Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

A bankkártya az új készpénz? Így fizettünk 2021-ben

Pénzügy2021. nov. 30.Növekedés.hu

Egyre többször és egyre több helyen éltek a vásárlók a kártyás vagy mobiltelefonos fizetés lehetőségével ebben az évben - olvasható az OTP Bank megbízásából végzett friss felmérésben. A válaszadók leginkább a piaci és egyéb árusok esetében hiányolták a készpénzt kiváltó fizetési megoldásokat.

A koronavírus-járvány hatása ebben az évben is éreztette hatását a fizetési szokásokban, ez látható az OTP Bank adataiban és a hitelintézet megbízásából végzett friss, fizetési szokásokat és lehetőségeket vizsgáló felmérésben is.

A bankkártyával rendelkező felnőtt lakosság közel fele – 47 százaléka – idén többször vett igénybe elektronikus fizetési megoldást, mint korábban.

Emellett 3 százalékkal csökkent azoknak a száma, akiknek az elektronikus fizetés lehetőségének hiányában el kellett állniuk egy-egy vásárlástól. A felmérés adatai alapján ugyanakkor kevésbé vagyunk elnézőek, ha korlátozottak a fizetési lehetőségek. Míg tavaly a megkérdezettek 42 százalékát bosszantotta, ha nem tudott kártyával fizetni, addig idén ez a szám már 45 százalékra emelkedett.

Az OTP Bank adatai alapján 2021 első negyedévében a forgalom 12 százalékkal növekedett a hitelintézet termináljain, amit a második negyedévben már a 20 százalékot is meghaladó emelkedés követett. Az újranyitást követő július-szeptemberi időszakban az elfogadói forgalom 13,7 százalékkal, míg a tranzakciószámok 24,2 százalékkal növekedtek 2020 azonos időszakához képest, azaz több helyen, és kisebb összegű vásárlások esetében is elektronikus fizetési megoldást választottak a vásárlók.

A nagyobb áruházakban és bolthálózatokban eddig is megvolt a kártyás fizetésre a lehetőség, ám – részben a jogszabályváltozás hatására – sokan olyan kiskereskedelmi egységekben, vállalkozóknál és különböző szolgáltatóknál is vásárolhattak már így, ahol eddig nem. A felmérés résztvevőinek többsége – a válaszadók 65 százaléka – azonban hiányolta ezt a fizetési lehetőséget a piaci és egyéb kisebb árusok esetében, ahol még mindig csak készpénzzel fizethetett. Ezek az adatok is alátámasztják, hogy van még helye az elektronikus fizetés további terjedésének, ezért is kínál az OTP Csoport erre több megoldást, az adott vállalkozás egyedi igényeihez igazítva

– fogalmazott Hideg Noémi, az OTP Bank Kártyaelfogadás Szolgáltatás és ATM menedzsment terület vezetője.

Január 1-je óta hatályos szabályozás értelmében minden online pénztárgépet használó vállalkozásnak biztosítania kell vásárlói számára az elektronikus fizetés lehetőségét.

A 30 millió forint feletti éves árbevétellel rendelkező vállalkozásoknak az OTP Csoport POS-terminál igénylését javasolja, míg az alacsonyabb forgalmú, 30 millió forintos éves árbevétel alatti vállalkozások számára a SimpleBusiness mobilalkalmazás használatát, amivel többféle elektronikus fizetési lehetőség is felkínálható a vásárlók számára.