Sikersztori: A nyomdászattól a virtuális valóságig

Siker2018. dec. 29.növekedés.hu

A nyomdaiparból induló, ám ma már inkább mobil alkalmazásfejlesztő vállalatként működő Printosh Advertising alapítása óta az új technológiák és innovatív szolgáltatások megszállottja. A társaságnak a legfrissebb műszaki újdonságok megismeréséhez és termékké alakításához a T-Systems nyújt szolgáltatói hátteret.

Bár a rendszerváltást követő évek Magyarországán még piaci igény is alig volt ilyen technológiára, a Printosh Advertising már ’92-ben Amerikából rendelt nagyfelbontású lézer printerrel végezte a nyomdai sokszorosításhoz használt film levilágítását.

„A készüléket autóalkatrészként címkézték fel a vámon, mert fogalmuk sem volt róla, mi az valójában”

– idézi fel nevetve a cég alapítója, Komlódi Róbert. Akkoriban még legfeljebb a nagy nyomdák rendelkeztek levilágító berendezésekkel, de ezek is jellemzően lassabbak és drágábbak voltak, így a Printosh az elsők között vezetett be itthon nyomdászati célra használt lézernyomtatót.

A korszerű szemlélet imponálhatott az innovációra fogékony nemzetközi multik hazai leánycégeinek, melyek nyomdai előkészítésre és kreatív grafikai tervezési munkákra kiírt pályázatain a társaság rendszeresen sikerrel szerepelt. Az ezredforduló környékén több gyógyszercég is a portfólióba került, például a Printosh egyhuzamban közel harminc megbízást nyert el a Richternél – egytől egyig névtelenséget biztosító, elfogulatlan pályázatokon.

A hagyományos nyomdai munkák és grafikai feladatok mellett a cég egyre gyakrabban kapott megbízást kiállítási bemutatóanyagok és kiadványok tervezésére és teljes kivitelezésére, illetve digitális animációk, értékesítési installációk megvalósítására. 

A kétezres évek közepén már számos szakkiállítás és gyógyszeripari kongresszus plazmaképernyőin a Printosh által készített 3D animációk futottak. „Sokat dolgoztunk orvoslátogatói és sales támogató területen, így szinte természetes volt, hogy láttuk a felmerülő problémákat, és hogy milyen irányba kellene vinni a látogatói anyagok fejlesztését” – emlékszik vissza a cégvezető, majd hozzáteszi: ezen a téren az igazi áttörést a tabletek, és az azokon megjelenített interaktív prezentációk hozták meg.

Mivel a papíralapú termékismertetők gyorsan elavultak, kézenfekvő volt, hogy az értékesítők ne prospektusokat, hanem gyorsan frissíthető és látványos, digitális bemutatóanyagokat használjanak. 

A Printosh ennek érdekében létrehozott egy rugalmasan kezelhető és bővíthető szoftveres keretrendszert, melyet elsőként a Bayer gyógyszergyár vényköteles üzletága és állatgyógyászati divíziója vezetett be Magyarországon.

A technológia fejlődésével a cég nem csak a tabletes prezentációk, de a mobil alkalmazásfejlesztések irányába is továbblépett. A különböző nagyvállalatok értékesítőinek egyértelmű előnyt jelentett, ha egy látványos applikációban pár egyszerű számítással megmutathatták, hogy az általuk forgalmazott készítmény milyen hasznot hozhat a vásárlónak – s erre a tendenciára a Printosh az elsők között érzett rá.

A társaság a gyógyszeripar, az FMCG és a banki-biztosítói terület mellett például mezőgazdasági felhasználásra is készített alkalmazást – mellyel pillanatok alatt be lehetett mutatni, hogy különböző méretű termőföldeken milyen a gyomnövényirtószerek optimális felhasználása.

A grafikai előkészítéstől a mobil alkalmazásfejlesztésig számos területtel foglalkozó Printosh Advertising napjainkban épp a virtuális- és kiterjesztett valóságon alapuló műszaki újdonságokkal kísérletezik.

„Készítettünk már virtuális valóságban játszódó promóciós animációt, és folyamatosan ötletelünk programozott drónok és mesterséges intelligenciát alkalmazó robotok felhasználásán is. Célunk, hogy a jelenleg játéktechnológiaként számon tartott eszközöket bevezessük az ipari és üzleti környezetbe, megtaláljuk a leghasznosabb felhasználási módokat, és ezek alapján új termékeket hozzunk létre”

– mondja Komlódi Róbert. A Printosh Advertising a legújabb műszaki eszközöket a T-Systems-szel együttműködve szerzi be, mely a kamatmentes részletfizetés és a telekommunikációs szolgáltatás biztosításával komoly támogatást nyújt a cég gördülékeny működéséhez.