Hegedüs Éva: Az uniós források hazahozatala lehetővé teszi a gazdaság újraindítását
InterjúAz uniós források hazahozatala lehetővé teszi a gazdaság újraindítását, növeli a bizalmat, csökkenti a költségvetés kamatkiadását – kezdi a beszélgetésünket Hegedüs Éva, a Magyar Közgazdasági Társaság elnöke. A Növekedés.hu-nak adott interjújában az új elnök hangsúlyozta azt is, hogy a civil szervezet 132 évvel ezelőtti céljai ma is érvényesek: az MKT a jövőben is olyan fórum lesz, ahol kiváló közgazdászok, állami vezetők, jegybankárok, akadémikusok, üzletemberek folytatnak szakmai párbeszédet a magyar gazdaságot érintő kérdésekről, és képesek lesznek hidat építeni a tudományos élet, a kormányzati döntéshozók és az üzleti szektor között.
- Uniós források hatásai: A hazahozott uniós pénzek újraindítják a gazdaságot, növelik a bizalmat, és csökkentik a költségvetés kamatkiadásait.
- MKT folytonosság: A Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) 132 éves alapcéljai a mai napig érvényesek.
- Szakmai fórum: Az MKT a jövőben is biztosítja a párbeszédet a közgazdászok, jegybankárok, állami vezetők és üzletemberek között.
- Híd szerep: A szervezet összeköti a tudományos életet, a kormányzati döntéshozókat és a vállalati szektort.
Gratulálunk az elnöki megválasztásához. Milyen irányt kíván adni az MKT munkájának?
Nagy megtiszteltetés és felelősség is számomra a küldöttközgyűlés egyhangú támogatása. Több évtizede vagyok aktív tagja az MKT közösségének, rengeteg kiváló közgazdászt ismertem meg, építő és kritikus támogatásukra a jövőben is számítok.
Felfogásom szerint a legfontosabb feladata az elnökségnek, hogy megőrizze a közösségünk műhely jellegét, teret engedjen a szabad véleménynyilvánításnak, lehetőséget teremtsen a szakmai párbeszédre, hidat építsen a gazdasági élet szereplői között, és eközben képes legyen a jövő gazdasági kihívásaira is érdemi válaszokat adni.
A gazdaságpolitikai kérdések mindig a közgondolkodás előterében vannak. Milyen helye és szerepe lehet ebben egy civil szakmai szervezetnek?
Az MKT-nak kizárólag a tőle elvárt és megszokott szakmai mérce szerint kell működnie, amiben számíthatok az elnökség tagjaira.
Semmilyen témában nem célunk az, hogy egyetlen, kizárólagos álláspontot képviseljünk, inkább megfontolásra alkalmas felvetéseket szeretnénk tenni, mert nem gondolom, hogy nálunk lenne a bölcsek köve, még akkor sem, ha nemzetközi szinten is elismert közgazdászokat tudhatunk a tagjaink között.
Olyan szakmailag hiteles fórum kívánunk maradni, ahol a különböző nézőpontok érdemi, nyílt és tisztességes vitában „mérettethetnek meg” egymással, ahol a vita nem gyengíti, hanem erősíti a közös gondolkodást, ahol nemzetközi mércével is értékelhető közgazdasági érték születik.
Melyek azok a területek, ahol véleménye szerint a következő években a legnagyobb szükség lesz az MKT szakmai szerepvállalására?
Az MKT csaknem háromezer tagja, 16 megyei szervezete és 30 szakosztálya nagyon széles szakmai hátteret jelent. A szervezeteink autonóm módon választják ki, hogy milyen témákra fókuszálnak, milyen előadók részvételével szerveznek programokat, panelbeszélgetéseket. Az elnökség álláspontja szerint sok fontos téma van napirenden.
A legfontosabb kérdéskör az euró magyarországi bevezetése, de ki szeretném emelni a hosszú távon kiszámítható költségvetési és gazdaságpolitika jelentőségét, a tudásalapú gazdaság létrehozását, hogy csak a leglényegesebb kérdéseket érintsem.
