Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

„Jobb helye is lehetne az apródnak” szlogennel indít közös karitatív kampányt négy szervezet

Pénzügy2023. jún. 16.Növekedés.hu

Közös kommunikációs kampányban hívja fel a figyelmet az adakozás és egyben a fenntarthatóság fontosságára a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet, a Magyar Posta, a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat és a Magyar Nemzeti Bank. A szervezetek év végéig egységes megjelenéssel és üzenettel igyekeznek a lakosság figyelmét a nehéz sorsú gyermekek és családok irányába fordítani és tudatosítani, hogy az épp nem használt érmék otthoni gyűjtögetésénél „Jobb helye is lehetne az aprónak”.

„Jobb helye is lehetne az apródnak”, mint otthon a kisasztalon vagy az autóban, esetleg egy befőttesüvegben gyűjtve – hangsúlyozza a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet (MÖS), a Magyar Posta (Posta), a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat (Gyermekmentő) és a Magyar Nemzeti Bank (MNB) ma induló közös arculatú kommunikációs kampányában. A most kezdődő akció lényege, hogy a szervezetek által felállított gyűjtőpontokon perselyekbe dobhatja a lakosság az otthon összegyűlt aprópénzt. Ezeket az MNB visszavezeti a pénzforgalomba, ellenértékét pedig a gyűjtésben részt vevő szervezetek kapják meg, így támogatva azok közhasznú munkáját. A nehéz sorsú gyermekek és családok támogatása mind a négy részt vevő szervezet számára kiemelten fontos, és reményeik szerint az év végéig tartó összehangolt kampány felerősíti Lao-ce minden időben fontos üzenetét: Aki kapni akar, az tanuljon meg adni.

Gáncs Kristóf, az Ökumenikus Segélyszervezet kommunikációs igazgatója a kampány kapcsán elmondta: „Munkánk során számtalanszor tapasztaltuk meg az összefogás erejét, a sok kicsi sokra megy csodáját. Erről szól ez a kezdeményezés is, hiszen ha minden család csak néhány kallódó érmét visz el a postára és dob be a perselybe, olyan jelentős adomány gyűlhet össze, amiből sok rászoruló családnak tudunk ételt, otthont és esélyt adni. Köszönjük az Magyar Nemzeti Bank és a Magyar Posta támogató együttműködését ebben a gyűjtésben is!”

”A Magyar Posta – az egyik legnagyobb hazai foglalkoztatóként – több ezer család életében van jelen. Azzal, hogy az ország minden pontján ott vagyunk, lehetőségünk van a társadalom szélesebb rétegeihez szólni, összefogásra, segítésre buzdítani. Hosszú évek óta a postákon kihelyezett adománygyűjtő perselyekben gyűjtjük a támogatásokat a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet részére. Emellett fontos számunkra, hogy pénzügyi szolgáltatóként a társadalom pénzügyi tudatosságának növelésében is minél nagyobb szerepet vállaljunk. Mindezek miatt nagy örömmel csatlakoztunk a „Jobb helye is lehetne az apródnak” elnevezésű kezdeményezéshez és köszönjük, hogy részesei lehetünk ennek a programnak”

– tájékoztatott dr. Balczó Barnabás, a Magyar Posta Zrt. elnök-vezérigazgatója.

„A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálatnak immár 33 éve alaptevékenysége a nehéz helyzetű, beteg gyerekek, rászoruló családok és gyermekintézmények támogatása. Mindig öröm látni, ha egy nagy, meghatározó intézmény, mint jelen esetben a Magyar Nemzeti Bank, odaáll egy ügy mellé, amin mi nap mint nap, szerényebb eszközökkel, de annál nagyobb elkötelezettséggel dolgozunk. Ez a kampány szép példája az összefogásnak, ami minden eredményes karitatív tevékenység alapja”

– hangsúlyozta a szervezet ügyvezető alelnöke, dr. Edvi Péter.

A Magyar Nemzeti Bank számára kiemelt társadalmi felelősségvállalási cél a lakosság pénzügyi ismetereinek, tudatos pénzhasználatának erősítése, és a fenntartható gazdálkodás hangsúlyozása. Az együttműködéssel a fenti pénzügyi edukációs célok teljesülése mellett az időről-időre felhalmozódó, otthon gyűjtögetett vagy kallódó érmék is visszakerülnek a gazdasági körforgásba és karitatív célok is teljesülnek.

Az mnb.hu/ermegyujtes oldalon tájékozódhatnak az érdeklődök a legközelebbi perselyek helyszínéről és a kampányról.