Ők kapták az idei Junior Prima Díjakat a magyar sajtó kategóriájában

Siker2019. nov. 26.Növekedés.hu

2019-ben már hatodik alkalommal kérte fel a Széchenyi Kártya Programot irányító KAVOSZ Zrt. a meghatározó szakmai szervezeteket, médiavállalatokat, szerkesztőségeket és médiaszemélyiségeket, hogy jelöljék a díjra az általuk kiemelkedően tehetségesnek tartott, magyar sajtóban dolgozó fiatalokat.

A több mint 30 érvényes jelölés közül választotta ki a szakmai zsűri a hat legkiválóbbat, aki elnyeri a Junior Prima Díjat 2019-ben magyar sajtó kategóriában. Az idei díjazottak: Bánlaki D. Stella (Forbes), Csabai Máté (fidelio.hu), Huszák Dániel (portfolio.hu), Koltay Anna (MTVA), Nagy Kristóf (Magyar Nemzet), Nemes Anna (ATV).

A Prima Primissima küldetése, hogy példaképeket állítson a társadalom elé egy olyan, hatalomtól és politikától független kitüntető cím adományozásával, amelynek megkérdőjelezhetetlen értéke van a közvélemény szemében. A Díjat Demján Sándor alapította 2003-ban és azóta is kifogyhatatlan a magyar nép kultúrában, tudományban kiemelkedőt alkotó rétege. Ők azok, akik példát állítanak elénk szakmai és emberi szempontból is.

2007-ben született meg a döntés az alapítók részéről, hogy a fiatalok között is jutalmazni kívánják a legkiemelkedőbbeket. Innentől kezdve a 30 év alatti tehetségeknek külön lehetőségük adódott a megmérettetésre. A díj segítséget és további ösztönzést kíván nyújtani szakmai céljaik megvalósításához azzal, hogy eredményeiket honorálja, visszajelzést ad a díjazottaknak arról, hogy jó úton járnak, teljesítményük és munkásságuk nem maradt észrevétlen. A KAVOSZ Zrt.-nek a Junior Prima Díj Sajtó kategóriájának gondozására 2014 óta van lehetősége. Sok érdemes szakmai életúttal volt szerencsénk megismerkedni az elmúlt években és őszintén mondhatom, hogy az idei évben sem volt ez másképp.

A KAVOSZ által felkért zsűri tagjai: Balogh Gabriella a Net Média Zrt. résztulajdonosa, Holló Márta az ATV műsorvezetője, Varga Edit az InfoRádió rádiós szerkesztő-műsorvezetője, Papp Dániel, az MTVA megbízott vezérigazgatója, Krisán László, a KAVOSZ Zrt. vezérigazgatója, dr. Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke, Perlusz László, a VOSZ főtitkára, Tallai Gábor a Fiatal Írók Szövetségének alapító tagja és Vaszily Miklós a TV2 elnöke.

A Széchenyi Kártya Programot irányító KAVOSZ Zrt. kezdetek óta a Prima Primissima Díj egyik támogatója volt, de 2014-től önálló szerepet is felvállal a tehetségek támogatásában, mert Társalapítóként a Junior Prima Díj Sajtó kategóriájának gondozója lett. A Díj komoly ösztönzést szeretne adni az ifjú tehetségek kibontakozásához: egy erős visszajelzést arról, hogy érdemes dolgozni, jól teljesíteni, mert ahol eredmény van, oda az elismerés is megérkezik.

A médiának nem csak a jelentősége, de a felelőssége is kiemelkedő a társadalmi szemléletformálásban, az információ és a kulturális hagyományok közvetítésében, abban, hogy mit látunk a világból, hogyan látjuk a világot és mit gondolunk róla.

„A jelöltek mind nagyon komoly lehetőséget kaptak azzal, hogy részt vehettek ezen a megmérettetésen. Akinek most nem sikerült a legjobb 6 közé kerülnie, annak sem szabad elkeserednie, hiszen a további kemény küzdelem és elhivatott munka által még újabb lehetőségek állnak előtte. Mindannyiunk felelőssége és közös feladata, hogy támogassuk a fiatalokat, a feltörekvő nemzedéket, hogy megerősítsük őket „szeniorrá” válásuk útján” – mondta el Krisán László a zsűri elnöke.

A díjazottak nettó 2 millió forint pénzjutalomban részesülnek.