Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Ennyi most a különbség az új és a használt lakások ára között

Ingatlan2023. nov. 9.Növekedés.hu
A rovat támogatója:

Az ingatlan.com októberi lakásárindexe szerint nem változtak országos szinten az eladó lakások és házak árai szeptemberhez képest. Budapesten a nyári hónapok után októberben ismét csökkentek a lakásárak mégpedig 0,7 százalékkal. A nyugat-dunántúli régióban pedig közel 2 százalékos drágulás ment végbe hónap alatt.

Budapesten összesen

több mint 40 ezer új és használt lakóingatlan volt a kínálatban november elején,

előbbiek átlagos négyzetméterára meghaladta az 1,3 millió forintot, utóbbiakat pedig 943 ezer forint jellemezte, de kerületek között továbbra is komoly eltérések láthatóak. 

A vármegyeszékhelyeken az új lakások átlagos négyzetméterára 595-1,1 millió, a használtaké pedig 269-748 ezer forint között mozgott.

Bár országos szinten alig változott az eladásra kínálat használt és új lakások ára októberben az egy évvel korábbihoz képest,

Budapesten és a nyugat-dunántúli régióban jelentősebb változás következett be

- derül ki az ingatlan.com októberi lakásárindexéből, ami hosszú és rövid távon is bemutatja az eladó lakóingatlanok árának változását országos és regionális szinten. 

A legtöbb régióban lényegében stagnáltak az árak havi összevetésben, ugyanakkor a Győr-Moson-Sopron, Vas és Zala vármegyéket magában foglaló nyugat-dunántúli régióban jelentősebb, 1,7 százalékos áremelkedés következett be.

Hol, mennyiért kínálják az új és a használt ingatlanokat? 

November első hetében

Budapesten a használt lakások átlagos négyzetméterára 943 ezer forint volt, az új építésűeké pedig 1,3 millió forintot tett ki.

A használtaknál a három legdrágább kerület az

V., a XII. és a II., ahol 1,2-1,52 millió forintot szeretnének kapni

négyzetméterenként a tulajdonosok. Ezekben a kerületekben a legmagasabbak az újlakás-árak is, 2,2-2,4 millió forintnál járnak az átlagos négyzetméterárak.

A fővároson belül

a legolcsóbb használt lakások a XX., XXI. és XXIII. kerületben találhatóak,

ezeknél 662-697 ezer forint az átlagár.  Az új lakások esetében a XV., XVIII. és XX. kerület nyújtja a legalacsonyabb, 920-956 ezer forintos átlagos négyzetméterárat. 

A vármegyeszékhelyeken Győr, Veszprém és Debrecen vezeti a használtlakás-piaci rangsort, mégpedig 736-748 ezer forintos összeggel. Az új lakóingatlanoknál Debrecen mellett Zalaegerszeg és Székesfehérvár van az élbolyban 950-1,1 milliós értékkel. 

Salgótarjánban és Békéscsabán a legalacsonyabbak a használt lakások átlagos négyzetméterárai: előbbi városban 269 ezer, utóbbi 382 ezer forintért hirdetik a lakások négyzetméterét.

Ami az új lakásokat illeti Békéscsaba mellett Nyíregyháza és Kecskemét számít a legolcsóbbnak, a szóban forgó vármegyeszékhelyeken 595 ezer forint és 700 ezer forint között alakulnak az árak.