Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Meghaladta a 200 ezer forintot a fiatalok személyes jövedelme

Pénzügy2024. aug. 5.MTI

Rekordszintre emelkedett a második negyedévben a fiatalok személyes jövedelme: a havi nettó összeg átlépte a 200 ezer forintos határt a K&H ifjúsági index legfrissebb, reprezentatív kutatása szerint.

A második negyedévben a 19-29 évesek átlagos nettó jövedelme 7 százalékkal nőtt az előző negyedévhez képest, 204 ezer forintra, azaz a kutatás történetében most először haladta meg a 200 ezer forintos szintet.

A jövedelemmel rendelkező fiatalok esetében - akik közel 90 százalékot tesznek ki - 231 ezer forint lett az átlag, a főállású alkalmazottakat 309 ezer forintos összeg jellemzi, a minimálbér feletti fizetéssel rendelkezők pedig átlagosan 360 ezer forintról számoltak be.

A részeredményekből kiderült, hogy a válaszadó fiatalok több mint tizedének semmilyen jövedelme nincs, 16 százalékuk pedig kevesebb mint 50 ezer forinttal kénytelen beérni. Ugyanakkor 5 százalékuknál 400-449 ezer, 4 százalékuknál 450-499 ezer forint jelenti a havi jövedelmet, további 5 százalékuk pedig félmilliósnál nagyobb összeget említett.

A közlemény szerint öt évvel korábban, azaz a járvány előtt - 2019 második negyedévében - havi 124 ezer forint volt a fiatalok átlagjövedelme. Tíz évvel korábban - 2014 azonos időszakában - még csak 74 ezer forintról számoltak be a megkérdezettek.Ez egyben azt is jelenti, hogy évtizedes távlatban majdnem háromszorosára nőtt a fiatalok átlagos személyes jövedelme, öt év alatt pedig bő 60 százalékos az emelkedés, amiben szerepet játszik a 25 év alattiak személyi jövedelemadó-mentességének bevezetése 2022-ben - írták.

A reprezentatív felmérésben 300 fő vett részt. Az adatfelvétel 2024. április 25. és május 8. között történt.