Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Lenyeste az élelmiszerárakat az Árfigyelő

Pénzügy2023. nov. 10.Növekedés.hu

10 százalék alá csökkent az éves alapon mért infláció októberben – közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Az egyszámjegyű infláció eléréséhez – a kormányzati intézkedések mellett – a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) által működtetett online Árfigyelő rendszer is jelentősen hozzájárult. Az élelmiszerek drágulása közel 5 százalékponttal mérséklődött októberben a szeptemberi adathoz képest, az élelmiszerek átlagosan 0,1 százalékkal olcsóbbak lettek októberben.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken közölte, hogy az szeptemberben mért 12,2 százalékról októberben 9,9 százalékra mérséklődött az infláció éves összevetésben. Az előző év adataihoz képest az élelmiszerek árának emelkedése 10,4 százalék volt októberben, ami újabb jelentős csökkenés az augusztusban mért 19,5 százalékhoz, és a szeptemberben mért 15,2 százalékhoz képest. Havi összevetésben az élelmiszerek átlagosan 0,1 százalékkal olcsóbbak lettek októberben a szeptemberi árakhoz képest.

A pénteken közölt adatok arra is rávilágítanak, hogy az élelmiszereket érintő, éves összevetésben mért infláció hónapról-hónapra csökken. A 2022. decemberi 44,8 százalékos csúcshoz képest, 2023 júniusában 29,3%, júliusban 23,1%, augusztusban 19,5%, szeptemberben 15,2%, októberben pedig már 10,4% volt az élelmiszerárak emelkedésének mértéke az egy évvel korábbi értékekhez képest. Mindez azt támasztja alá, hogy amióta a Gazdasági Versenyhivatal által működtett online Árfigyelő rendszer elérhető a vásárlók számára, közel harmadára esett vissza az élelmiszerek inflációja. Továbbá a mezőgazdasági termékek termelőiár-indexe 2023 májusa óta egyértelműen és stabilan csökken, ami szintén hatással van az élelmiszer-inflációra.

Az egyszámjegyű infláció eléréséhez, illetve az októberben mért, újabb mintegy 5 százalékpontos élelmiszer-infláció csökkenéshez a Gazdasági Versenyhivatal által működtett, július elseje óta a www.arfigyelo.gvh.hu címen elérhető online Árfigyelő rendszer is jelentősen hozzájárult a KSH inflációs fogyasztói kosarának súlyait figyelembe véve. Az Árfigyelő hatékonyságát bizonyítja, hogy indulása óta a megfigyelt 62 termékkategóriából 50 termékkategóriában csökkentek az átlagárak, átlagosan 5,5 százalékkal.

Rigó Csaba Balázs, a GVH elnöke a KSH friss adataira reagálva úgy fogalmazott: „Mérföldkőhöz érkeztünk, de nem dőlhetünk hátra. Jól látszik, hogy az online Árfigyelő, illetve a kormányzati intézkedések beváltották a hozzájuk fűzött reményeket. Jó hír, hogy az élelmiszerek átlagos ára – hasonlóan szeptemberhez – októberben is csökkent a megelőző hónaphoz képest. Ez alapvetően az erősödő piaci versenynek is köszönhető, amit tovább kell fokozni, ezért újabb termékkategóriákat kell bevonni az Árfigyelőbe.”

Az online Árfigyelőt fejlesztő munkacsoport a fogyasztói visszajelzéseket is figyelembe véve folyamatosan dolgozik a rendszer továbbépítésén. Augusztus 30-a óta érhető el a többfunkciós, szabadon összeállítható, megosztható bevásárlólista, amit máris sokan használnak.

A legújabb fejlesztésnek köszönhetően a vásárlók már előre beállíthatják a kedvenc boltjaikat az oldalon, ráadásul ezt térképes boltszűrővel is megtehetik. Az új funkció erősíti a helyi mikropiaci versenyt, így várhatóan tovább folytatódik az élelmiszer-infláció csökkenése, ami hozzájárul az infláció letöréséhez.