Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Felpörgött a lakossági hitelezés, de nagyot nőttek a megtakarítások is tavaly az Ersténél

Pénzügy9 órájaNövekedés.hu

Elsősorban az aktív ügyfélszám és a kezelt vagyon növekedésének köszönhetően javuló eredményprofillal zárta a tavalyi évet az Erste. A hitel- és kötvényállomány 2024-ben újra emelkedett, az új kihelyezés a lakossági hiteleknél a másfélszeresére nőtt, míg a cégek esetében 9 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól. A befektetett és kezelt vagyon december végére 21 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest, és megközelítette az 5400 milliárd forintot.

A tervezési folyamattal idén elindul az Erste székháza, az Erste Torony átfogó felújítása. A bank vezetése 2024-ben döntött a meglévő épület mindenre kiterjedő rekonstrukciójáról, amely 50-75 százalékos széndioxid-kibocsátás megtakarítással jár ahhoz képest, mintha új székházat építene magának a pénzintézet. A felújítási munkálatok engedélyeztetésére várhatóan 2026-ban kerül sor. Az átépítés szintről szintre halad majd, így a kollégáknak a tervek szerint 2028-ban záruló munkálatok alatt sem kell elhagyniuk az épületet

– mondta el Jelasity Radován, az Erste elnök-vezérigazgatója a bank 2024-es eredményeit bemutató sajtótájékoztatón. 

Az Erste működési bevételei 2024-ben – a nemzetközi könyvviteli szabványok szerint (IFRS) készített kimutatás alapján – 15 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit. Ezen belül a díj- és jutalékbevételek 24 százalékkal nőttek, elsősorban az aktív ügyfélszám és a kezelt vagyon növekedésének köszönhetően. A működéssel kapcsolatos kiadások 15 százalékkal emelkedtek az egy évvel korábbihoz képest. Az Erste működési eredménye 234 milliárd forint lett, szemben a 2023-as 204 milliárd forinttal. A költség/bevétel arány december végén lényegében megegyezett az egy évvel korábbival, nem érte el a 34 százalékot. Az adózás utáni nyereség így 2024-ben 132 milliárd forint lett, míg 2023-at 115 milliárd forint profittal zárta a bank.

Az ügyfélhitelek és kötvények állománya 2024 végén 3,3 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Az új finanszírozás volumene tavaly 25 százalékkal nőtt 2023-hoz képest. A nem teljesítő hitelek aránya 1,9 százalékra csökkent az egy évvel korábbi 2,6 százalékról. A lakossági hitelek esetében a nem teljesítő hitelek aránya 2,4 százalékra mérséklődött a 2023-as 3,1 százalékról, míg a vállalati hiteleknél az arány 1,3 százalékra javult az egy évvel korábbi 2 százalékról. A javuló hitelportfóliónak köszönhetően az Erste 2024-ben 8 milliárd forint céltartalékot tudott felszabadítani.A teljes lakossági hitelállomány 10 százalékkal nőtt egy év alatt, az újonnan kihelyezett állomány tavaly 54 százalékkal volt magasabb, mint egy évvel korábban. Az új lakáshitelek folyósítása 133 százalékkal haladta meg a 2023-as teljesítményt. A személyi kölcsönöknél 44 százalékkal emelkedett az új folyósítás összege, míg a kisvállalkozók esetében a kihelyezés 15 százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz képest. A kártyás vásárlások összege tavaly 12 százalékkal nőtt, ezen belül a fizikai kártyatranzakciók volumene 10 százalékkal, míg az online kártyás vásárlásoké kétszer ilyen gyorsan, 20 százalékkal emelkedett 2024-ben. Tavaly a kártyás tranzakciók negyede már online volt, az online vásárlások értéke átlag a másfélszerese a fizikai kártyás tranzakciókénak. Az online költések közel fele külföldi vásárlás volt, a külföldi online költések volumene négy és félszer gyorsabban nőtt 2024-ben, mint a belföldieké. 

A magyarországi Erste-csoport által kezelt lakossági ügyfélvagyon – befektetés és betét – december végén 6554 milliárd forint volt, ami 19 százalékos növekedést jelent egy év alatt. A megtakarításokon belül a befektetések aránya 71 százalék volt. A jelentős növekedés részben annak köszönhető, hogy az Erste demokratizálja a befektetéseket és ingyenes értékpapírszámla-vezetést kínál ügyfeleinek. Ma már az értékpapírszámlával rendelkező ügyfelek közel felének van Erste Future megtakarítása, melyet a rendszeresen, akár kisebb összeget félretenni tudók számára hozott létre a bank.

Az Ersténél a befektetett és kezelt vagyon az elmúlt egy évben a piaci átlagot meghaladó mértékben gyarapodott, 2024 végére 21 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest, és megközelítette az 5400 milliárd forintot. A privátbanki üzletág december végén már 1263 milliárd forintos vagyont kezelt. Az Erste által kezelt befektetési alapok eszközértéke meghaladta a 3136 milliárd forintot. Az összeg harmada fenntartható (ESG) befektetési alapokban van. Az elmúlt egy évben nagyot nőtt a kereslet az ETF-ek (tőzsdén jegyzett befektetési alapok) iránt. Az Erste által kezelt állomány csaknem a duplájára nőtt 2023 végéhez képest. Az Ersténél több mint 800 féle ETF érhető el, ezekből 250 Magyarországon regisztrált alap.A vállalati területen a kötvény- és hitelállomány együttesen 3 százalékkal csökkent egy év alatt, december végén 1094 milliárd forint volt. A vállalkozások továbbra is a korábbinál kevesebb hitelre tartanak igényt, a remélttől elmaradó üzleti környezetben sok cég visszafogja a beruházásokat, sokan a korábban tervbe vett fejlesztésekkel is egyelőre inkább kivárnak.

A kis- és középvállalkozásoknál a hitel- és kötvényállomány 3 százalékkal csökkent, a kereskedelmi célú ingatlanoknál 10 százalékkal nőtt, a nagyvállalatok és önkormányzatok esetében 14 százalékkal zsugorodott 2023 végéhez képest.

Az új vállalati kötvények és hitelek volumene 9 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól.