Sok a pályaelhagyó: még volt énekes is jelentkezett az eMAG-Extreme Digital csapatába

Interjú2021. feb. 2.Devecsai János

Az informatikusainknál a bérek havi 400 ezertől fölfelé indulnak, de 1 millió forint felé is mehetnek – mondta el a növekedés.hu-nak Heiszmann Henrietta, az Extreme Digital és az eMAG HR igazgatója.

Az eMAG és az Extreme Digital egyesülése milyen hatással volt a munkaállományra? Milyen átalakítások vannak folyamatban?

A sűrűjébe még csak most fogunk belevágni. Már létrehoztunk egy közös vezetői réteget, illetve az operatívabb szinteken néhány területen már sor került a közös felelősség létrehozására.

Ez az év fog arról szólni, hogy eldöntsük, hogy milyen munkakörökre van szükség az optimális működéshez.

Lesz szükség elbocsátásokra?

Nem. Az átalakítás bővüléssel jár, nem létszám-csökkentéssel.

A vezetői kultúra mennyire volt más korábban a két társaságnál?

Az eMAG hazai leányvállalata inkább az egyszemélyes döntéshozásra lett berendezkedve, míg az Extreme Digital-nál a management csapatnak nagyobb mozgástere volt.

Mivel a fúzió nem ért teljesen véget, még dolgozunk a különbségek összecsiszolásán.

De megkönnyíti a helyzetet, hogy az eMAG és az Extreme Digital vállalati kultúrája nagyon hasonló: a korrektség,  az innováció és a gyors megvalósítás mindkét társaságnál kiemelten fontos.

Most a járvány közepén könnyű új munkaerőt találni?

A szakértői állásoknál a jelentkezők száma nőtt, de csak kis mértékben. Az alacsony komplexitású pozícióknál viszont úgy 35-40 százalékkal több életrajzot kapunk, mint a járvány előtt. A jelentkezők között sokaknak nincs tapasztalata az adott területen. Most a válságban például jó pár olyan munkakereső talál meg minket, aki korábban a szállodaiparban vagy a vendéglátásban dolgozott.

De olyan is van, aki korábban énekesként kereste a kenyerét.

Azt látni, hogy a járvány elején még sokan azzal számoltak, hogy a mostani krízis csak pár hónapig fog tartani. Ezért akik elvesztették a munkájukat nem akarták hosszútávon lekötni magukat. Ez a helyzet mostanra megváltozott.

Az informatikusaik külsősök vagy belsősök? Nagyságrendileg mennyit keresnek?

Vegyes a kép. Az eMAG-nak Romániában van egy nagy, több mint 1000 fős fejlesztői csapata. Bár belső IT-s szakemberei az Extreme Digitalnak is vannak, a társaságnak jó pár külsős partner is bedolgozik. A keresetek terén nagy a szórás, attól függően, hogy melyik munkatársnak mekkora a felelősségi köre. A bérek havi 400 ezertől fölfelé indulnak, de 1 millió forint felé is mehetnek.

A KATA szabályok változása érinti Önöket?

A legtöbb beszállítónk nagy volumenekkel dolgozik emiatt a túlnyomó többségük nem KATÁS. Csak egy-két kivétel van, de azt könnyen tudtuk kezelni.

Az irodai alkalmazottaik hogyan dolgoznak a cégnél most a járvány idején?

Jelen pillanatban rugalmas munkavégzést biztosítunk a dolgozóinknak. Akinek a munkaköre ezt lehetővé teszi az dolgozhat otthonról.

Viszont vannak olyan tevékenységek, amelyeket vagy a jogi rendelkezések miatt vagy mert egy kollaboratív munkáról van szó, csak az irodában lehet elvégezni.

A karácsony előtti két hétben egyébként kevesen jöttek be, de most az év elején egyre többen vagyunk az irodában. Már csak azért is, mert most több fontos tervezési folyamat is zajlik. Ezekhez pedig szükség van a személyes találkozókra.

Hogy látja: a humánerőforrás-menedzsment terén milyen trendek várhatóak 2021-ben?

Ha valamit megtanított a tavalyi év nekünk akkor azaz, hogy a jövőt nehéz megjósolni. De az látszik, hogy most az eddigieknél is fontosabbá vált amunkavállalói élmény és annak kihatása az élet személyes területeire. Erre a dolgozói igényre pedig a HR-eseknek is figyelniük kell.

A válság miatt ráadásul egyre többször előfordul, hogy az emberek olyan területen akarnak elhelyezkedni, ahol még sose dolgoztak. Emiatt a jelentkezők kiválasztásánál a szakmai mellett egyre fontosabb a személyes kompetencia.

A HR-eseknek meg kell tanulniuk, hogy miként tudják lefektetni azt az utat, amely mentén haladva a tapasztalatlan munkatársakból is értékes dolgozók válhatnak.