Nobel-díjas közgazdász: A piactervezésnél egyre többször futunk bele etikai korlátokba

Kutatásainak eredményeit szerteágazó területeken alkalmazzák a mindennapokban, például a felvételi rangsorok kialakításánál vagy a vesedonorok és a transzplantációra várók összekötésénél. Elméleti közgazdászként Önt mennyire mozgatja, hogy a munkájának gyakorlati megvalósulása is legyen? 

A közgazdaságtan végeredményben a valós életről szól, a közgazdászok pedig társadalomtudósok is egy kicsit. Az érdekel bennünket, hogy az emberek hogyan tudnak együttműködni vagy versenyezni egymással. Emiatt a gondolatainkban mindig ott motoszkál a gyakorlati alkalmazhatóság kérdése, még akkor is, amikor látszólag elvont matematikai elméleteken dolgozunk.

A piactervezés pedig a közgazdaságtan egyik leginnovatívabb területe, ahol olyan intézményeket és alkalmazásokat próbálunk megtervezni, amelyek aztán teszik a dolgukat a mindennapokban, és különböző rendszereket működtetnek. 

Régóta foglalkoztatja a kérdés, hogy az emberek miért tartanak bizonyos tranzakciókat visszataszítónak. A Corvinus Egyetemen tartott előadásában ezzel kapcsolatos legújabb kutatásairól is mesélt. Közgazdászként milyen összefüggésben érdekes Ön számára ez a kérdés? 

Az embereknek általában bizonyítékok híján is nagyon határozott véleményük tud lenni olyan dolgokról, amelyeket visszataszítónak találnak. Közgazdászként viszont úgy gondolom, hogy erős bizonyítékokra van szükségünk a megfelelő döntések meghozatalához. Az elméletek bizonyításához viszont sok előzetes kísérletet kell végeznünk, és ha a dolgok ok-okozati összefüggéseit is meg akarjuk érteni, akkor gyakran némi véletlenszerűséget is be kell iktatnunk ezekbe.

Ezért különösen érdekes számomra, hogy sokan mennyire tiltakoznak a véletlenszerűség alkalmazása ellen a kísérletekben. A legtöbb ember igazságtalannak érzi, ha egyes embereket egyféleképpen, másokat pedig másféleképpen kezelünk, csak azért, mert véletlenszerűvé tesszük a kísérleteket. Pedig szerinem ez az egyik leghasznosabb eszköz arra, hogy rájöjjünk, miért következnek be bizonyos dolgok. Tehát már maga a kísérletezés kérdése is etikai aggályokat vet fel sok ember számára. 

Számomra nagyon ellentmondásos, hogy milyen emberi tranzakciókkal kapcsolatban merülnek fel a társadalom szemében erkölcsi és etikai aggályok.

Az Európai Parlament például nemrég kiadott egy nyilatkozatot, amely szerint nem javasolják a tagállamoknak, hogy fizessenek a vérplazmadonoroknak. Úgy gondolják, hogy az EU-s országoknak fizetetlen donoroktól kellene beszerezniük a lakosság számára szükséges vérplazmamennyiséget. Nos, Magyarország egyike azoknak a helyeknek, ahol a vérplazmadonorok pénzt kaphatnak, és Magyarországnak nem is szorul importra, van elég készletük itthon.

Az EU-ban összesen öt olyan ország van, ahol elég a hazai mennyiség és ők mind fizetnek a vérplazmadonoraiknak.

A többiek pedig elsősorban az USA-ból importálnak plazmát, ahol szintén azért van plazmabőség, mert fizetnek a donoroknak. Tehát az emberek érzései sokszor ellentmondásosak tudnak lenni. Egyszerre szeretnék, hogy legyen elég vérplazma és ne üzletiesedjen el a véradás. 

Ezek a dolgok nem mindig férnek össze. A vesékkel kapcsolatban pedig az egyik nagy korlát az, hogy a

világon szinte mindenhol tiltják, hogy egy vesedonor pénzt kaphasson az adományozásért, de például az USA-ban egészen a közelmúltig még a beavatkozással együtt járó bizonyos költségekért (pl.: utazás, szállás) sem lehetett fizetni egy donornak. A Corvinus kutatója, Bíró Péter az egyik vezetője a vesecsere-elméletekkel kapcsolatos munkáknak, vele most többek között azt is vizsgáljuk, hogy hogyan lehetne annak ellenére több transzplantációt végezni egyes országokban, hogy a törvény tiltja a donorok díjazását.

Miért fordult tudományos érdeklődése az utóbbi időben a piactervezés etikai kérdései felé?

Azért, mert a piactervezésnél egyre többször futunk bele etikai korlátokba. Például, amikor az iskolaválasztással kapcsolatos kutatásomon dolgoztam, és amerikai nagyvárosok iskolakörzeteit vizsgáltam, többször felmerült a kérdés, hogy szabad-e a prioritásokkal kereskedni.

A legtöbb iskolakörzetben az volt a gyakorlat, hogy ha már van egy idősebb gyereked, aki az adott iskolába jár, akkor kiemelt prioritást élvezel, ha a kisebbet is ugyanabba az iskolába szeretnéd járatni. Valamiért az intézmények úgy érzik, hogy a testvérek és a szülők szempontjából is ez a legoptimálisabb megoldás. Néhány körzetben viszont lehetővé tették, hogy a szülők elcseréljék a prioritásaikat egymással más iskolákra. A kérdés csak az: bele szabad-e ilyen módon avatkozni az iskolaválasztásba?

Néhány szülő úgy gondolta, hogy ez olyan, mintha a gyerekeiket cserélnék el, de szerencsére sikerült meggyőznünk őket, hogy mindössze a gyerekek számára legmegfelelőbb választásról van itt szó. Ez is egy jó példa szerintem arra, hogy az erkölcsi és etikai dilemmák sokszor hajlamosak félrevezetni bennünket. 

2008 óta írja a közgazdász szakmában ismert és sokak által olvasott Market Design blogot. 16 éve szinte minden nap posztol egy bejegyzést. Miért kezdte el anno ezt a blogot, és milyen szerepet tölt be a szakmai életében? 

A diákjaim miatt kezdtem el írni. Azt akartam, hogy lássák, piactervezéssel kapcsolatos ötleteket nem csak közgazdasági folyóiratokból, hanem újságot olvasva, a mindennapi életből is tudnak meríteni.

A legtöbb blogbejegyzésem egy újságcikk rövid kommentárja arról, hogy miért nem működik jól valami a piacokon, vagy miért omlott össze éppen egy piac a világon. Az évek során aztán egyfajta intellektuális naplóvá is vált számomra ez a blog, ami sokat segít az emlékezésben.

Jelenleg egy ellentmondásos piacokról szóló könyvön dolgozom, és szinte minden fejezethez visszakeresek a blogomon régi eseteket. A Market Design blog egyben az én piactervezéssel kapcsolatos memóriám is.