Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Tőzsdére vitték a 33 éves Budapesti Értéktőzsdét

Pénzügy2023. jún. 21.Sz.A.

Elindult ma a kereskedés a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényeivel, a bevezetési ár 2906 forint. Az eseményt a BÉT újraalapításának 33. évfordulójával kötötték össze.

Az évfordulón Matolcsy György jegybankelnök, Patai Mihály a BÉT elnöke, Varga Mihály pénzügyminiszter és Végh Richárd, a BÉT vezérigazgatója is beszédet mondott.

- Már 1988-ban a rendszerváltozás előtt elindult a tőzsde újranyitásának előkészületeit megkezdték, és 1990-ben megnyílt a tőzsde – mondta a Budapesti Értéktőzsde megnyitásának 33.évforulóján Matolcsy György jegybankelnök.

2015-ben megvásárolta az MNB a magyar tőzsdét, mert hittek abban, hogy szükség van angolszász elemekre is a magyar modell 1.0-ban, amelyek dinamikát adnak a magyar fejlődésnek színesíteni, mélyíteni szerették volna a magyar gazdaságot,

Mint mondta, az elmúlt nyolc évben több eredményt értek el: elsősorban a gondolkodásmód megváltozott, melyben helye van a tőkepiacnak, és a tőkepiaci eszközöknek.

Patai Mihály, a Budapesti Értéktőzsde elnöke, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alelnöke (b), Varga Mihály pénzügyminiszter (b2), Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke (b3) és Végh Richárd, a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) vezérigazgatója (b-j) a Budapesti Értéktőzsde 33. születésnapja és részvényeinek tőzsdei bevezetése alkalmából tartott rendezvényen a Magyar Nemzeti Bank Budai Központjában 2023. június 21-én.Patai Mihály, a Budapesti Értéktőzsde elnöke, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alelnöke (b), Varga Mihály pénzügyminiszter (b2), Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke (b3) és Végh Richárd, a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) vezérigazgatója (b-j) a Budapesti Értéktőzsde 33. születésnapja és részvényeinek tőzsdei bevezetése alkalmából tartott rendezvényen a Magyar Nemzeti Bank Budai Központjában 2023. június 21-én. MTI/Hegedüs Róbert

Másrészt a tőzsde körül megjelent egy dinamikus középvállalati kör, amelyből később kikerülhetnek bajnokok, harmadrészt a Növekedési Kötvényprogram is sokat lendített a tőzsdén.

- 2021-ben is beléptünk egy új globális pénzügyi rendszerbe, amelyben később két hatalmas tőzsde fog maradni, - talán New York és Sanghaj - mellette maradnak a kisebb tőzsdék, a magyar pedig egy réstőzsde - emelte ki Matolcsy György.

A tőzsde a mérésre, a versenyre és az együttműködésre épül, ugyanezekre az elemeken alapszik a magyar felzárkózás is

– húzta alá Matolcsy György, aki szerint réstőzsde a magyar, és a régiós tőzsdékkel együttműködésre kell törekednünk.

- 33 évvel ezelőtt volt az a jeles nap, ami korábban is a magyar gazdaság szerves része volt, krisztusi korban van az intézmény, újra nagy tettekre hivatott – mondta Varga Mihály pénzügyminiszter.

Az elmúlt három év nehéz volt, de megacélozta a magyar gazdaságot, 2020-ban egy százalékos hiánnyal terveztek eredetileg, 4,5-5 százalékos növekedéssel, de a járványra nem lehetett felkészülni.

- tette hozzá.

Mint mondta, 2021-ben 7,1 százalékos növekedés volt, és tavaly a háború ellenére is 4,6 százalékos sor került bővülésre. Most az a cél, hogy az eddig elért eredményeket megőrizzük.

A magyar munkanélküliségi ráta 4 százalék alatti, a foglalkoztatottsági arány 75 százalék, a beruházások magas szinten vannak, másrészt az infláció egy aggasztó területté vált.

Az infláció fékezi a gazdasági növekedést, ezért is le kell szorítani a lehető legalacsonyabb szintre

– fogalmazott Varga Mihály.

Nyugat-Európában és Amerikában már a kívánt inflációs cél felé közelítenek, és ez jó hír számunkra is - tette hozzá.

A növekedés 4 százalék lehet jövőre, az államadósság 66,7 százalékra mérséklődhet, az államháztartási hiány 3 százalék alatt lesz – ismertette a jövő évi költségvetés sarokszámait.

A tőzsde előnyeiről szólva kiemelte: a gazdaság sikereiből a lakosság is részesül, másrészt a magyar kkv-kból lehetnek nagyvállalatok, később pedig nagy márkák. Gyors forrásokat vonhatnak a tőzsdére lépésével, nőhet a külföldi befektetésekkel rendelkező cégek száma, és a bankrendszer lehetőségei bővülhetnek.

Az MNB elkötelezett abban, hogy visszavonuljon a tulajdonosi szerepből

- mondta Patai Mihály a Budapesti Értéktőzsde elnöke, az MNB alelnöke.

A BÉT a régió harmadik leglikvidebb tőzsdéje a bécsi és a varsói tőzsde után - emelte ki Végh Richárd, a BÉT vezérigazgatója. Bővültek a kibocsátók, jelentős kötvénypiac jött létre, a háttérben a hazai kkv-k megerősítése áll.

Új üzletágakat és szolgáltatásokat indítanak, mert a vállalatok irányába nagyobb elvárások érzékelhetőek.

Megerősödött a tőkepiaci ökoszisztéma, melynek fontos eleme a BÉT 50 kiadvány, az ELITE képzés, melyet eddig 60 vállalat végzett el, valamint a MENTOR program segítségével a tőzsdére igyekvő kkk-kat tudnak segíteni.

A részvénykibocsátók számát 40 százalékkal sikerült növelni 2015-höz képest, tavaly 14 társaság lépett be a tőzsdére.

A kötvénypiac szárnyra kapott, a BUX index pedig megduplázódott – emelte ki 2015-től tartó szakasz eredményeiből.

A BÉT piacra lépését nyilvános csengetéssel indították el ma a BÉT székházában rendezett ünnepségen. A BÉT Standard kategóriájában kereskednek a papírokkal, 5,4 millió papír kerül bevezetésre 2906 forintos bevezetési áron.