Nem ússzuk meg az adót!

NAV Infotár2024. aug. 5.Növekedés.hu
A rovat támogatója:

Az USA-val kötött egyezmény megszűnésének hatásai az Amerikában élő magyar állampolgárok magyarországi adózására.

Január 1-jével hatályát vesztette az USA és Magyarország által még 1979-ben kötött ún. kettős adóztatást kizáró egyezmény. Azonban kevés szó esett arról, hogy mindez hogyan érinti az USA-ban élő magyar állampolgárokat.

A Niveus Consulting Group felhívja a figyelmet, hogy a magyar személyi jövedelemadózás a világon szinte példátlan módon az összes magyar állampolgárnak kötelezővé teszi a magyar adófizetést, bárhol is éljen a világon. Ez alól a kettős adóztatás elkerüléséről szóló egyezmények mentesíthetnek, csakhogy az USA esetében ezt már nem lehet alkalmazni.

A magyar adóilletőség és annak jelentősége

A magyar személyi jövedelemadóról szóló törvény (Szja tv.) szerint magyar adóilletőségű minden magyar állampolgár, kivéve az olyan kettős állampolgárt, akinek nincs magyar lakcíme. Cikkünk tehát azokat érinti, akiknek (i) csak magyar állampolgárságuk van – tehát például vízummal vagy zöldkártyával tartózkodnak az USA terültén – vagy pedig (ii) kettős állampolgárok ugyan, de megtartották magyar lakcímüket. Ők mind magyar adóilletőségűnek minősülnek és számukra javasolt figyelmesen elolvasni az alábbiakat.

A magyar adóilletőségű személyek ugyanis a világjövedelmük után kell, hogy adót fizessenek Magyarországon, kivéve, ha egy nemzetközi egyezmény ettől eltérően rendelkezik. Ez eddig nem volt probléma, mert az USA-val kötött egyezmény alapján, aki tartósan az USA-ban élt, az nem kellett, hogy adót fizessen Magyarországon. Fischer Ádám, a Niveus Consulting Group együttműködő jogi partnere szerint  azzal, hogy az egyezmény hatályát vesztette, hiába kap valaki az USA-ban végzett munka után USA-beli cégtől fizetést, azután adott esetben Magyarországon is adót kell, hogy fizessen.

Mikor és mennyi adót kell fizetni Magyarországon?

Alapvetően a magyar adóilletőségű személynek Magyarországon minden jövedelme után adót kell fizetnie az adóegyezmény megszűnése után. Az, hogy a teljes bevétel lesz a 15%-os magyar szja alapja vagy vannak elszámolható költségek, az a jövedelem típusától függ. A képet az is árnyalja, hogy bizonyos esetekben az USA-ban fizetett adó beszámítható, ám ez közel sem tekinthető főszabálynak. Az alábbiakban két példát mutatunk be.

  1. USA-ban végzett munkáért kapott munkabér

Az USA-ban kapott munkabér után az USA-ban adót kell fizetni, de ez nem jelenti azt, hogy Magyarországon ne kellene. A magyar szja-t is meg kell(ene) fizetni, de az USA-ban fizetett adó 90%-át be lehet számítani. Leegyszerűsítve, akkor nem kell magyar szja-t fizetni, ha az USA-ban a munkabér után a tényleges adóteher adója több, mint 17%. Akinek valamiért ennél kevesebb az USA-ban az adóterhe, annak bizony itthon is kell adót fizetnie.

  1. USA-ban kapott osztalék, kamat

Egy USA-beli bank által fizetett kamat vagy egy ottani részvény után kapott osztalék ún. külön adózó jövedelemnek minősül, amely után Magyarországon szja-t kell fizetni. Tehát ha valaki kint él, van egy kinti bankszámlája, amire kamatot kap, azután itthon szja-t kell bevallani és fizetni. A kamat és az osztalék esetében ráadásul egy magyar adóilletőségűnek (is) minősülő kint élő állampolgárnak akkor is kell legalább 5% magyar szja-t fizetni, ha az USA-ban is kellett kamatadót fizetni.

Milyen teendői vannak az USA-ban élő magyaroknak?

Először is  meg kell nézni, hogy van-e magyar adóilletőségük. Ha valaki USA (vagy más, nem magyar) állampolgársággal is rendelkezik, és ezt korábban nem tette meg, akkor érdemes elgondolkodni a magyar lakcím ’leadásán’. Aki magyar adóilletőségű (csak magyar állampolgár vagy van magyar lakcíme és azt nem kívánja leadni), annak meg kell néznie, hogy kell-e Magyarországon adót fizetnie. Tekintettel arra, hogy a különböző jövedelemtípusokra eltérő szabályok vonatkoznak, ehhez javasolt egy magyar adótanácsadóval egyeztetni.

Ha pedig van Magyarországon adófizetési kötelezettség, akkor szja bevallást kell Magyarországon benyújtani. Ezt jelentősen megnehezíti az, hogy a magyar szja bevallástervezet csak a belföldi cégektől származó jövedelmet tartalmazza automatikusan, egy USA-beli jövedelem, annak átszámítása forintra, a levonások kiszámítása és így végső soron a fizetendő adó meghatározása a kint élő személyre fog hárulni-ismerteti a Niveus Consulting Group.