Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Jó hír a lakásvásárláson gondolkodó fiataloknak

Ingatlan2023. okt. 20.Növekedés.hu
A rovat támogatója:

Jövőre könnyebben léphetnek az önállósodás útjára az első lakásuk megvásárlását tervező fiatalok. 2024 első felében ugyanis várhatóan a mostani 20 százalékkal szemben már 10 százalékos önerővel is vehetnek lakáshitel segítségével lakást.

Jövőre nagy valószínűséggel könnyebben tudják megvásárolni az első lakásukat a megfelelő jövedelemmel rendelkező fiatalok, hiszen a jelenleginél kisebb önrésszel vehetnek majd fel lakáshitelt - derül ki a money.hu és az ingatlan.com közös elemzéséből, amely bemutatja, hogy mennyiért kínálják eladásra az első lakásként jó alternatívát jelentő 40 négyzetméternél kisebb lakásokat Budapesten és a vármegyeszékhelyeken.

A fiatalok önálló lábra állását továbbá a kormányzati tervek szerint a lakástámogatási program átalakítása is segítheti - olvasható az elemzésben.

Mennyiért lehet most egy garzonban önálló lábra állni?

“Jelenleg a lakáshiteles ingatlanvásárlás esetén minimum 20 százalékos önrészt kell vállalniuk a vevőknek, azaz a vételár ötödét kell saját erőből finanszírozniuk.

A magyar jegybank tervei szerint azonban az önállósodó fiatalok első lakásvásárlásánál jövő év első felében 10 százalékra csökkentené ezt a határt. Vagyis a fiatalok számára az önálló lábra álláshoz kisebb megtakarított összeg is elegendő lehet.

A legkisebb alapterületű lakások kiemelten népszerűek az első lakásvásárlást tervező fiatalok körében.

A garzonok tipikusan a legolcsóbb ingatlanok annak ellenére, hogy az átlagos négyzetméteráruk az adott település vagy kerület átlagainál magasabb” - mondta Balogh László, a portál vezető gazdasági szakértője.

Hozzátette, hogy fiatalok az első lakásuk megvásárlásához a jövőben további segítséget kaphatnak a támogatási rendszer átalakításának és az abban megjelenő új elemeknek köszönhetően.
 
A maximum 40 négyzetméteres fővárosi lakóingatlanokat az ingatlanközvetítő portál adatai szerint október közepén átlagosan 34,8 millió forintért kínálták eladásra. Kerületenként azonban nagy a szórás.

A legnépszerűbb városrészek közül a III., a XI., XIII. és XIV. kerületekben a garzonlakások átlagára 33-45,5 millió forint. A XX., XXI., és a XXIII. kerület a legolcsóbb, ahol átlagosan 26,5-27,8 millió forintért hirdetik ezeket a kis lakásokat.

Már 3,5 milliós önrésszel is elérhető lesz egy budapesti garzon

“A jelenlegi fővárosi átlagárakból kiindulva nagyjából 3,5 millió forintos önerőre lesz jövőre szüksége egy fiatalnak ahhoz, hogy hitel segítségével ingatlant vegyen.

Ez éppen 3,5 millió forinttal kevesebb, mint amit idén kellene előteremtenie, ugyanakkor a hitelösszeget mindenképp növeli majd az alacsonyabb önerő. A 30-39 éves fiatalok átlagos nettó keresete az idei első félévben 397 ezer forintot tett ki,

így kevesebb mint egy évnyi átlagfizetésből összejöhet a szükséges önerő a fővárosban.

Az önálló lábra álláshoz tehát nagy könnyebbséget jelenthet a minimum önerő határ csökkentése, de ahhoz, hogy tömegesen jelenhessenek meg a piacon az első lakásuk megvásárlását tervező fiatalok, szükség lesz a lakástámogatási rendszer tervezett új elemeire is. 

Segíthet ugyanakkor, hogy a kamatkörnyezet folyamatosan kedvezőbbé válik a lakáshitelek piacán, ami szintén helyzetbe hozhatja a megfelelő keresetű fiatalokat.

A jövedelmen pedig elég nagy a hangsúly, hiszen nemcsak az önerőt kell felmutatni, hanem a fizetésnek el kell bírnia a hitel törlesztőjét is.

A 10 százalék önerő mellett szükséges 31 milliós hitelösszeg 20 éves futamidőre 250 ezer Ft havi törlesztővel jár jelenleg, ha a legkedvezőbb ajánlatokat nézzük” - mondta Korponai Levente, a money.hu vezetője. 
 
A vármegyeszékhelyeken a budapestinél jóval alacsonyabb áron kínálják a lakásokat, így alacsonyabb összegű önrész és lakáshitel is elég lehet az első lakáshoz.

A legolcsóbb városokban - Miskolcon, Békéscsabán és Salgótarjánban - 9,6-18,5 millió forint a garzonok átlagára. Veszprémben, Győrben és Debrecenben a legdrágábbak, utóbbi városokban 28-29,9 millió forintért hirdetik ezeket az ingatlanokat.

Összességében várostól függően 10-25 millió forintos lakáshitellel már lehet garzonlakást találni,

egy ilyen összegű hitelnél 80-200 ezer forint lehet a törlesztőrészlet 20 éves futamidőre nézve. 

A szakértők felhívták a figyelmet arra, hogy az önálló lábra álláshoz szükséges önerő csökkentése, valamint az új lakástámogatási rendszer egyaránt élénkítheti mind a lakás-, mind a lakáshitelpiacot.

Ugyanakkor a fiataloknak sem szabad túlvállalni magukat a törlesztőrészlettel, valamint figyelniük kell arra is, hogy a hitelfelvétel előtt alaposan nézzenek körül, használják az online összehasonlító kalkulátorokat, mert a bankok lakáshitelei között jelentős eltérések vannak.