Újabb támogatás a vidéken építkezőknek, ezek a legnépszerűbb megyék

Ingatlan2019. nov 26.Növekedés.hu
A rovat támogatója:

  •  Újabb elem, a maximum 5 milliós áfa-visszatérítés is bekerül januártól a falusi csokos támogatások közé.
  • A falusi csok bevezetése óta eltelt öt hónapban 18 százalékkal nőtt a kereslet az érintett településeken, a lakóingatlanok átlagára pedig 10 százalékkal emelkedett.
  • A Veszprém, Somogy és Pest megyében lévő települések a legnépszerűbbek a falusi csokos települések közül, de a hevesi, borsodi és nógrádi községek is keresettek.

 Újabb lendületet kaphat a kistelepülések lakáspiaca, mivel a falusi csok keretében megépülő házakra januártól már kérhető lesz az akár 5 millió forintos áfa-visszatérítés 2022 közepéig. Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője szerint a falusi csokos áfa-visszatérítés fokozhatja az építési kedvet, amely egyébként is elég élénk.

Az év első 9 hónapjában 8308 egylakásos épületre, azaz családi házra adtak ki engedélyt, ami 8 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbi szintet országos szinten. A falusi csok összege függ egyrészt attól, hogy meglévő ház felújításáról vagy új ház építéséről van szó, másrészt a gyermekek számától.

Áremelkedés a településeken

Az ingatlan.com elemzéséből kiderül, hogy a július óta elérhető falusi csok felpörgette az érintett 2500 település lakáspiacát.

falusi csok

Július és november között a szóban forgó településeken az eladó lakóingatlanok átlagára a kínálati piacon 13,5 millió forintot tett ki, ami 10 százalékos áremelkedésnek felel meg éves összevetésben. A drágulás érthető, mivel a kereslet is jelentősen megnőtt az érintett településeken.

Összességében 18 százalékkal nőtt tavalyhoz képest a falusi csokos lakóingatlanok iránti érdeklődések száma, egy-egy hirdetésre pedig még intenzívebben, 33 százalékkal többen érdeklődtek.

Jól mutatja a falusi csok hatását, hogy miközben július és november vége között a fővárosban és a vidéki nagyvárosokban csökkent a kereslet az előző évek azonos időszakához viszonyítva, a falusi csokos településeken ugyanakkor kevesebb hirdetésre jóval több érdeklődés érkezett - az elemzés szerint.

Slágerlista

A kereslet azonban az országon belül egyenlőtlenül alakul az ingatlan.com adatai szerint.

Ha egyenletesen alakulna a kereslet, akkor egy-egy megyére az érdeklődések 5,26 százaléka jutna. Ezzel szemben a legnépszerűbbek a Balaton melletti megyék, Veszprémben és Somogyban ugyanis a falusi csokos településen érdeklődők 11-11 százaléka keresett ingatlanokat. Pest megye is dobogós lett, amely az érdeklődések 10 százalékát fedi le - derül ki az ingatlan.com felméréséből. Népszerűnek mondhatók a hevesi, borsodi és nógrádi falusi csokos községek is, a legkevésbé keresettek pedig a Hajdú-Biharban, Csongrádban és Békésben lévők.