Úgy gondolom, hogy a sorainkban lévő kutatók, akadémikusok, bankárok, vállalatvezetők tapasztalata, tudása lehetővé teszi, hogy ezekben témákban érdemi megállapításokat tegyünk. A gazdasági növekedés beindítása mindannyiunk érdeke, azt gondolom, hogy ebben az uniós források hazahozatalának meghatározó a szerepe. Egyetértek Széchenyi István gondolatával, hogy egy ország erejét a kiművelt emberfők sokasága határozza meg. Ehhez egyenlő versenyfeltételek, megújult oktatási, egészségügyi rendszer és innovációk szükségesek, beleértve a mesterséges intelligencia és a technológiai fejlődés kínálta lehetőségek jobb kihasználását.
Foglalkoztatja tagjainkat a demográfiai helyzet, az idősödő társadalom kérdésköre, valamint ezek gazdasági hatásainak vizsgálata is.
Szorgalmazzuk, hogy a vidéki szervezeteink a jövőben is szoros együttműködésben dolgozzanak a helyi egyetemekkel, kamarákkal. És végül, de nem utolsósorban kiemelt célunk, hogy a fiatal közgazdászok számára értékelhető értékajánlatot tudjunk biztosítani a jövőben is.
Akkor ragadjunk le itt: a fiatalok általában apolitikusak. Nem ezt tapasztalják?
Az én tapasztalatom az, hogy a fiatalok egyáltalán nem apolitikusak, éppen ellenkezőleg: nyitottak, bátrak, kritikusak, kezükbe akarják venni a sorsuk irányítását, ezt az MKT fiataljai is bizonyítják nap, mint nap.
Az MKT-ban nagy hagyománya van az egyetemisták és közgazdászhallgatók aktív részvételének, de dolgozunk azon, hogy még jobb értékajánlatot nyújtsunk a számukra, ezért többek között mentorprogramot szeretnénk indítani, amelynek kidolgozása megkezdődött az MKT Ifjúsági Bizottságának részvételével.
Hagyományosan erős az ifjúsági jelenlétünk többek között Debrecenben, a Pannon Egyetem Zalaegerszegi Karán és a BGE-n, az elmúlt években pedig Szegeden és Egerben is lelkes fiatal csapatok épültek. Az egyetemekkel való együttműködést a jövőben még tovább szeretnénk szélesíteni, az elmúlt években a Budapesti Corvinus Egyetemmel, az egri Eszterházy Károly Katolikus Egyetemmel és a Nyíregyházi Egyetemmel kötöttünk partnerségi megállapodásokat. Vándorgyűléseink mellett a másik nagy hagyományú rendezvényünk a Fiatal Közgazdászok Országos Találkozója, a FIKOT, amit már 43. alkalommal rendezünk meg idén ősszel, Szegeden. A FIKOT jóval több egy szakmai konferenciánál: sok fiatal közgazdász számára ez az első olyan országos fórum, ahol közvetlenül találkozhat a szakma meghatározó szereplőivel, és bekapcsolódhat a gazdasági kérdésekről folyó párbeszédbe. Az MKT tudást, kapcsolatokat, szakmai láthatóságot és közösséget biztosít.
Egy pályakezdő számára a tanórán kívül megszerezhető, gyakorlati tudás, a kapcsolatrendszer, a közösségépítés és az a szakmai közeg, amit az MKT jelent, legalább annyira fontos lehet, mint maga az egyetemi képzés.
Az MKT tavaly ősszel egy részletes, átfogó javaslatcsomagot tett le az asztalra a magyar gazdaság teljesítményének javítása, erősítése érdekében. A 2025-ös veszprémi javaslatcsomag még ma is érvényes?
A tavalyi veszprémi közgazdász-vándorgyűlésen megfogalmazott, ma is érvényes szakpolitikai javaslatainkat mind az előző, mind az új kormány illetékes tagjainak eljuttattuk. A dokumentum a kétnapos szakmai program több tucat megállapítását tartalmazza: többek között a magyar gazdaság versenyképességének javítását, a diverzifikáció és a kiszámítható gazdaságpolitika szükségességét, a fiskális és monetáris politika összehangolt működésének\fontosságát hangsúlyoztuk.
