Építészeti furcsaságok: a világ legérdekesebb szellemvárosai

Utazás2020. feb. 2.BGA
A rovat támogatója:

Világszerte rengeteg a szellemváros. Sok helyen betegség, netán atomtámadás, vagy háború pusztított. Olyan is előfordult, hogy gyilkosság miatt evakuáltak egy lakónegyedet, vagy netán gazdasági csőd miatt. Van ahová be sem költöztek. Ez utóbbi ráadásul okosváros, tele innovatív megoldással.

A szellemvárosok kialakulásáért elsősorban a gazdasági változások, a politikai és katonai döntések, illetve a természeti erők, valamint az egészségügyi katasztrófák okolhatók. Az elnéptelenedés sokszor egy csapásra, míg máskor hosszú folyamat végeredményeképpen valósult meg. Ezeknek a szellemvárosoknak nincs filmbe illő rejtélyük, történetük minden esetben ismert. Pedig ha a megmaradt falak beszélni tudnának, biztos számos érdekességet megtudhatnánk arról a helyről, ahol egykor nagy élet volt. Avagy sosem volt, mert létezik olyan üresen tátongó helyszín, amely soha nem népesült be. Alighanem egy Dél-Koreai, ráadásul minden csúcstechnikával felszerelt okosváros az első helyezett a furcsaságok közt. 

Kína - Wuhan

A CGTN kínai televízió felvételén látható, hogy hermetikusan lezárták a kínai hatóságok Wuhant, a több mint 11 millió embernek otthont adó várost, amely a koronavírus epicentruma.

Az apokaliptikusnak ható szellemvárosban a hermetikusan bezárkózott lakosság követve a hatóságok utasítását nem jön elő otthonaiból. Vuhan lakosságának január 25-én a kínai újévet kellett volna ünnepelnie, ehelyett azonban a halálos vírus miatt került karantén alá több várossal együtt. Így próbálják megakadályozni ugyanis a tüdőgyulladásos megbetegedés még gyorsabb terjedését.


A parkok, utak elhagyatottak, egy lélek sem sétál az utcákon, az emberek nem indulnak el bevásárolni és autóval sem mennek az égvilágon sehova. 

Tenerife – Abades

Szintén járvánnyal kapcsolatos a spanyol fennhatóság alatt álló sziget egy részének a története. Tenerifét mindenki turistaparadicsomként ismeri, ám van egy elhagyatott városrésze része is, amely lepratelepként funkcionált volna.

A spanyol polgárháború idején kitörő leprajárványban 1940-re már közel 200 esetet regisztráltak. Ekkortájt a betegség orvoslása még gyerekcipőben járt, ezért legjobbnak látták a fertőzötteket egy távoli szigetre szállítani, biztonságos karanténba. Az akkori uralkodó Francisco Franco 1942-ben zöld utat adott a lepratelep építésének, mely keretén belül egy egész várost, beleértve kórházat, közösségi házakat, lakóépületeket, éttermet, egy templomot, sőt még egy krematóriumot is felhúztak a szigeten.

A betegeket nemek szerint szétválasztották, így meggátolva a fertőzés tovább öröklődését. 1945-ben azonban a tudósok egy újfajta gyógyszert találtak fel, a Dapsone-t, amivel a fertőzöttek gyógyításában hihetetlen eredményeket értek el, így a telep további építése, fejlesztése szükségtelenné vált. Sokáig a katonaság használta, ma már ők sem, érdekes kontrasztot alkotva a pár méterre kezdődő luxusüdülőkkel.

Namibia- Kolmanskop

Az afrikai Namíbia nyugati részén található településen az 1900-as évek elején, egy a környéken talált nagyobb darab gyémánt hírére települtek ide a német bányászok. A város iskolával, kórházzal, postahivatallal, tekepályával, vasúttal, színházzal, kaszinóval, sportpályával és jéggyártó üzemmel is büszkélkedett.

A gyémántmezők körülbelül 40-50 év alatt merültek ki, és a város az első világháborút követő évektől kezdve fokozatos hanyatlásnak indult, majd az 50-es években teljesen elnéptelenedett.

A sivatag visszafoglalta régi területét: a szebb napokat látott településnek ma már csak az egynegyede látszik ki a több méter magas homokdűnék közül.

A megmaradt, napszítta házak manapság sakálok, skorpiók és madarak lakhelye.

USA - Bodie

Ez a legjobb állapotban fennmaradt kaliforniai aranyásó város a Nevada sivatagban. Az épségben megmaradt épületek – 170 darab - köztük a bank a bár és a templom- a kedvező klíma miatt tökéletesen konzerválódtak.

Sok helyütt még az üvegezés is megmaradt az ablakokban.

A város a harmincas évektől kezdve kezdett hanyatlani, míg az 1960-as években teljesen elnéptelenedett.

Franciaország - Oradour sur Glane

A közép-franciaországi kistelepülés elnéptelenedéséért a náci fegyveresek felelnek. 1944. június 10-én az SS csapatok mészárolták le a falu lakosságát. A katonák először a vásártérre parancsolták a helyieket, majd a férfiakat a pajtákba terelték, lábon lőtték őket és rájuk gyújtották az épületet.


