Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Ennyit nyaraltunk SZÉP kártyával

Utazás2024. szept. 12.Növekedés.hu
A rovat támogatója:

Több mint 9 milliárd forintot használtak fel keretükből nyáron a K&H SZÉP kártya birtokosok, a top 3 nyári helyszín pedig Siófok, Balatonfüred és Sárvár. Az éves K&H SZÉP kártya forgalom ezzel meghaladja a 20,6 milliárd forintot, aminek egyre nagyobb részét már digitális fizetéssel használják fel.

Több mint 9 milliárd forintot nyaraltak el a K&H SZÉP kártya tulajdonosok, vagyis ekkora összeget használtak fel június-július-augusztus folyamán, ami 5 százalékkal magasabb a tavalyi év azonos időszakához képest. Így a K&H SZÉP kártya teljes forgalom az év első nyolc hónapjában átlépte a 20,6 milliárd forintot, ami azonban 2 százalékkal alatta marad a 2023 első nyolc havi eredményeknek. 

Szeretünk fürdeni

A nyár folyamán a legnagyobb forgalom a hazai fürdővárosokban volt. Sorrendben Siófokon, Balatonfüreden, Sárváron és Hajdúszoboszlón költötték a legtöbbet a K&H SZÉP kártya birtokosok. Nem fürdővárosként egyedül Nyíregyháza került be a top 5-be. 

Nemcsak a tulajdonosok, az egyenlegek is feltöltődtek nyáron

Volt miből fedezni a nyári kikapcsolódást, ugyanis a három hónap alatt közel 8 milliárd forint jóváírás történt a kártyabirtokosok számára, ami 7 százalékkal magasabb a tavalyi, ebben az időszakban történt jóváírásoknál. Az év első nyolc hónapját tekintve több mint 20,4 milliárd forint juttatást fizettek a cégek a kártyabirtokosoknak, ami 9 százalékos növekedés jelent az elmúlt év azonos időszakához képest. 

Egyre népszerűbb a digitális fizetési megoldás

Augusztusban átlépte a 43 ezret a K&H SZÉP kártya elfogadóhelyek száma. Ráadásul több mint felüknél, közel 22 000 helyen már érintésmentesen – vagyis mobiltelefonnal és okoseszközökkel – is lehet fizetni a K&H SZÉP kártyával.

A kártyakibocsátók közül egyedülállóan elérhető innovatív fizetési megoldást azok a K&H bankszámlával is rendelkező kártyabirtokosok használhatják, akiknek Apple Watch okosórájuk vagy iOS / Android operációs rendszerrel futó, NFC funkcióval rendelkező telefonjuk van. Az innovációt eddig közel 60 000 tranzakció esetén használták, aminek több mint fele a nyár során történt, főként étkezésnél. Budapest után Oroszlány és Debrecen a két legaktívabb város a K&H SZÉP kártya digitális használatát illetően.