2009 óta nem adtak át annyi lakást Magyarországon, mint tavaly

Ingatlan2020. feb. 25.Növekedés.hu
A rovat támogatója:

Összesen 21 127 lakás épült tavaly, az egy évvel korábbinál 20 százalékkal több. Ez az eredmény évtizedes csúcsot jelent, ennél több lakást ugyanis legutóbb 2009-ben adtak át Magyarországon. A tavaly elkészült lakóingatlanok 41 százalékát az érintettek saját maguknak építették, az eladásra szánt lakások részesedése pedig 57 százalékos volt - derül ki az ingatlan.com hivatalos adatokat feldolgozó összeállításából, amely legfrissebb saját adatok alapján bemutatja az új lakások piacát, azon belül a kínálat és a kereslet alakulását, valamint azt, hogy a rekordév után van-e még tartalék ebben a szektorban.

  • Rekordot döntöttek a lakásépítések, legalábbis az elmúlt tíz évet nézve 2019-ben adták át a legtöbb lakást, összesen 21 127 darabot, ami 20 százalékos növekedésnek felel meg. A kiemelkedő eredményben az állami támogatások és a kedvezményes lakásépítési áfa játszott szerepet. 
  • Az ingatlan.com adatai szerint az eladási céllal épülő új lakások kínálatában visszaesés várható, 2021-ben és 2022-ben harmad-, negyedannyi lakást adhatnak át a beruházók, mint 2018-ban és 2019-ben. 
  • Ugyanakkor az új lakásokra továbbra is van kereslet, amely idén februárban 5 százalékkal nőtt éves szinten. 
  • A jövőben megépülő lakásoknál a családi házaké lehet a főszerep, hiszen az ezekre vonatkozó új építési engedélyek száma tavaly 8 százalékkal nőtt, a tavaly kiadott összes lakásépítési engedélyek száma viszont 4,3 százalékkal csökkent.

Van kereslet, de a kínálat szűkebb lesz

Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője elmondta:

“A több mint 21 ezer átadott lakással elér évtizedes csúcs elsősorban azzal magyarázható, hogy az új lakások piacát az elmúlt években felpörgető kedvezményes lakásépítési áfa a múlt év végéig volt érvényben, ezért 2019-re időzítették a legtöbb eladásra épített lakás átadását. A lakásépítések fejlődését az állami lakástámogatások is segítették.”

A tavalyi csúcs után - a mostani kilátások szerint - visszaesés várható a piacon, legalábbis az eladásra szánt új lakások kínálata szűkülhet. 2021-ben és 2022-ben már csak harmad-, negyedannyi új lakás kerülhet eladósorba, mint 2018-ban vagy 2019-ben.

“Ugyanakkor az új lakásokra továbbra is van kereslet. Adataink szerint idén februárban 5 százalékkal nőtt tavaly februárhoz képest a kereslet, 2018 második hónapjához képest pedig 50 százalékos növekedés látható”

- mondta az ingatlan.com szakembere, aki szerint ebből is látszik, hogy a szűkülő kínálat ellenére volna igény az új lakásokra.

Tartalék a családi házaknál

Bár az eladásra szánt új lakóingatlanok száma csökkenhet, azért van tartalék a piacon, elsősorban a saját használatra épített lakóingatlanoknál. Itt elsősorban a családi házakról van szó, ezekhez pedig a családi otthonteremtési kedvezmény (CSOK) ad segítséget.

Balogh László azt mondta: “Ez a trend abból látszik, hogy az egylakásos lakóingatlanokra kiadott építési engedélyek száma a múlt évben meghaladta a 11 ezret, ami 8 százalékos emelkedést jelent éves szinten, miközben a lakóingatlanokra tavaly kiadott engedélyek száma 4 százalékkal 35 123-ra csökkent. A CSOK-nak pedig nagy szerepe van a saját célra épülő lakóingatlanoknál, ugyanis az új lakásokhoz igényelt támogatások közül az építkezések vannak fölényben a vásárlással szemben, arányuk az elmúlt években mindig 50 százalék felett volt."