Az 1930-as évek megismétlődésétől tart a mesekönyvet író milliárdos befektető

Siker2020. feb. 12.Növekedés.hu

A világ egyik legnagyobb hedge fundjának alapítója szerint a kapitalizmus reformjára lenne szükség. Ray Dalio úgy véli, a profit utáni esztelen hajsza olyan strukturális problémát idézett elő, amely az egész rendszert maga alá döntheti. A milliárdos befektető nemrégiben jelentette meg az üzleti sikereihez elvezető utat ismertető bestsellerének gyermekeknek írt verzióját. Reményei szerint a mesekönyvnek is beillő kötet lelkesíteni fogja a vállalkozók és a vezetők új nemzedékét.

A tőzsdék szárnyalnak, a munkanélküliség mértéke minimális, az inflációt kordában tartják, Ray Dalio milliárdos befektető, a világ egyik legnagyobb hedge fundjának számító Bridgewater Associates alapítója mégis azt állítja, hogy

korunk nagyon hasonlít az 1930-as évekhez.

Aggasztónak tartja ugyanis, hogy a jövedelmi egyenlőtlenség mértéke egyre nagyobb, és a legtöbb ember reál jövedelme nem emelkedett az elmúlt évtizedekben – számol be a Guardian Dalio közösségi médiában megjelenő bejegyzés-sorozatáról.

Az oktatás, az egészségügy, az adórendszer, a politikai helyzet egy olyan helyzetet teremtett, amely egzisztenciális fenyegetettséget jelent az USA és általában a világ számára – véli Dalio. Továbbá nyugtalanító jelenségnek tartja azt is, hogy a nacionalizmus egyre jobban teret nyer világszerte.

A közel 19 milliárd dolláros vagyonnal bíró Daliót azok közé a kiemelten gazdag emberek közé sorolják, akik nyilvánosan is megosztják aggodalmaikat azzal a rendszerrel kapcsolatban, amelynek gazdagságukat köszönhetik.

Úgy vélem a kapitalizmusnak reformokra van szüksége, elsősorban azért, mert nem igazságos, másodsorban azért, mert nem optimálisan produktív

– állítja. Véleménye szerint a kapitalizmus már nem kecsegtet azzal, hogy bárkiből bármi lehet. A profit utáni esztelen hajsza olyan strukturális problémát idézett elő, amely azzal fenyeget, hogy az egész rendszert maga alá dönti.

Ray Dalio nemrégiben amiatt került az érdeklődés középpontjába, hogy 2019 végén megjelent a Principles című, 600 oldalas bestsellerének gyerekeknek írt, 160 oldalas verziója, a Principles for Success. Reményei szerint a mesekönyvnek is beillő kötet lelkesíteni fogja a vállalkozók és a vezetők új nemzedékét.

Az eredeti könyvben Dalio a mindennapi élet- és munkaelveit osztotta meg, amelyek segítették abban, hogy egy jazz-zenész fiaként – aki 12 évesen kezdett el tőzsdézni – milliárdos befektetővé váljon. A könyv most megjelent, gyermeke által is fogyasztható kötetében is szerepelnek Dalio olyan életvezetési tanácsai, amelyek Dalio elmondása szerint nem csak a világ egyik legnagyobb vagyonához segítették hozzá, de ahhoz is, hogy sikeres élete legyen.