Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Magyarországon is elérhető a Google kerékpáros útvonaltervezője

Utazás2021. nov. 2.MTI
A rovat támogatója:

Többéves előkészületet követően, Magyarországra is kiterjesztette a Google az útvonaltervező kerékpáros alkalmazását - jelentette be keddi sajtótájékoztatóján Budapesten az aktív Magyarországért felelős kormánybiztos.

Révész Máriusz azt reméli, hogy még többen ülnek majd biciklire az alkalmazás birtokában, amelynek bevezetését széleskörű, csaknem 3 éves együttműködés előzte meg, a Külgazdasági és Külügyminisztérium segítségével. Az előkészületekbe a kerékpáros civil szervezetek is bekapcsolódtak, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. és a Budapest Közút Zrt. pedig rendelkezésre bocsátotta ehhez az útvonal-adatbázisait - ismertette.

Bíró Pál, a Google magyarországi vezetője közölte, hogy

az útvonaltervező az összes fővárosi kerékpárutat, míg a vidékieknek körülbelül a 80 százalékát tartalmazza, de várhatóan heteken belül ez is teljessé válik.

Mint mondta, a járvány miatt sokan váltottak kerékpárra Magyarországon, ezért az alkalmazást a térségben az elsők között teszik itt elérhetővé. A szomszédos államok közül csak Ausztriában vehető igénybe, és a tágabb régióban is csak Lengyelországra terjed ki - tette hozzá.

Várakozása szerint a biciklizés mostantól még biztonságosabbá válik, ennek érdekében várják az útvonaltervező felhasználóinak visszajelzéseit is.

A kerékpáros útvonalak a Google útvonaltervező megszokott felületén, a gyalogos és közösségi közlekedés lehetőségei mellett jelennek meg. Az alkalmazás minden útvonalat megmutat, figyelembe veszi a biciklizést nehezítő körülményeket, és a könnyebb utakat részesíti előnyben - mondta.