Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Táblázatban a fontosabb bérek - Ugyanannyit visz haza ma egy fizikai dolgozó, mint egy mérnök

Interjú2022. jan. 13.Végh Zsófia

Egy képzett fizikai dolgozó ma annyit keres, mint egy pályakezdő mérnök, egy teljesen kezdő mérnök pedig sokszor annyit, mint a többéves tapasztalattal rendelkezők, mondta lapunknak Farkas Tamás, a Grafton munkaerő-kölcsönző cég üzletágvezetője. Az akut munkaerő-hiány miatt a cégek a kevésbé gyakorlott jelentkezőket is felveszik, akik tudván, mennyire kelendők, egyre többet kérnek.

Egyre inkább csökken a különbség a kezdő és a néhány év tapasztalattal bíró szakemberek fizetése között. Mely szektorokban érzékelhető ez leginkább?

Mérnöki és gyártói oldalon a sok év tapasztalattal rendelkező szeniorok 5+ év és a néhány (2-3) év tapasztalattal rendelkező jelöltek bére közt csökken a különbség. S persze ehhez felzárkózik a kezdő kollégák bére is. IT területen szintén megfigyelhető ez a trend a medior (3-4 év) és senior jelöltek között.

Farkas Tamás, a Grafton üzletágvezetője

Mekkora az eltérés?

A mérnökök és logisztikusok esetében mindenképpen érzékelhető, egy 0 év és egy 3 év tapasztalattal rendelkező munkatárs között akár 50% a differencia, míg a 3 és 5-7 év tapasztalati szint között már csak 10-15%. 

Minek tulajdonítják ezt a jelenséget?

Mérnöki oldalon a megfelelően képzett és tapasztalt munkaerő hiányára vezethető vissza.

A cégek rugalmasabb elvárásként nyitottak a kevésbé tapasztalt jelöltekre is, azonban az irántuk ezáltal megnövekedett kereslet feltornázta bérigényüket a korábban a szenioroknál megszokott szintre.

A junioroknál tapasztalt bérigény-növekedés a kevésbé képzett munkaerő iránti nagy kereslettel és ebből adódó béremelkedéssel függ össze: a képzett fizikai dolgozók bére (pl. technikusok) utolérte a pályakezdő mérnöki szintet.

Ezt a diplomás fiatalok sem nézik tétlenül, ők is egyre többet kérnek.

Emellett a megélhetési költségek jelentős növekedése, valamint a minimálbér és bérminimum emelésének csupán a híre elég volt a diplomások bérigényének szárnyalásához.

Mi a helyzet az informatikusokkal?

Az IT területén minimum 8-9 ezer ember hiányzik a szakmából, emiatt túlnyomórészt jelöltvezérelt a piac.

Óriási a verseny a jó jelöltekért, s egyre kevésbé számít az években mérhető tapasztalat. Sokkal nagyobb hangsúlyt kap a technológiai ismeret, a projekttapasztalat.

S ahogy minden más szektorban, az informatika területén is jellemző, hogy a jelölt abban az esetben ér el igazán magas fizetésemelést, ha céget vált. Cégen belüli előléptetéseknél szinte minden esetben kisebb az emelés mértéke, mintha ugyanazt a pozíciót egy másik cégnél pályázna meg.

Junior pályakezdőkről ritkán beszélhetünk ebben a szegmensben, mivel szinte az összes informatikai tanulmánnyal rendelkező jelölt már az egyetemi évei alatt elkezd dolgozni, ha máson nem, magánprojekteken gyakornokként.

A koronavírus hatására felgyorsult a digitalizáció, nőtt a kereslet az informatikusok iránt, tovább növelve az ebben a szektorban dolgozók bérét.

Mit tudnak tenni ebben a helyzetben a cégek?

Csak pislognak; nehezen birkóznak meg a megugrott bérigényekkel. Van olyan cég, aki kifizeti az elvárt béreket, így a többi munkaadó is kénytelen lesz lépést tartani. A belső bérfeszültségek csökkentésére csak úgy lesz mód, ha az éves emeléskor a régi kollégáknál jelentős korrekciókat hajtanak végre.

Ezt egyelőre nehezen tudják „átvinni” az anyacégeken, akik nehezen hiszik el, hogy ennyire megdrágult hazánkban a munkaerő.

Havi bruttó bér – szellemi munka

 

0-3 év

3+ év

 

Minimum

Maximum

Minimum

Maximum

Villamosmérnök

500,000.-

650,000.-

700,000.-

1,000,000.-

Vegyészmérnök

420,000.-

550,000.-

600,000.-

800,000.-

CAD tervező mérnök

400,000.-

650,000.-

650,000.-

750,000.-

Gyártómérnök

460,000.-

650,000.-

650,000.-

800,000.-

Logisztikai szakember

420,000.-

550,000.-

550,000.-

800,000.-


Havi bruttó bér – szellemi munka – menedzser/vezető

 

Minimum

Maximum

Átlag

Éves bónusz (%)

Üzemvezető/ügyvezető

1,800,000.-

3,600,000.-

2,600,000.-

25-50

Projektmenedzser

1,100,000.-

1,300,000.-

1,500,000.-

10-24

Minőségbiztosítási menedzser

1,300,000.-

2,000,000.-

1,500,000.-

10-15


Havi bruttó bér – fizikai munka

 

Minimum

Maximum

Fizikai munkás (szakképzetség nélküli)

230,000.-

320,000.-

Raktári dolgozó

225,000.-

310,000.-

 

Minimum

Maximum

Minimum

Maximum

 

0-1 év

1-3 év

Gépkezelő (szakképzetlen)

250,000.-

320,000.-

285,000.-

360,000.-

         

Szakképzett

0-2 év

2+ év

Technikus (minőségbiztosítás)

320,000.-

410,000.-

350,000.-

440,000.-

Technikus (labor)

350,000.-

420,000.-

410,000.-

520,000.-

Villanyszerelő

360,000.-

480,000.-

450,000.-

600,000.-

Targoncavezető

315,000.-

420,000.-

360,000.-

420,000.-

Logisztikai szakember

420,000.-

550,000.-

550,000.-

800,000.-


Havi bruttó bér – fizikai munka – menedzser/vezető

 

Minimum

Maximum

Minimum

Maximum

Raktárvezető

430,000.-

600,000.-

530,000.-

680,000.-

Minőségbiztosítási team leader

400,000.-

520,000.-

480,000.-

650,000.-

Forrás: Grafton Salary Guide