A NAV pontot tett a végére - 10 éve otthagyott veszélyes hulladékot szállíttatnak el Kiskunhalas térségéből

NAV Infotár2021. márc. 22.Növekedés.hu
A rovat támogatója:

Idén pont kerülhet a több mint tíz éve húzódó ügy végére: a kiskunhalasi veszélyeshulladék-telepről a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szállíttatja el az otthagyott 1500 tonnányi veszélyes hulladékot.

Az elhagyott telepen – lakóházak közvetlen közelében – több mint tíz éve állnak gazdátlanul a környezetet súlyosan veszélyeztető anyagok műanyag és fém hordókban, egyre romló állapotú tárolókban. A környezetszennyező céget többször felszólították már a hatóságok a veszélyes anyagok elszállítására, de ennek sem az egykori ügyvezető, sem a későbbi tulajdonosok nem tettek eleget, így az ügy a NAV-hoz került végrehajtásra.

A NAV ugyanis nemcsak a fizetési kötelezettségeket hajtja be, hanem általános közigazgatási végrehajtóként, közreműködő gazdálkodókkal végezteti el például a romos épületek bontását, lakásban felhalmozott szemét elszállítását, vagy épp az életveszélyessé vált növényzet visszavágását.

Ebben az ügyben számos olyan környezetvédelmi és hulladékmentesítési szakkérdést kellett tisztázni, melyekhez a Kormányhivatal és szakértő vállalkozók bevonása elengedhetetlen volt. A hulladék elszállításához olyan szakértelemre és eszközállományra van szükség, amivel a NAV nem rendelkezik, ezért azt csak külső cég bevonásával lehet elvégezni. A munka mérete, illetve várható költsége miatt a NAV a közreműködő céget közbeszerzéssel választotta ki.

A hulladék elszállításáról és ártalmatlanításáról szóló szerződést a NAV és a nyertes vállalkozó 2021. február 18-án írta alá. A cégnek a hulladék elszállítására 120, a szakszerű tárolás melletti ártalmatlanítására további 180 napja lesz, így a helyzet még idén megnyugtatóan rendeződhet.

A munkálatok várható költsége akár bruttó félmilliárd forint is lehet.

Ezt az összeget a NAV ilyenkor megelőlegezi, azonban azt később – ha maga a kötelezett, vagyis a környezetszennyező cég önként nem fizeti meg – be is hajtja.