatók legnagyobb része jellemzően a még egyetemista vagy pályakezdő Z generációba – 1997 után születettek – tartozott. Az elmúlt években tapasztaltakhoz képest érdekesség volt, hogy nagyon sok külföldi kereste fel a hitelintézet toborzóit.

Aktív munkakeresők

Az OTP Bank HR senior szakértője, Szőke-Oláh Katalin tapasztalatai szerint a látogatók nagy része aktív munkakereső státuszú volt. Néhányan már a bank karrieroldalán kinézett pozíciókkal, és konkrét kérdésekkel érkeztek a standhoz. Számukra az állásbörze jó alkalom volt arra, hogy az interjú előtt személyesen szerezzenek tapasztalatot a vállalatról és a további lehetőségekről. Az érdeklődőkkel folytatott beszélgetésekből kiderült, hogy sok pályakezdő érzi elveszettnek magát, nem tudják pontosan, mit is keresnek. Épp ezért volt fontos számukra a karrier tanácsadás, amely segíthet megtalálni a megfelelő irányt.

A fiatalok szempontjai

A nagyszámú érdeklődőtől szerzett tapasztalatok alapján elmondható, hogy a fiatalok elsősorban nem anyagi szempontokat mérlegelnek az álláskeresés során, hanem a hosszabb távú terveiket, egyéni ambícióikat figyelembe véve keresnek álláslehetőségeket. A felsőfokú tanulmányokat folytató diákok számára kiemelkedően fontos a rugalmasság, így a távmunka és a részmunkaidős foglalkoztatás, valamint a banknál bevezetett, heti egy nap otthoni munkavégzés lehetősége is felkeltette az érdeklődésüket. A döntés meghozatalakor szintén fontos szempont a munkahelyi képzések lehetősége, illetve a pályakezdő programok. Egyre többen ismerik fel, hogy a felsőoktatási intézményekben megszerezhető tudás kiegészítése előnyt jelent számukra a munkaerőpiacon. Sok munkahelyen ugyanis már a kezdő pozíciónál elvárás valamilyen szintű, akár gyakornoki programban szerzett tapasztalat, a folyamatos fejlődési lehetőség igénye pedig szinte már közhely. Szintén alapelvárás a Z generációsok körében a mobiltelefon és a laptop biztosítása.

A legnépszerűbb állások

Milyen pozíciók voltak a legkeresettebbek? Az IT, pénzügyi és bankszakmai munkakörökkel kapcsolatos pozíciók iránt érdeklődtek a legtöbben. Ezen kívül népszerűek voltak az adminisztratív, illetve ügyintézői pozíciók is, hiszen itt a legnagyobb a folyamatos fejlődés és továbblépés lehetősége, ami különösen fontos egy pályakezdő számára. Az érdeklődők közül többen megtalálták számításukat, és be is adták jelentkezésüket egy-egy konkrét banki pozícióra.