Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Kiderült, melyik megyékbe költöztek a legtöbben

Ingatlan2025. júl. 3.Növekedés.hu
A rovat támogatója:

Továbbra is kettősség jellemzi a magyarok állandó belső vándorlásait: vannak olyan vármegyék, melyek fokozatosan szinte kiürülnek, míg máshol lassan ki kell tenniük a településeknek a „megtelt” táblát – derül ki az OTP Ingatlanpont friss elemzéséből. Pest megye népszerűsége valamelyest csökkent az elmúlt két évben, de még mindig az agglomeráció vonzza a legtöbb beköltözőt, nem véletlen, hogy ott került terítékre elsőként az ingatlanvásárlás korlátozása is.

A napokban tette közzé a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a belső vándorlásra vonatkozó friss, 2024-es adatokat, melyek szerint tavaly összesen több mint 240 ezer ember „mozdult meg” Magyarországon és költözött tartósan (állandó jelleggel) máshová.

Ezzel a 2023-as 220 ezerhez képest mintegy 10 százalékkal élénkült a vándorlási kedv, ugyanakkor még mindig messze van a 2021-es csúcstól, ami 307 ezer fő volt.

Ha az egyes vármegyéket vizsgáljuk, akkor Pest vármegyébe több mint 42 ezren költöztek be, amivel magasan vezeti a listát, utóbbi tendencia állandó az elmúlt tíz évben. Mögötte a főváros áll közel 30 ezer beköltözővel, míg a képzeletbeli dobogó harmadik fokán talán meglepetésre Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyét látjuk 17.500 fővel. A legkevesebben, mindössze ötezren Tolna vármegyébe költöztek tavaly, de Nógrád 5200-as bevándorlása is alig haladta meg ezt, míg hátulról a harmadik helyen Vas vármegye állt 6200 fővel.Nagy különbségek vannak a vármegyék lélekszámában, ezért fordulhat elő, hogy az ezer lakosra eső odavándorlás száma Pest mellett Hevesben és Somogyban volt a legmagasabb, 30 feletti, miközben Budapesten mindössze 17,5.Nem csak azt érdemes nézni, hányan költöztek egy adott vármegyébe, hanem azt is, hányan mentek onnan el, illetve a pontosabb mutató talán a két szám különbségéből adódó vándorlási különbözet.

Ez például Budapest esetében lassan tíz éve negatív, hiába költöztek ugyanis tavaly közel 30 ezren a fővárosba, majdnem ezerrel többen hagyták ott azt.

Elsősorban Pest vármegye „profitált” a belső vándorlásból, 2024-ben 5800-zal többen költöztek be, mint onnan el. A második helyen Győr-Moson-Sopron áll kereken 1500 fős pozitív szaldóval, míg a harmadik Fejér vármegye, ahol valamivel 1100 felett volt a szám. Ezzel szemben Borsodból és Szabolcsból több mint 2500-zal többen költöztek el, mint ahányan oda vágytak tavaly.

A belföldi vándorlás esetében is érdemes hosszabb távú tendenciákat elemezni, nem feltétlenül egy-egy év adatát kiragadni

– emelte ki az adatok kapcsán Valkó Dávid, az OTP Ingatlanpont vezető elemzője.

Ha az elmúlt tíz év (2015-2024) vándorlási különbözetét nézzük meg, akkor az látszik, hogy ebben az időszakban Pest vármegye lakossága több mint 114 ezer fővel bővült csak a belföldi vándorlás eredményeként, hiszen több mint félmillióan vándoroltak oda, miközben kevesebb mint 400 ezren mentek el máshová.

Itt is látszik, hogy hiába Budapest esetében a második legmagasabb a bevándorlás, a főváros lakossága még így is majdnem 45 ezerrel csökkent a belföldi vándorlás miatt, tíz év alatt. Budapestet leszámítva a legnagyobb nettó elvándorlás Borsod és Szabolcs vármegyékből volt, mindkettő esetében mintegy 30 ezer fővel csökkent a népesség. A bevándorlásban pedig Pest vármegyén kívül Győr-Moson-Sopronban és Fejérben haladta meg a tízezer főt a különbözet tíz év alatt. Vagyis hosszú időtávon nézve talán nem túlzás azt állítani, hogy az ország egyes vidékei lassan elnéptelenednek, miközben máshol korlátozni kell a beköltözést az infrastruktúra korlátai miatt.

Részben a fentiekre reagálva született meg a helyi önazonosság védelméről szóló törvény, amit az elmúlt hetekben az Országgyűlés elfogadott. Ennek értelmében a helyi önkormányzatok akár korlátozhatják vagy meg is tilthatják a beköltözést, illetve az ingatlanszerzést.

Ha tömegesen élnek ezzel a lehetőséggel, akkor az intézkedés megmozgathatja elsősorban a fővárosi agglomeráció lakásárait.