Programozó kismama? - Lehetséges

HR2018. aug. 25.Növekedés.hu

A kiemelkedő fizetések és a rugalmas munkaidő miatt egyre több fiatal anyuka és apuka tanulja ki a programozást – közölte a Progmatic. A programozóiskola arra is felhívja a figyelmet, hogy a cégek kifejezetten keresik a női dolgozókat, ami a kismamák munka világába történő visszatérését is elősegíti, melyre komoly szükség van Magyarországon. Közhelynek számít, hogy a haza IT-szektor több tízezres munkaerőhiánnyal küzd, ahogyan azt az Informatikai Vállalkozók Országos Szövetségének (IVSZ) friss kutatása is alátámasztotta. „Mi is azt tapasztaljuk, hogy egyre nagyobb a cégek munkaerőigénye” – mondta el Muraközy Andrea, a Progmatic ügyvezetője. A cégek kiemelten keresik a női programozókat A szakemberhiány által generált kiemelkedő – akár 400 ezres kezdő – fizetések és a kiváló munkakörnyezet hatására egyre többen képzik át magukat programozóvá. A Progmatic számai pedig azt mutatják, hogy a hölgyek is egyre szívesebben tanulják ki ezt a férfiasnak mondott szakmát, de a képzéseken résztvevő nők aránya továbbra is 10 és 25 százalék körül mozog. „A nagyvállalatok, melyekkel kapcsolatban állunk ugyanakkor egyértelműen afelé haladnának, hogy a programozói szakmában a nemek aránya kiegyensúlyozottabb legyen” – mondta el Muraközy Andrea. Egyre több kismama választja a programozást A cégek a munkaerő megtartása érdekében olyan lépéseket is tesznek, melyeknek köszönhetően a programozás ideális a fiatal szülők számára is – derül ki a IVSZ tanulmányból. A rugalmas munkaidő és a home office hatalmas segítség a kisgyermek mellett, és segíthet azt a trendet is megváltoztatni, mely szerint a kismamák nehezebben tudnak visszatérni a munka világába. Nem elhanyagolható az a tény sem, hogy a magyarok többsége rossznak ítéli meg, ha az anyuka túl korán megy vissza a munkahelyére, ugyanakkor az otthonról dolgozást elfogadja, mint alternatíva. „A Progmatic tanfolyamának órabeosztása is a kisgyermekes szülők programozóvá válását támogatja, hiszen az oktatás egyedülálló módon 9 és 15 óra között zajlik, mely lehetővé teszi, hogy az ifjú apukák és anyukká vinni-hozni tudják a kicsiket a bölcsiből, óvodából, iskolából” – emelte ki Muraközy Andrea. A Progmatic ügyvezetője rávilágított, hogy sokan azért váltottak a diákjaik közül, mert nem tudtak a szülés után visszatérni eredeti szakmájukhoz, de olyanra is volt példa, hogy a kismama belátta: nem a számára megfelelő pályán indult el karrierje kezdetén. Mindegyikük kapott munkaajánlatot „A programozóiskola képzését eddig mindegyik kisgyermekes szülő elvégezte, bármilyen pályáról jött is, sőt, rögtön állást is kaptak, ahogyan a többi diákunk is” – emelte ki Muraközy Andrea. „Kétlépcsős ingyenes online felvételinkből hamar kiderül, hogy kinek van a programozáshoz affinitása, így gyakorlatilag nincsen lemorzsolódás a tanfolyam alatt, nem vesztegetik el idejüket és pénzüket diákjaink – tette hozzá a Progmatic ügyvezetője.