5 város, ahol lassan már a gazdagok sem engedhetik meg maguknak a lakásbérlést

Utazás2023. jan. 22.Növekedés.hu
A rovat támogatója:

New York, Szingapúr és London bérleti díjai emelkedtek a leggyorsabban 2022 harmadik negyedévében az egy évvel korábbi árakhoz képest. Az áremelkedést a kamatemelések és a világjárvány miatti korlátozások enyhülését követő erős kereslet hajtotta.

A Knight Frank Prime Global Rental Index jelentése a lakások bérleti díjait követi tíz népszerű nagyvárosban. A legfrissebb jelentésük alapján összegezték, hogy melyik az az öt nagyváros, ahol a bérleti díjak a leggyorsabban emelkedtek 2022 harmadik negyedévében.

New York

New York

New York kilábalt a világjárványból, a bérleti díjak pedig az egekbe szöktek.

Az emelkedés még mindig nem állt meg: kevés a lakás, a kereslet egyre csak nő – derült ki a Knight Frank jelentéséből. Tavaly a harmadik negyedévben a bérleti díjak nagyjából 31 százalékkal kerültek többe az egy évvel azelőttihez képest.

Szingapúr

Szingapúr

A határok megnyitása, valamint az új vízumok bevezetése a világ minden tájáról érkező tehetségek vonzása érdekében a kereslet fellendülését generálta Szingapúrban.

Sokaknak átmeneti lakhatásra van szükségük, amíg arra várnak, hogy befejeződjön az új otthonuk építése, mivel a világjárvány miatt a legtöbb munkálat megszakadt. Továbbá a fiatalabbak - akik hagyományosan a családdal élnek, amíg meg nem házasodnak - szintén albérletet keresnek a távmunka térnyerése közepette.

Az ingatlanok árai Szingapúrban a tavalyi év mindhárom negyedévében emelkedtek, a harmadik negyedévben már 22,9 százalékkal kellett többet fizetni.

London

London

Az árak bár lassultak a nyári csúcshoz képest, a tavalyi harmadik negyedévben így is 19 százalékkal, a második negyedévben 27 százalékkal nőttek a londoni bérleti a Knight Frank szerint.

Az emelkedő bérleti díjak megfizethetetlenné tették az életet a Londonban élők számára, sokan 60 százalékos bérletidíj-emelkedéssel szembesültek

- írta a Guardian.

Az Egyesült Királyság kormánya ugyanakkor azt mondta, hogy nem támogatja a bérleti díjak szabályozásának ötletét, mivel az "elriasztaná az ágazatba történő beruházásokat”.

Torontó

Torontó

A kanadai Torontóban az ingatlanok bérleti díjai 2022 harmadik negyedévében 14,5 százalékkal emelkedtek az egy évvel korábbihoz képest az erős keresletnek köszönhetően.

Közeledünk ahhoz a ponthoz, amikor a bérleti díjak megfizethetetlenné válnak a bérlők számára

– mondta el egy kanadai ingatlanpiaci adatelemző cég vezetője.

Sydney

Sydney

A sydney-i bérleti díjak tavaly közel 9 százalékkal emelkedtek az egy évvel azelőtti szinthez képest, de pozitívum, hogy a növekedés üteme lassulni kezdett.

Sydneyben a bérleti díjakat a Knight Frank szerint szintén a kamatemelések és a határok újranyitása utáni megnövekedett kereslet hajtja, de a kínálat itt sem éri utol a keresletet.