Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

A továbbtanulók több mint fele a megélhetési költségek növekedése miatt fontolóra venné a diákhitelt

Pénzügy2023. aug. 8.Növekedés.hu

Nincsenek könnyű helyzetben a továbbtanulás előtt álló fiatalok, ugyanis mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, ha finanszírozni szeretnék a tanulmányaikkal járó költségeket. Sem a megélhetés, sem a lakhatás nem olcsó, így nem csoda, hogy szinte minden második fiatal aggódik a gazdasági változások miatt – derült ki az OTP Bank friss felméréséből. Az OTP Diákhitel Számla kedvezményes konstrukciójával a bank igyekszik segíteni a fiatalokat a pénzügyi kihívások leküzdésében és támogatást nyújtani a céljaik eléréséhez.

A felsőoktatási ponthatárok kihirdetése izgalmas és sorsfordító pillanat. Egy új képzés elkezdése rengeteg lehetőséget rejt magában, főleg, ha ehhez egy másik városba kell költözni. Ám a kezdeti öröm és lelkesedés hamar alábbhagy, amikor a felvételizőben tudatosul, hogy mindez a pozitívumok mellett mennyi kihívást is jelent. A jelenlegi gazdasági helyzetben a mindennapi megélhetés finanszírozása sem egyszerű, a lakhatásról már nem is beszélve, ami még az előbbinél is komolyabb fejtörést okoz. Az OTP Ingatlanpont adatai alapján ugyanis havi 150 ezer forint alatt már panelt sem találni Budapesten, de a vidéki városokban is 120-140 ezer forintnál kezdődik egy-egy kiadó lakás havi bérleti díja. A szakemberek szerint olcsóbb ajánlatok már nem várhatók az évnyitókig, így a diákok nem számolhatnak azzal, hogy őszig lejjebb mennek az árak. Sőt, a szezonálisan megélénkülő keresletnek köszönhetően inkább további emelkedéssel kell számolni.

Sokan nem tudják kigazdálkodni a havi kiadásaikat még a szülők támogatásával, vagy az egyetem melletti munka vállalásával sem. Számukra nyújt megoldást a szabad felhasználású diákhitel (Diákhitel1), amelyet a lakhatástól kezdve a könyvek, jegyzetek, technikai eszközök megvásárlásán át, a mindennapi kiadásokra, akár kikapcsolódásra is elkölthetnek az igénylők. Az igényléshez nincs másra szükség, mint aktív hallgatói jogviszonyra. Aki Diákhitel1 -et igényel az havi 15.000 Ft-tól, 150.000 forintig terjedő összeget vehet fel, amely tanulmányi féléveként 750.000 forint is lehet. A Diákhitel1-et a tanulmányok alatt bármikor lehet igényelni. A banki költségek csökkentés érdekében kedvezményes számlavezetési szolgáltatás érhető el OTP Diákhitel Számla néven.

A továbbtanulók 54 százaléka az árak emelkedése és a megélhetési költségek növekedése miatt fontolóra venné a diákhitelt, de még így is csak végső esetben – derült ki az OTP Bank friss felméréséből.  A válaszadók közel ötöde az inflációtól függetlenül is felvenné a diákhitelt, 15 százalékuk pedig azt állítja, hogy nincs hatással az árak emelkedése arra, hogy felvenné-e a diákhitelt, mert egyébként sem gondolkodik rajta.  A megkérdezettek 13 százaléka azt a választ adta, hogy kimondottan az infláció miatt dönt a hitelfelvétel mellett.

„Az OTP Banknál tisztában vagyunk vele, hogy nagy kihívást jelent a fiatalok számára a továbbtanulás. A hallgatók anyagi terheit az OTP Diákhitel Számla kedvezményes konstrukciójának kialakításával szeretnénk csökkenteni, ezzel pedig támogatni őket céljai elérésében” – mondta Kertes Noémi az OTP Bank termékfejlesztésért felelős szakértője.

A diákok legnagyobb részének nincs konkrét célja a szabad felhasználású Diákhitel1-el, csupán ezt a konstrukciót tartják a legkedvezőbbnek. Ezt követően megélhetésre, ételre, italra és ruházkodásra fordítanák az összeget. Harmadik helyen említették a lakhatási költségek fedezését, hogy rezsire és albérleti díjra költik a felvett hitelt. A felhasználási célok között szerepel még a megtakarítás, az utazás és a befektetés is, illetve annak a lehetősége, hogy szórakozásra költenék a felvett pénzt. Utolsó helyre a család anyagi támogatását tették.

Az árak emelkedése és a megélhetési költségek növekedése a hallgatók mentális egészségére is hatással van. A megkérdezettek közel fele szorong a gazdasági változások miatt. Csupán tízből egy fiatal nem foglalkozik a körülötte zajló történésekkel és 4 százalék az, aki nem érzékeli a változásokat. A válaszadók 42 százaléka igyekszik kevesebbet költeni, hogy ezzel biztosítsa magát, 27 százaléka pedig többet tesz félre. Azonban a helyzet javulásában csupán a fiatalok harmada bízik.