Többezer diák vett részt az ország egyik legnagyobb pénzügyi versenyén
Okos PénztárcaTöbb mint 6800 diákot mozgatott meg az ország egyik legnagyobb pénzügyi tanulmányi vetélkedője, a PénzKód. A Pénziránytű Alapítvány országos csapatversenyére két kategóriában nevezhettek a 7-12. osztályos tanulók, akik közül végül egy békéscsabai és egy budapesti csapat diadalmaskodott.
Az ország minden vármegyéjéből, közel 360 iskolából, több mint 2270 csapat regisztrált a PénzKód pénzügyi vetélkedőre. Hogyan hozzunk jó gazdasági döntéseket? Hol érdemes a megtakarításunkat tartani? Hogyan működik a pénzügyi rendszer? – Többek között ezekre a kérdésekre kaphattak választ a felkészülés és a versenyfeladatok megoldása során azok a tanulók, akik beneveztek a PénzKódra.
A pénzügyi tanulmányi verseny rekordszámú fiatalt mozgatott meg: több mint 6800 diák szállt ringbe.
A háromfős csapatok két kategóriában versenyeztek és három fordulón keresztül mutathatták meg, mennyire jártasak a mindennapi pénzügyi döntések világában. A végső megmérettetésre a korábbi fordulókban legeredményesebb 6-6 csapat kapott meghívást.
Az április 8-án a Pénzmúzeumban megrendezett döntőkön a 7-9. évfolyamosok kategóriájában az első díjat a Békéscsabai Petőfi Utcai Általános Iskola csapata hozta el. A 10-12. évfolyamosok kategóriájában versenyeztek a szakképzésben gazdasági szakirányon tanuló 9. osztályos diákok is. A kategória nyertese a Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium csapata lett.
Az idei döntőkön kreatív csapatmunkát feltételező, a stratégiai érzéküket is próbára tevő és játékos pénzügyi kérdéseket is kaptak a diákok. A különleges feladatoknak kifejezetten örültek a mentorpedagógusok, hiszen így tanítványaik megmutathatták mély szakmai és gyakorlati tudásukat is.
A diákok nagyon izgalmasnak találták többek között azt a feladatot, melynek során a Pénzmúzeum tárlatain végzett kutatómunka alapján készíthettek infografikát. A nyertes fiatalok úgy gondolják, hogy azért vesznek szívesen részt pénzügyi versenyeken, mert a felkészülés során tanultakat már diákként felhasználhatják pénzügyi döntéseik során.
A Pénziránytű Alapítvány felmérései azt mutatják, hogy tízből kilenc fiatal hasznosnak tartja, hogy az iskolában is tanulhat a pénzügyi ismeretekről.
Az 1. kategória (7-9. évfolyam) eredményei:
- helyezett: Békéscsabai Petőfi Utcai Általános Iskola Pénzes Lányok csapata
- helyezett: Hajdúböszörményi Bocskai István Gimnázium Ütős Hármas csapata
- helyezett: Vas Vármegyei SZC Kereskedelmi és Vendéglátó Technikum és Kollégium Sihederek csapata
- helyezett: Makói József Attila Gimnázium Fantasztikus Hármas csapata
- helyezett: Székesfehérvári Zentai Úti Általános Iskola Money Team csapata
- helyezett: Csongrádi Batsányi János Gimnázium és Kollégium Döglött macskák csapata
A 2. kategória (10-12. évfolyam és gazdasági szakirány 9. évfolyam) eredményei:
- helyezett: Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium Próbáljuk meg csapata
- helyezett: Zalaegerszegi Zrínyi Miklós Gimnázium Szerencsetallérok csapata
- helyezett: budapesti Alternatív Közgazdasági Gimnázium, Szakgimnázium és Általános Iskola Monti csapata
- helyezett: ózdi Széchenyi István Katolikus Technikum és Gimnázium Algebra csapata
- helyezett: sátoraljaújhelyi Szent István Katolikus Technikum és Gimnázium PénzMesterek csapata
- helyezett: Békéscsabai SZC Széchenyi István Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági Technikum és Kollégium AurumUnity csapata
