Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Ingatlanbiztosítás: és mégis mozog a föld

Ingatlan2021. jan. 22.Bódy Géza
A rovat támogatója:

A december végi horvátországi földrengések magyarországi károsultjai közül sokan csak nemrég fordultak biztosítóikhoz. A kárösszeg így sokszorosan meghaladja a gyorsjelentésben feltételezettet s a kifizetések átlaga is magasabb lehet, mint egy-egy szélsőséges időjárási időszakot követően.

A tavaly december 28-29-i horvátországi rengéseket követő első két napban a biztosítókhoz több mint ötszáz bejelentés érkezett, amelyek alapján a társaságok a százmillió forintot meghaladó kifizetéssel számoltak. Ugyanakkor több, nagyobb ügyfélállománnyal rendelkező társaság is hangsúlyozta, hogy további bejelentésekre számít – közölte a Mabisz.

A szerződések rögzítik, hogy az ügyfeleknek a károk észlelésétől a bejelentés megtételéig mennyi idő áll rendelkezésükre – jellemzően 3-5 nap.

Feltehetőleg az év vége és a hosszú hétvége miatt az újév első napjaira valóban megsokszorozódtak a tavalyi számok: közel háromezer bejelentés nyomán a becsült kárösszeg megközelíti az ötszáz millió forintot. Ez az összeg önmagában nem számít kirívónak, mivel egy-egy nagyobb nyári vihar akár több milliárdos nagyságrendben is megterhelheti a biztosítói kasszákat, az egy bejelentésre jutó körülbelül kétszázezer forint azonban viszonylag magasnak számít. Ezt az indokolhatja, hogy a földrengés az épületek szerkezetében súlyosabb károkat okozhat, mint a felhőszakadás vagy a szélvihar.

A társaságok folyamatosan térítik a károsultaknak a jóváhagyott kifizetéseket, van olyan biztosító, amelyik a szemlézett károk mintegy kilencven százalékában már le is zárták az eljárást.

Az ügyintézést jelentősen segíti, hogy az elmúlt évben – részben a járványveszély miatti kihívásra válaszul – a biztosítók felgyorsították digitalizációs szolgáltatásaik kiépítését a kárbejelentési és a kárfelmérési területeken is. Egyes biztosítóknál a bejelentett egyszerűbb esetek egy megajánlott összeg elfogadásával zárulhatnak. Amennyiben viszont helyszíni kárszemle válik szükségessé, akkor csak a legszükségesebb állagmegóvási munkálatokat végezzük el (mint például a megrongálódott épületek esetleges áramtalanítása, a vízvezetékek lezárása), és lehetőleg készítsünk mindenről fényképfelvételeket, akár okostelefonunk segítségével.

Az összesített és már feldolgozott adatok alapján a legtöbb igazolható kárt a déli határhoz közeli Baranyából, Somogyból és Zalából jelentették.

A kárigények megalapozottságának megítéléséhez a társaságok (saját szakértőik szakmai felkészültsége mellett) a magyarországi földrengési információs rendszer nyilvános, interaktív adatbázisára támaszkodnak. Ez pontosan mutatja, hol voltak olyan rengések, amelyek biztosítási eseménynek minősülő károkat okozhattak.  

A nagyjából 4,4 millió hazai lakóingatlannak mintegy háromnegyede van biztosítva, így azoknál megszokott, ha kár történik, akkor fizet a biztosító. Ám nem mindegy mennyit – hívja fel a figyelmet Cseh Anett a Netrisk.hu termékfejlesztési vezetője.

Az alapbiztosításhoz egy-egy jól megválasztott kiegészítés mindig jól jöhet, a teljes körű védelem sosem árt. Lényeges, hogy valamennyi lakossági vagyonbiztosítás alapját képezik a tűz- és elemi károk úgy, mint a tűz, robbanás, villámcsapás, szélvihar, felhőszakadás, jégeső, árvíz, földrengés. 

Valamennyi hazai lakossági vagyonbiztosítás alapját képezik a tűz- és elemi károk összefoglaló néven említhető kockázatok, úgy, mint a tűz, robbanás, villámcsapás, szélvihar, felhőszakadás, jégeső, árvíz, földrengés. Az elemi károk kockázatait fedező alapbiztosítások már havi néhány ezer forintért elérhetőek.