Erre nagyon figyeljen vállalkozóként: Nem menti meg a korlátolt felelősség

NAV Infotár2019. jan. 23.Növekedés.hu
A rovat támogatója:

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal által indított perek nyomán akár „korlátlanul” is felelősségre vonhatók a vállalkozások vezetői. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal évek óta kezdeményez peres eljárásokat az egyes vállalkozási formák által biztosított korlátolt felelősséggel visszaélő tisztségviselőkkel szemben.

Az elmúlt években több mint 2 000 úgynevezett felelősség-átviteli per indult országos szinten, ezek hatására pedig milliárdos nagyságrendben állapítottak már meg olyan kötelezettségeket vállalkozások vezető tisztségviselői rovására, melyek egyéb módon nem lettek volna érvényesíthetők.
A kialakult pergyakorlat mellett nyilvánvalóvá vált, hogy a korlátozott felelősség korántsem jelenti a társas vállalkozások mögött álló magánszemélyek teljes „felelőtlenségét”, így többek között a költségvetési bevételek rovására piaci előnyöket szerző vállalkozások vezetői bírósági határozatok alapján személyesen lesznek kénytelenek megfizetni a jogszerűtlenül szerzett előnyt.
Ha a bíróság által a hitelezői veszteségből eredő károk megfizetésére kötelezett személy nem fizet, akkor a hitelező kérelmére öt évre eltilthatják őket a cégképviselettől és az irányító befolyást biztosító üzletrészek megszerzésétől.
A NAV által indított pereknek gazdaságfehérítő hatása is van, hiszen a tisztességtelen piaci előnyöket élvező vállalkozások irányítóit egyrészt a személyes helytállási kötelezettség lehetősége tarthatja vissza a hitelezők megkárosításától, másrészt a vele szemben alkalmazható eltiltás lehetővé teszi a szabálykövető vállalkozások piaci megerősödését. A NAV idén új típusú, úgynevezett perelőkészítő ellenőrzéseket is folytat, melyeknek célja a perben bemutatható bizonyítékok begyűjtése, így célirányosan biztosítható a piaci versenyt tisztességtelenül deformáló személyek kizárása a gazdasági életből. A tagok és képviselők személyes felelősségre vonása legbiztosabban jogkövető magatartással kerülhető el. Bár a gazdasági törvényszerűségek eredményezhetnek fizetésképtelenséget, azonban ilyenkor felértékelődik, hogy a vezető tisztségviselő a válságot miként kezeli. Fontos, hogy valamennyi eljárásban részt vegyenek a társaság felelős irányítói, hiszen a távolmaradásukkal nem tudják elkerülni a várható jogkövetkezményeket. A NAV ügyfélközpontú és szolgáltató hatóságként megfelelő kommunikációval elősegíti a gazdasági nehézségek kezelését, a joghátrányok elkerülését.