Rekordárbevétellel zárta a 2020-as évet az AutoWallis

Pénzügy2021. márc. 31.Növekedés.hu
A rovat támogatója:

Újabb rekordévet tudhat maga mögött az AutoWallis, miután árbevétele 17 százalékos bővüléssel 88 milliárd forintra nőtt 2020-ban. A társaság várakozása szerint ugyanakkor még ez a bővülés is csak egy kisebb lépés volt a 2021-es ugrás előtt. Idén ugyanis a 2020-as közel háromszorosára, akár 230 milliárd forint fölé bővülhet a tőzsde autós vállalatának árbevétele az organikus növekedésnek és a tavaly lezárt hat tranzakciónak köszönhetően.

A vállalati szektor jelentős részéhez hasonlóan az AutoWallis eredményességét sem hagyta érintetlenül a koronavírus-járvány kirobbanása: a pandémia elsősorban az autókölcsönzői tevékenységre hatott kedvezőtlenül, emellett egyszeri költségek is terhelték az üzletfejlesztésekhez kapcsolódó új kis- és nagykereskedelmi tevékenység indulását. Mindezek hatására az AutoWallis EBITDA-ja 2,1 milliárd forint volt, mely 28 százalékos csökkentést jelent az előző évhez képest.

Az AutoWallis Nagykereskedelmi üzletágának árbevétele 7 százalékkal 38,5 milliárd forintra, míg a Kiskereskedelmi üzletágáé 27 százalékkal, 49,9 milliárd forintra bővült.

A Kiskereskedelmi üzletágon belül a járvány miatt bevezetett intézkedések a szervizszolgáltatásokat kevésbé érintették kedvezőtlenül, ugyanakkor a gépjárműkölcsönzést negatívan érintette a turizmus és üzleti célú utazások jelentős visszaesése.

Müllner Zsolt, az AutoWallis elnöke elmondta:

"Történetének legaktívabb évét zárta akvizíciós és tranzakciós szempontból az AutoWallis, mely jelentős mértékben hozzájárult a Budapesti Értéktőzsde Prémium kategóriájában jegyzett társaság 2019-ben bemutatott növekedési stratégiájának megvalósításához. A tavaly végrehajtott hat akvizíció, illetve üzletfejlesztés pozitív hatása teljes egészében 2021-ben jelentkezhet, és várhatóan a 2020-as közel háromszorosára, akár 230 milliárd forint fölé ugorhat."

Ormossy Gábor, az AutoWallis vezérigazgatója a 2021-es tervekkel kapcsolatban elmondta:

"A tavaly év végi sikeres tőkepiaci, 1,4 milliárd forint összegű zártkörű intézményi tőkeemelés után az AutoWallis jelenleg is vizsgálja a terveiben szereplő robosztus növekedés és az esetleges további akvizíciók finanszírozásának lehetőségeit. Ennek kapcsán a társaság egyrészt újabb kötvénykibocsátást, másrészt – megfelelő piaci körülmények esetén – nyilvános forrásbevonást is elképzelhetőnek tart intézményi és lakossági befektetők körében."