A hőség és a fesztiválszezon nagyot dobott a balatoni vonatok forgalmán

Utazás2022. júl. 6.Növekedés.hu
A rovat támogatója:

Június közepétől jelentős kínálatbővítést hozott a főszezoni vasúti menetrend. A rekkenő hőség és a tóparton is beinduló fesztiválszezon nagyot dobott a balatoni vonatok forgalmán. A látványosan megugró számadatokra az első teljes hónap után érdemes lesz újra ránézni, de már most világos, minden eddiginél többen szállnak, ülnek vonatra a magyar tenger irányába - olvasható a Technológiai és Ipari Minisztérium Facebook-bejegyzésében.

A MÁV-START adatai szerint a június 18-i nyári menetrendváltást követő bő két hétben a 2019-es 258 ezerhez és a tavalyi 310 ezerhez képest 458 ezren választották a vasutat a tópartra tartva.

A járványhelyzet előtti azonos időszakhoz képest tehát 200 ezerrel többen váltottak jegyet balatoni járatokra. A mintegy 80 százalékos forgalombővülést a déli part közönsége húzza, tízből hét utas Aliga és Balatonszentgyörgy között találta meg a maga Riviéráját.

A vonatozók túlnyomó többsége az ország más részeiből érkezik, nekik egyre könnyebb dolguk van, hiszen még sosem indult annyi hazai városból közvetlen járat a tóhoz, mint idén.

241 ezren döntöttek a vízparton hasító IC-k mellett, a legnépszerűbb az emeletes motorvonatokkal Szobról Fonyódra közlekedő Jégmadár, amelynek kihasználtsága a 98 százalékost közelíti.

De a három évvel ezelőttihez képest megduplázódott a parti települések közötti forgalom is. A délen órás gyakorisággal járó éjszakai bagolyjáratokat minden bizonnyal hamar megszerették a múlt hétvégi Balaton Soundra zakatolók. És akkor az étkezőkocsik egyre gazdagabb választékáról még szót sem ejtettünk, pedig az a klasszikusnak számító START Burger és csapolt sörök mellett ízletes lepényekkel, lángos snackkel, grillkolbász-tállal és Balaton-koktéllal bővült.

Míg tavaly a balatoni jegyek közel kétharmadát vették meg pénztárban vagy a fedélzeten, idén az utasok több mint fele az elektronikus csatornákon (MÁV applikáció, új Elvira vagy automata) biztosította be helyét a vonatokon.

A kasszák közül a siófoki adja ki a legtöbb jegyet a parton, az ottani értékesítés a Budapest-Déli forgalmát közelíti, kétszerese a kelenföldi eladásoknak, magabiztosan előzi a zamárdit és keszthelyit is. A főváros az automatákkal vág vissza, e kategóriában a dél-budai pályaudvar és állomás vezet, pedig már a tóparton is 37 gép áll az utasok rendelkezésére. A MÁV-START nyári termékeiből – köztük az autóbuszokra is érvényes Balaton 24/72 napijegyekből és a Vakáció bérletekből – eddig harmadával több fogyott, mint tavaly.

A májusi, június eleji adatok is azt mutatták, hogy már a vakáció kezdete előtt többen jártak vonattal a Balatonra, mint 2019-ben, az augusztusi csúcsszezonban.

Az újabb utasszámokon még inkább meglátszik, hogy a jelentős főszezoni kínálatbővítéssel egyre kényelmesebben, gyorsabban juthatunk el a tópartra vasúton.