Ezért gyűlöli a céges értekezleteket a Cápák között sztárja

Siker2019. okt. 25.Növekedés.hu

Mark Cuban, a Cápák között amerikai verziójának szárbefektetője igen nagyra becsüli a hatékonyságot, ez az oka annak, hogy nagyon ritkán vesz részt céges értekezleteken.

Gyűlölöm az értekezleteket. Senki sem szereti a meetingeket, kivéve azokat, akik fánkot hoznak magukkal, és azokat, akik szeretnek a gyerekeikről mesélni

– mondta nemrégiben az Actually Me című műsorban Mark Cuban, a több mint 4 milliárd dolláros vagyonnal rendelkező amerikai üzletember. A Cápák között című műsor amerikai verziójának (Shark Tank) sztárbefektetője szerint az értekezletek gyakran a hatékonyságot ölik meg, a meetingekre szánt idő fele olyan „nonszensz” dolgokra fecsérlődik el, amelyeknek semmi köze a tényleges munkához – számolt be a CNBC.

Az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokságban (NBA) szereplő Dallas Mavericks tulajdonosa arra törekszik, hogy meetingek helyett inkább emaileken keresztül intézze a céges egyeztetéseket, aminek szerinte az időspóroláson kívül az is előnye, hogy minden visszakereshető.

Vissza tudok keresni 5,10, 20 évvel ezelőtti levelezéseket, de van olyan emailem, ami már 25 éves

– mondta.

Branson, Musk és Bezos sem rajong az értekezletekért

Nem Mark Cuban az egyedüli híres milliárdos üzletember, aki nem rajong az értekezletekért. Richard Branson, a Virgin Group alapítója például arra törekszik, hogy a különböző céges értekezleteken ne lehessen leülni. Ezzel a módszerrel ugyanis elérhető, hogy a meeting résztvevői ne össze-vissza fecsegjenek, hanem a lényegről beszéljenek.

Elon Musk, a Tesla alapító-vezérigazgatója pedig a munkavállalóinak szóló elhíresült mondásában úgy fogalmazott, hogy meneküljenek az olyan értekezletekről, ahol sokan vannak, illetve ha nem tudnak valamit hozzátenni az adott értekezlethez, akkor nyugodtan távozzanak a meetingről.

Az Amazon alapító-vezérigazgatója, a világ leggazdagabb emberének számító Jeff Bezos pedig a „két pizza” szabályt alkalmazza, ami úgy szól: sose menj olyan értekezletre, ahol két pizzából nem laknak jól a résztvevők.

A kutatások is az ő álláspontjukat igazolják: a Harvard Business School és a Boston Unisversity felmérése 182 senior menedzsert kérdezett meg a kérdésben különböző iparágakból. Közülük 71 százaléknyian azt mondták, hogy az értekezletek nem produktívak és nem hatékonyak.