Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

A nagy többség már százezer forint feletti költségvetésből nyaral

Utazás2024. aug. 13.Növekedés.hu
A rovat támogatója:

A magyarországi felnőtt lakosság 45 százaléka tervez idén nyaralást, négyötödük az utazás előtti hónapokban spórol, hogy előteremtse a pihenés költségét, amelyet az utazáson gondolkodók fele fejenként 100 ezer és 400 ezer forint közötti összegre tervez – derül ki a CIB Bank friss reprezentatív felméréséből.

Megtakarítási célokat, akár egy tervezett nyaralást, a legkönnyebben kisebb-nagyobb összegek rendszeres, tudatos gyűjtésével és félretételével is el lehet érni A felméréséből az is kiderül, hogy a felnőtt lakosság több mint egyharmada már inkább a bankkártyás fizetést preferálja.

A magyarok nagy többsége már fejenként százezer forintnál nagyobb költségvetéssel készül nyaralni, ha a felmerülő összes kiadást figyelembe vesszük – ez derült ki a CIB Bank legfrissebb felméréséből.

A kutatás főbb megállapításai:

- a nyaralást tervező magyarok 33 százaléka számol fejenként százezer forint alatti költségvetéssel

-  400 ezer forint feletti kiadásra viszont csak 8 százalékuk készül

- nyaraláskor is inkább a kártyás fizetést preferálják a magyarok, ám a megkérdezettek bő harmada még mindig a készpénzt részesíti előnyben

A felmérés eredménye szerint a nyaralást tervező felnőttek harmada számol százezer forint alatti fejenkénti kiadással, 26 százalék a 100 ezer és 200 ezer forintnyi költést tervezők aránya, miközben 200 ezer és 300 ezer forint közötti büdzsével 15 százalék tervez, további 9 százalék pedig valahol 300 ezer és 400 ezer forint közötti kiadásra számít. Azok aránya, akik fejenként 400 ezer forintnál is többet költenének, nyolc százalék, tehát a megkérdezettek fele a 100 ezer és a 400 ezer forint közötti sávban képzeli el a nyaralása egy főre eső költségvetését.

Kártyával és készpénzzel is fizet a nagy többség

„A kutatás eredményei szerint nyaralás alatt a legtöbb ember vegyesen fizet kártyával és készpénzzel (az utazni készülő megkérdezettek 59 százaléka mondta ezt). A kizárólag készpénzt használók aránya 17 százalékos, a csak kártyával fizetőké pedig mindössze a 9 százalékot ért el. A vegyes fizetési módot alkalmazó magyarok többsége viszont a kártyás fizetést preferálja,  ha módja van erre ;  a válaszadók 26 százaléka nyilatkozott ígyemelte ki Vasas Norbert, a CIB Bank Prémium és Privát Banki Szegmens Menedzsment vezetője.

A férfiak bátrabban költenek, mint a nők

A kutatás szerint ugyanakkor a férfiak az átlagosnál kissé nagyvonalúbban állnak az elkölteni tervezett pénz kérdéséhez: náluk a százezer forint alatti költségvetéssel kalkulálók aránya 31 százalék, miközben a nőknél 37. A százezer és 200 ezer forint közötti sávban a férfiak 23 százaléka gondolkodik, szemben a nőknél mért 28 százalékkal. 2–300 ezer forintot a férfiak 18, a nők 11%-a tervez elkölteni, 4–500 ezer forintot pedig a férfiak 5, a nők 3%-a. A férfiak 6%-a 600 ezer forintnál is többet szán a nyári pihenésre.

A nyaralást tervezők négyötöde spórol, hogy elutazhasson, 38 százalékuk folyamatosan takarékoskodik ennek érdekében. Azoknak, akik így szeretnék előteremteni a nyaralás költségeit, a CIB Bank számos lehetőséget kínál a napi kisebb összeg félretételét lehetővé tévő #withSAVE vagy Malacpersely számlától az akár euróban is elérhető Tandem Megtakarításig.