Az áremelkedés sem szab határt a lakásvásárlási kedvnek

Ingatlan2019. ápr. 8.Növekedés.hu
A rovat támogatója:

Komoly élénkülés látható a lakáspiacon: az első negyedévben országosan 58 százalékkal nőtt az egy eladó lakóingatlanra jutó érdeklődések száma.

A legnagyobb keresletnövekedés Komárom-Esztergom, Jász-Nagykun-Szolnok és Nógrád megyében történt az ingatlan.com adatai szerint. Az elmúlt évek adatai alapján minden negyedik-ötödik lakásvásárlót érinthet a falusi CSOK bővítése.

Az előzetes hivatalos adatokból pedig az is kiderül, hogy a múlt év utolsó negyedében a használt lakások ára éves szinten átlagosan majdnem 10 százalékkal nőtt.

Minden ötödik lakásvásárlót érinthet a falusi CSOK

Országosan az idei év első három hónapjában 58 százalékkal több érdeklődés érkezett egy eladó ingatlanhirdetésre, mint egy évvel korábban. Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője azt mondta:

Az országos adatok is eleve jelentős keresletnövekedésről tanúskodnak, ráadásul a vidéki lakáspiacnak is további lökést adhat, hogy a korábbi hírekkel ellentétben szeptember helyett már július 1-jétől elindul az úgynevezett falusi csok, amely a kistelepüléseken lévő lakóingatlanok piacát pörgetheti fel.

Ugyanis azokon a településeken lévő lakóingatlanok megvásárlásához lehet állami támogatást igényelni, ahol 5 ezer főnél kevesebb laknak és 2013 óta csökkent a lélekszám”. Az érintett településeken egyébként a KSH adatai szerint 2008-ban több mint 30 ezer, 2012-ben 17 ezer, 2016-ban 28 ezer, 2017-ben pedig több mint 31 ezer adásvétel történt. Balogh László hozzáfűzte:

Az összes adásvétel 20-22 százalékát adták a szóban forgó települések, ami alapján arra számítunk, hogy nagyságrendileg minden negyedik vagy ötödik lakásvásárló fogja igénybe venni a falusi csok emelt összegű támogatásait.

Az ingatlan.com elemzése szerint az idei első negyedévben Komárom-Esztergom és Jász-Nagykun-Szolnok megyében növekedett a kereslet, több mint 100 százalékkal. A nógrádi lakóingatlanok iránt 90 százalékkal többen érdeklődtek. Győr-Moson-Sopronban 70 százalékkal bővült a kereslet, de a leggyengébb eredménnyel szereplő Tolna megyében is közel 40 százalékos volt az élénkülés.

Drágulással zárult az előző év, idén is kitart a lendület

Az ingatlan.com elemzése idézi a KSH legfrissebb előzetes adatait is, amely szerint újabb drágulással fejezték be a múlt évet a lakások.

A használt lakások ára országos átlagban 9,6 százalékkal volt magasabb 2018 utolsó negyedévében, mint egy évvel korábban.

Balogh László kiemelte, hogy tavaly a használt lakások minden negyedévben egyenletes drágulást mutattak, 9,2-10,7 százalékkal voltak drágábbak, mint 2017-ben. Az idei év második felében az állami lakástámogatási rendszer bővítése, valamint a babaváró hitel elindítása és a már említett falusi csok újabb élénkülést és további áremelkedést hozhat az országos lakáspiacon, azon belül is a vidéki régiókban.