A nőket és a gyerekeket a templomba hajtották, és robbantást hajtottak végre. Az életben maradtak beszámolói szerint a lőtt sebesülésekkel a helyiek képtelenek voltak a menekülésre, így a legtöbben elevenen égtek el a tüzekben. A mészárlásban több mint 600-an vesztették életüket, és csak hatan élték túl kisebb-nagyobb sérülésekkel.


A háború után De Gaulle tábornok úgy döntött, hogy sohasem építik újjá a települést, amely így Franciaország náci megszállásának fájdalmas emlékhelye lett. A házak üszkös maradványait mementóként úgy hagyták, ahogy a rémségekkel teli nap végén maradtak.


Még a templom idomtalan fémtömeggé olvadt harangja is ott található a szentély romjai között.

Tajvan - San-Zhi

Sok olyan szellemváros van, amely be sem népesült, mielőtt elnéptelenedett volna. A legérdekesebbet, a tajvani üdülővárost még a 80-as években kezdték el építeni, de a munkálatok pénzhiány miatt félbe maradtak.

Az egykor futurisztikus városképről álmodó tengerparti üdülőben közel 30 éve egyre csak omladoznak a fa- és fémszerkezetek. San-Zhi tehát be sem népesülhetett mielőtt elnéptelenedett volna. Azóta sem jelentkezett egyetlen befektető sem, aki látna fantáziát a folytatásban.


Dél-Korea – Songdo

Íme a világ első olyan okos városa, amely 40 milliárd dolláros csúcstechnikai felszereléssel van felszerelve, mégsem lakja senki. Az ország északkeleti partján fekvő Songdo a semmiből épült, a nemlétező forgalmat, energiaellátást, internetmegosztás pedig intelligens infrastruktura szabályozná.


A pneumatikus hulladéklerakókba zárt rendszeren a föld alatt szívnák el a lakásokból a szemetet. Ha lenne…

Ezen kívül 900 apartman létesült és 1000 vállalkozás szolgálná a lakosokat. A hírek szerint folyamatosan fejlesztik, egyszer majd csak átadják.

Észak-Korea - Mount Kumgang

Önmagában is hátborzongató a politikai, gazdasági helyzet Észak-Koreában. Pár éve a Hyundai telepedett le az ország ezen részén. Ezért szinte pár hónap alatt felhúztak egy komplet várost egymilliárd fonttért. Ám a cég rövid ideig volt itt. 


A dolgozók közül több ezren be is költöztek, ám nem sokkal később meggyilkoltak egy Dél-koreai turistát. A konszern ahogy jött, úgy távozott is.


Csernobil – Pripjaty

A legismertebb, legszörnyűbb. Jelenleg elhagyatott szellemváros, mivel a tőle alig három kilométerre fekvő csernobili atomerőmű 4-es blokkja 1986-ban felrobbant, és a város teljes lakosságát evakuálták. Pripjatyban nagyrészt az atomerőmű dolgozói éltek családjaikkal, 49 400 lakos.


A tervezett népességszám 75–78 ezer fő lett volna, 1986-ban a város lakóinak átlagéletkora 26 év volt. A hely máig megőrizte a szovjet városok 1970-1980-as évekre jellemző arculatát, mivel az atomerőmű-baleset óta itt semmi nem változott.


Bár az ott mérhető sugárzás nagy részét okozó cézium-137 izotóp felezési ideje 30 év, még hosszú ideig nem várható a lakosság visszatelepítése, a felrobbant reaktor közelsége és a város erősen szennyezett környezete miatt.


Pripjaty Novosepelicsi felé terjeszkedett, ám az építkezést félbeszakította a baleset, az épülő panelházakat félbehagyták, ma is úgy állnak, ahogy a munkások 1986-ban otthagyták a darukat.

Pécs – A legszomorúbb vidámpark

Végül egy magyar érdekesség: sokan nem tudják, de nekünk is volt, illetve részlegesen van még „szellemváros - vidámparkunk”. Az 5 hektáros park az 1960-as, 70-es években élte fénykorát, mára azonban siralmas képet mutat. Aki ma betér ide, azt posztapokaliptikus látvány fogadja.


A kétezres évek végére az 50 játékelemből már csak alig fele volt használatban. A park napról napra küzdött a túlélésért, rengeteg adósságot halmozott fel. A helyiek az egykor népszerű vidámparkot "depresszióparkként" emlegették. Mindezek ellenére még megpróbálták menteni a menthetőt és Retropark néven új szolgáltatásokkal is bővítették, de hiába.


A Pécsi vidámpark 2011. szeptember 1-én végleg bezárta kapuit. Fennmaradásához körülbelül évi 20-25 000 látogatóra lett volna szükség az 5000 helyett. Ugyan akadtak nyitási próbálkozások a 2012-es évre is, de ennek anyagi terheit a város már nem tudta vállalni.


A városrész újrahasznosítása folyamatosan napirenden van. Pár éve a játékokat elvitték, sok épületet lebontottak, csak néhány maradt meg. 

(Forások: szellemvárosok.blog, Youtube, Wikipedia, Wikimedia, Facebook)