12 évesen vette első részvényét – Ma övé a világ legnagyobb hedge fundja

Elemzések2019. máj. 8.Növekedés.hu

A Bridgewater Associates alapítója gyerekkorában egy golfklubban dolgozott segédként, az így keresett pénzt pedig már 12 évesen részvényekbe fektette.

A New York-i születésű Ray Dalio, a világ legnagyobb hedge fundjának, a Bridgewater Associates alapítója az 1960-as évek elején egy helyi golfklubban dolgozott segédként. Már ekkor megmutatkozott benne a befektetői véna, mivel a golfklubban keresett pénzt mindenképpen be szerette volna valamibe fektetni. Ebben az időben pedig minden a tőzsdéről szólt.

Még a fodrásznál is a részvénypiacról beszéltek” – mesélte Dalio a Stanford Graduate School of Business-en megrendezett beszélgetésen, amelynek felvétele a napokban jelent meg online.

Természetesen a golfklubban is sok szó esett a tőzsdéről, mivel gyakran jártak oda jómódú Wall Street-i kereskedők amellett, hogy számos befolyásos politikus is megfordult a klubban, köztük például Richard Nixon későbbi elnök is.

Egy majdnem csődbe ment cég részvényeit vette

Dalio végül az összegyűjtött mintegy 300 dollárjából a Delta Air Lines által 1972-ben felvásárolt bostoni székhelyű Northeast Airlines részvényeit vette meg – derül ki a CNBC összeállításából. Daliót jazz-zenész apja mutatta be egy „brókerféle” embernek, aki segített a 12 éves Ray-nek a részvények megvásárlásában. Dalio választása azért esett a légitársaságra, mert ez volt az egyetlen olyan általa ismert cég, amelynek részvénye kevesebb, mint 5 dollárba került. A milliárdos befektető ma már elismeri, hogy ez egy „blőd érv” volt a Northeast Airlines részvényei mellett, különösképpen annak ismeretében, hogy a légitársaság akkor majdnem csődbe is ment.

Első részvényvásárlása végül jól sült el, mivel Howard Hughes akkori milliárdos cége ellenőrzést szerzett a Northeast felett, ami miatt a légitársaság részvényei szárnyalni kezdtek. Ezzel aztán Dalio már az első invesztíciójánál sikeres befektetővé vált.

Akkor úgy gondoltam, hogy ez egy igen egyszerű játék, amiből sok pénzt tudok csinálni” – emlékszik vissza.

A középiskola végére már több ezer dollárt ér a portfoliója

Dalio ezután továbbra is befektette a golfklubban, illetve más munkáival, így fűnyírással, újságkihordással szerzett pénzét. El kezdte böngészni a cégek pénzügyi beszámolóit, illetve profi befektetőktől is kért tanácsot, így mire az 1960-as évek végén kijárta a középiskolát, részvényportfoliójának értéke több ezer dollárt tett ki.

18 milliárd dollár értékű a vagyona

Dalio a középiskola után pénzügyet tanult a Long Island Egyetemen, majd 1973-ban a Harvard Business School diplomáját is megszerezte. Néhány évvel később kétszobás New York-i lakásában megalapította a Bridgewater Associates befektetési társaságot, amely már a világ legnagyobb hedge fund-jává vált. Az évek során Dalio személyes vagyona is jelentősen megnőtt: a Forbes szerint nettó 18,4 milliárd dollár.

Bridgewater Associates rejtélyes főhadiszállása