Megvan, mennyit keresnek most a diákmunkások

HR2024. jún. 3.Növekedés.hu

Az ELTE-Trenkwalder Iskolaszövetkezet adatai szerint a munkáltatók vendéglátási, idegenforgalmi munkára átlagosan 1800 forintos órabért kínálnak, adminisztrációs feladatok és irodai asszisztencia esetében 1900 forintra, míg gyártási, logisztikai és kereskedelmi feladatok ellátása során 1950-2000 forint közötti órabérre számíthatnak a jelentkezők.

Ennél magasabb órabérre főként azok a diákok pályázhatnak, akiket üzleti kiszolgáló központokban vagy call centerekben alkalmaznak – itt 2100 forint az átlagosan megkereshető órabér –, az IT-területen pedig ez az átlag már a 2500 forintot is meghaladja.

A diákmunkát erős szezonalitás jellemzi. Nyáron számos szektorban, így például a kereskedelemben, illetve a gyártás területén a nyári szabadságok tömeges kiadása miatt tervezhetően megnő a diákok iránti igény, hiszen az időszakos helyettesítések megoldásának továbbra is ez a legkézenfekvőbb módja. 

A mezőgazdaságban, illetve a rendezvényekhez és vendéglátáshoz kapcsolódó feladatok területén pedig a csúcsszezon generál jelentős plusz keresletet.

A rendezvényekhez, fesztiválokhoz kapcsolódó munkák eleve igen népszerűek a diákok körében, hiszen amellett, hogy ingyenes részvételt biztosítanak egy-egy, a korosztály széles körében népszerű eseményen, még jövedelmet is biztosítanak.

Egyes területeken, így például a fizikai munkavégzés a logisztika, raktározás, a call center és az IT esetében ugyanakkor nem csupán szezonális, hanem folyamatosan magasabb szintű a kereslet a korábbiaknál.

2024 első négy hónapjában 2050 forint volt az általunk közvetített diákok átlagos órabére, ami 14 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi 1800 forintos szintet.

A nyári időszakra kínált alapórabéreket számos esetben teszik még vonzóbbá olyan kiegészítő juttatásokkal, mint a műszakpótlék, a heti minimum 2-3 műszak esetén járó jelenléti bónuszok, vagy éppen céges busszal történő szállítás a lakóhely és a munkahely között.

Emellett egyre több helyen érhető el a diákok számára a hibrid munkavégzés lehetősége, ami érezhetően elősegíti a Z generáció munkaerőpiaci integrációját.

A diákmunkával elérhető jövedelem vonzerejét az is növeli, hogy 2022 óta SZJA-mentes a 25 év alatti munkavállalók jövedelme. Ez azt jelenti, hogy például egy diákszövetkezetben foglalkoztatott tanuló teljes egészében megkaphatja a bruttó órabérét, ami a jelenlegi átlagot jelentő 2050 forint esetében 308 forinttal nagyobb jövedelmet jelent óránként.

Bár már javában zajlik a jelentkezés a felajánlott pozíciókra, aki a tanulmányi szünetben szeretne munkát vállalni, egyelőre még rengeteg lehetőség között válogathat.

A jelentkezés során komoly előnyt jelent, ha valaki – a jellemzően heti 20-25 órára vállalt – munkaidejének beosztásával rugalmasan tud alkalmazkodni a foglalkoztató cég igényeihez.