Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Ne vásároljon számlát! - A számlagyárosok előbb-utóbb lebuknak

NAV Infotár2023. máj. 3.Növekedés.hu
A rovat támogatója:

Több mint négy és fél milliárd forint adót csalt el egy biztonsági őröket foglalkoztató, számlagyárat működtető bűnszervezet a Nyugat-Dunántúlon. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyi nyomozói harminc embert fogtak el és hallgattak ki gyanúsítottként - közölte a NAV Nyugat-dunántúli Bűnügyi Igazgatósága

A tájékoztatás szerint a nyomozás különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó, bűnszervezetben és üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás és más bűncselekmények megalapozott gyanúja miatt folyik.

A harminc elfogott ember közül hatot őrizetbe vettek: a Győri Járásbíróság négy embert letartóztatott, kettőnek pedig elrendelte a bűnügyi felügyeletét.

A bűnszervezet stróman ügyvezetők bevonásával és valótlan gazdasági ügyletek lebonyolításával foglalkozó céghálózatot működtetett, amelyben a cégek vagyonőrként és raktárosként dolgozó alkalmazottjait a látszólagosan az elkövetők érdekeltségébe tartozó alvállalkozói cégek láncolatába szervezték ki. Így olyan költségszámlákhoz jutottak, amelyek révén a fizetendő általános forgalmi adót jogosulatlanul csökkenteni tudták.

Az elkövetők számlagyárat is működtettek.

A pénzügyi nyomozók egy nap alatt az ország ötven helyszínén tartottak kutatásokat és lefoglalásokat.

A bűnszervezet első számú, több éles lőfegyverrel rendelkező vezetőjét a NAV Merkur bevetési egysége fogta el.

A kutatások során a bűnszervezet vezetőinek otthonában több mint 350 millió forint és több mint 220 ezer euró (82,4 millió forint) készpénzt, emellett mintegy hetven, nagy értékű ékszert találtak.

A nyomozók mindezeken felül luxusingatlanokat és prémium járműveket foglaltak le, valamint bankszámlákat zároltak.

A lefoglalásokkal és zárolásokkal több mint 2,4 milliárd forintnak megfelelő vagyont szereztek vissza az adócsalóktól.