Ezt a hagyományt idén is folytatjuk így az idei, 64. Közgazdász-vándorgyűlést követően is eljuttatjuk a szakembereink véleményének esszenciáját az illetékes gazdaságpolitikai döntéshozók számára.
Új kormány, új gazdaságpolitika: miként viszonyul hozzá az MKT?
Az MKT tagsága és az én véleményem szerint is a Kormány tagjai elismert, tapasztalt vezetők, sokukat régóta személyesen is ismerem.
Üdvözöljük az uniós források hazahozatalát, a költségvetés átláthatóságára és az állami források takarékos felhasználására való kormányzati törekvést, a korrupció elleni küzdelmet, a piaci verseny iránti elköteleződést és a piactorzító állami beavatkozások fokozatos leépítésének a szándékát.
Az alapszabályunkban rögzített közhasznú feladatunk az, hogy figyelemmel kísérjük a mindenkori kormány gazdaságot érintő intézkedéseit, platformot biztosítsunk és aktív részesei legyünk az érdemi szakmai párbeszédnek. Bízunk abban, hogy rendezvényeinken rendszeresen üdvözölhetjük majd a Kormány képviselőit.
Az MKT egyik legfontosabb értéke, hogy szakmai rendezvényein a gazdasági élet meghatározó szereplői és szakértői vitatják meg a legfontosabb kérdéseket. Elnöksége alatt hogyan folytatódik ez az intenzív szakmai-tudományos munka?
A „megőrizve megújulni” irányelvet követjük. Azt a sokszínűséget és gazdag programkínálatot, amely ma az MKT egyik legerősebb értéke, mindenképpen szeretnénk megőrizni. Ez évente mintegy 100 szakmai rendezvényt jelent, amelyek a gazdasági élet legfontosabb kérdéseit hozzák közel a szakmához és a gazdaság ügyei iránt érdeklődő, szélesebb közvéleményhez. Az MKT valamennyi rendezvényéről a társaság honlapján, LinkedIn- és Facebook-oldalán bárki tájékozódhat, és biztos vagyok benne, hogy mindenki talál olyan programot, amely szakmailag izgalmas, aktuális és számára is releváns kérdéseket jár körül. Természetesen a célunk az, hogy minél többen részesei is legyenek ezeknek a programoknak.
Rendezvényeink négyötöde visszanézhető a YouTube-csatornánkon, illetve meghallgatható podcast formájában is, így azok valódi tudásplatformot biztosítanak.
Szakmai eseményeinkről számos mértékadó sajtótudósítás jelenik meg, az MKT-ban folyó munkát azonban szeretnénk még láthatóbbá tenni. Újdonság például, hogy néhány hete már a mesterséges intelligencia segítségével készült szakmai összefoglalókat is közzéteszünk a honlapunkon az érdekesebb előadásainkról és kerekasztal-beszélgetéseinkről. Különösen a fiatalabb közönségnél fontos, hogy többféle belépési pontot kínáljunk: lehet, hogy valaki nem ül le elsőre egy másfél órás szakmai videó elé, de ha átfut egy két-három perces összefoglalót, és az felkelti az érdeklődését, később talán megnézi vagy meghallgatja a teljes beszélgetést is.
Szeptemberben ismét Eger ad otthont a 64. Közgazdász-vándorgyűlésnek. Hogyan készül visszatérni a szülővárosába?
Eger az életem része, itt nőttem fel, itt töltöttem el életem első 18 évét, belém ívódott a történelmi hősök élete, a nők bátorsága, a minden napi szorgalmas munka fontossága, az emberek szeretete és tisztelete. Egyszerű családból származom, ahol sokszor együtt hallgattuk Zorán csodálatos szövegét: „Mert a gyémánt és arany fénye szép, de tiéd ez a fény csak akkor lehet, ha érte a mélybe lemész.”
Úgyhogy sok munka vár ránk, de sok mindenkivel összefogva jó program fogja várni a résztvevőket Egerben.
Személyes kihívás is, hogy kiváló rendezvényt szervezzünk, kiváló előadókkal, inspiráló témákkal és tartalmas programokkal.
