A fiatalok 96 százalékának okostelefonja van

Tech2019. aug 1.Növekedés.hu

Havonta átlagosan 4700 forintot költenek mobiltelefonálásra, internetezésre a fiatalok - derül ki a K&H ifjúsági indexéből.

A legtöbben, a megkérdezettek 22 százaléka 2 ezer forint alatti összegből letudja a mobiltelefonálást, 12 százalékuk viszont több mint 10 ezer forintot fordít erre. A döntő többség azonban ahol lehet, ott az ingyenes wifit használja. A 19-29 évesek 96 százalékának van okostelefonja, a fiatalok 24 százalékával pedig már előfordult, hogy ellopták tőle a mobilját vagy elvesztette azt. Az okostelefonokat pedig bankoláshoz is egyre gyakrabban veszik elő: a K&H mobilbankos alkalmazásának 245 ezer aktív felhasználója van, ami 60 százalékos növekedést jelent éves szinten. A mobiltárcás költések összege pedig május végén meghaladta az 5 milliárd forintot. 
 
Szinte minden fiatalnak van érintőképernyős okostelefonja: az idei első negyedévben a 19-29 éves korosztály 96 százalékának volt ilyen eszköze, ami emelkedést jelent a 2015 utolsó negyedévében mért 83 százalékos arányhoz képest - derül ki a K&H ifjúsági indexéből. Az okostelefon-tulajdonosok mindössze negyedének, 24 százalékának lopták el a telefonját vagy vesztette azt el.
 
A fiatalok havi átlagban 4700 forintot költöttek a mobilhasználatra, de jelentős különbségek vannak az összegekben. A fiatalok 22 százaléka például kevesebb mint 2 ezer forintból letudta a telefonálást havonta, 34 százalékuk már 2-4 ezer forintot költött rá, 23 százalékuknál 4-7 ezer forintra, míg 19 százalékuknál 7-10 ezer forintra rúgott a számla. Az éritettek 12 százalékának pedig 10 ezer forintnál is többe fáj havonta a telefon.
 
A diákoknál az átlagos számla 3400 forint volt, a dolgozó fiatalok esetében már 5400 forintra kúszott fel az összeg. A felmérésből az is kiderül, hogy a fiatalok többsége - 62 százaléka - saját magának gazdálkodja ki a telefonkiadásokat. A válaszadók 13 százaléka kap mástól valamennyi támogatást telefonköltségekhez, például a szülőktől, 25 százalékuk számláját pedig teljes egészében más fizeti.
 
Az idén már sokkal többen használják a mobilinternetet: a 2015-ös 61 százalékról 82 százalékra emelkedett az arányuk. A felmérés szerint a fiatalok 76 százaléka ahol lehet ott wifivel, egyébként pedig mobilnettel szörföl a neten, ez jelentősen meghaladja a négy évvel korábbi 57 százalékot. Míg 2015-ben a fiatalok 35 százaléka mondta azt, hogy kizárólag wifiről netezik, az idei első negyedévben ez már csak 17 százalékukra volt igaz. A kizárólag mobilnetet használó fiatalok aránya szintén emelkedett: 4 százalékról 6 százalékra.  
 
Az online megoldások a pénzügyek intézésekor is egyre népszerűbbek: a K&H mobilbankos alkalmazása idén május végén 245 ezer aktív felhasználónál járt, ami 60 százalékos növekedést jelent éves összevetésben. A mobilbankolók körében a legnépszerűbb az átutalás és az egyenleglekérdezés. A mobiltárcás költések összege pedig május végéig meghaladta az 5 milliárd forintot. Az aktív mobiltárcás ügyfelek a kártyás vásárlásaik több mint 30 százalékát fizették az okostelefonjukkal.

K&H ifjúsági index

A 19-29 éves fiatalok elégedettségét és jövőbeli várakozásait – többek között a lakhatással, munkával, előrelépési lehetőségekkel, oktatással, egészséggel, családdal kapcsolatban – vizsgálja a K&H ifjúsági indexe, amely 2019 első negyedévében +20 ponton állt. A kutatásban 300 fiatal vesz részt, az adatfelvétel 2019. február 22. – március 5. között történt.