Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Építési vállalkozók: 10-15 százalékkal drágulhatnak az építőanyagok

Interjú2022. jan. 6.Harsányi Péter

Az építőipari teljesítmény 5-6 százalékkal növekedhet az idén. A növekedést elsősorban a lakásépítés és felújítás, valamint az ipari és logisztikai létesítmények építése fogja fűteni – nyilatkozta a növekedés.hu-nak Koji László. Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnöke rámutatott, a fontosabb építőanyagoknál, úgymint a szigetelőanyagok, a tetőfedő anyagok vagy a burkolási tevékenységekhez szükséges segédanyagok esetében markánsabb áremelkedés várható. A fa, a réz, a vas és az acélipari termékek ugyanakkor már nem drágulnak érdemben tovább. Hozzátette, a képzett munkaerőhiány egy éven belül biztosan nem oldódik. Ezzel szemben az ellátási láncok érezhetőbb helyreállása az idei év második felétől elkezdődhet. Különösen fontos továbbá, hogy az MNB zöld otthonteremtési programja változatlan feltételek mellett ebben az évben is fennmaradjon.

Várakozásai alapján milyen éve lehet az építőiparnak 2022-ben?

A rendelésállományt és a cégek véleményét figyelembe véve az építőipar az idén is tovább tud növekedni. A növekedés üteme azonban várhatóan már nem kétszámjegyű, hanem 5-6 százalékos lesz a tavalyi évhez viszonyítva. 2021 során megközelítőleg 5100 milliárd forint termelési értéket realizált az ágazat.

Az egyes alágazatok teljesítménye meglehetősen eltérően alakulhat. Lesznek olyan területek, ahol nem lesz növekedés. Ilyen szegmens a mélyépítés, az út, vasút és infrastruktúra építés.

Az idei évben továbbra is a lakásépítés és felújítás, valamint az ipari szektor részére készülő csarnoképületek és logisztikai létesítmények fogják húzni az építőipar teljesítményét.

Sajnos a választások éve mindig egy beruházási ciklus vége, ami nem magyar sajátosság. Az idén így kevesebb állami és önkormányzati megrendelésre számítunk, ami elsősorban az infrastrukturális beruházásokat érinti.

A magánszektornak ez ugyanakkor jó hír, hiszen több lesz az elérhető szabad kapacitás. 2022-ben a kereslet-kínálat közel egyensúlyi helyzetbe kerül.

Mennyi új lakás és ház épülhet az idén?

Jelenleg nagyságrendileg 35 ezer lakás, új építésű ingatlan van kivitelezés alatt. Ebből megközelítőleg 25 ezer készülhet el a mostani szerződésekből kiindulva.

Ezzel párhuzamosan körülbelül 250 ezer lakást fogunk felújítani az idei év egészében.

Elmondható, hogy minden negyedik lakásfelújítás mögött van vissza nem térítendő állami támogatás. Emellett minden ötödik lakás- és házépítés mögött ott van az otthonteremtési támogatás valamilyen formában.

Hogyan alakul a megrendelésállomány?

Jelenleg 10 százalékkal magasabb az építőipar megrendelésállománya, mint egy évvel ezelőtt. A rendelésállomány egy része azonban nem ebben az évben, hanem a későbbi években valósul meg.

Az év elején nagyobb kihívásokat is látunk. A nagyszerű teljesítmény mögött komoly nehézségek húzódnak. A járványhelyzet továbbra is lassítja és drágítja a kivitelezéseket. Emellett a képzett munkaerő hiánya és az alapanyagok áremelkedése szintén mérsékli az ágazat teljesítményét.

Milyen mértékű lehet az idén az építőanyagok drágulása?

Az építőanyagoknál 10 és 15 százalék közötti áremelkedés bontakozhat ki az első negyedév végére 2021 végéhez képest.

Ez a duplája az elmúlt évek elején tapasztalt 5 és 9 százalék közötti áremelkedésnek. Az árak visszarendeződésére egyelőre tehát nem számítunk.

A fontosabb építőanyagoknál, például a szigetelőanyagok, a tetőfedő anyagok vagy a burkolási tevékenységekhez szükséges segédanyagok esetében markánsabb áremelkedést várunk.

Tavaly a fa, a réz, a vas és az acélipari termékek jelentősen megdrágultak. Az idén viszont már nem számítunk esetükben további érdemi áremelkedésre.

Azoknál az építőipari anyagoknál bontakozhat ki számottevőbb áremelkedés, amelyek előállításához az átlagosnál nagyobb energiafelhasználásra van szükség. Az energiaárak drasztikus emelkedése ugyanis kihat ezen termékek árára.

Véleménye szerint mikortól oldódhat a képzett munkaerőhiány?

Egy éven belül biztosan nem oldódik. A munkaerőpiacot továbbra is jellemezni fogja a keletről nyugati irányba történő munkaerőáramlás. Pozitívum azonban, hogy az idén nem mennek el többen az országból, mint amennyien hazajönnek.

Átmenetileg továbbra is szükség van a nem uniós országokból érkező szakmunkásokra és mérnökökre.

Kihívásokkal teli lesz az év a felnőtt továbbképzés szempontjából is. Nehezen alakulnak ki azok a struktúrák, szervezeti műhelyek, amelyek megfelelő nagyságrendben tudnák segíteni a továbbképzést.

Jelenleg egészségtelenül magas a segédmunkások és betanított munkások aránya az összes építőipari foglalkoztatott létszámon belül.

Az ellátási láncok akadozása milyen alapanyagokra, termékekre hat leginkább?

Az ellátási láncok akadozása elsődlegesen az import termékekre hat, melyek aránya meglehetősen magas.

A múlt évben felhasznált építőanyag 48 százaléka importból származott.

Nem csak Európából, hanem a Távol-Keletről is jelentős mennyiségben importálunk. Utóbbi esetében a hosszú szállítási útvonalak komoly kihívást jelentenek.

A szakszerelői iparhoz, az épületgépészethez és az elektromos szereléshez szükséges eszközök, valamint a megújuló energiát biztosító berendezések esetében érezhető komolyabb hiány.

Ezen termékek, alkatrészek beszerzését ugyanis alapvetően importból oldjuk meg.

Az importőrök és kereskedők minden erővel próbálják megoldani a felmerülő problémákat. Ennek fényében az ellátási láncok érezhetőbb helyreállása az idei év második felétől kezdődhet el.

Mennyire lehet lendületes a zöld lakáspiaci szegmens bővülése?

Fontosnak tartjuk az MNB zöld otthonteremtési programját, mely a magasabb inflációs környezetben is kedvező kamatozású hitellel segíti a lakásépítést. Az újépítésű lakások megvásárlásánál a finanszírozás szokott a szűk keresztmetszet lenni. Ritka, hogy az önerő elegendő legyen az új otthonok megvásárlásához.

Ezért is különösen fontos, hogy az MNB a meghirdetett zöld otthonteremtési programját változatlan feltételek mellett ebben az évben is tartsa fenn és a kedvező a fix kamatok szintje ne változzon.

Ez év július 1-től csak a magasabb energetikai elvárásoknak megfelelő lakóingatlanok kaphatnak használatbavételi engedélyt. A jogszabályi megfelelési kötelem miatt még energiatakarékosabbak lesznek az átadásra készülő új-lakások.

A zöld otthonoknál a megújuló energia egyre jobban fókuszba kerül. A megrendelőink nagyobb arányban már ilyen megoldásokban gondolkodnak. A jó hír, hogy a piacon már rendelkezésre állnak azok az építőanyagok, tervezési megoldások, melyek a zöld otthonok kivitelezéséhez szükségesek.