Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Már száz éve is Európa kedvelt tengerpartja volt, most is érdemes meglátogatni

Utazás2024. júl. 21.Fellegi Tamás
A rovat támogatója:

Télen-nyáron kellemes pihenő-, fürdő-, és kirándulóhely a francia Riviéra, sok látnivalóval, remek hangulattal és ma már hazai szemmel sem magas árakkal.

A 20. század elején nem volt a mai értelemben vett tömegturizmus, hisz nem volt repülő, busz és autó, egyedül a vasút jött szóba, ami még nem volt túl gyors. Aki tehette, és elszánta magát az utazásra kontinensünkön, gyakran az egész évben kellemes időjárású Riviérát választotta, melynek francia neve Cote d'Azure, Azúr-part. Nem véletlenül: a tenger itt valóban a kék szín legszebb árnyalatai ölti magára.

A hely népszerűsége változatlan, és nem véletlenül: a nyár kissé kevésbé forró, mint a görög szigeteken vagy akár Szicíliában, még a globális felmelegedés időszakában is.

A tél ugyanakkor enyhe, miután észak felől hegyek állják útját a hideg légtömegeknek: nem véletlen, hogy Jókai Mór is szívesen töltötte Nizzában az itthon akkoriban még a mainál zordabb évszakot.

Vízesés, Nizza

Ma ugyan már elhíresült a Riviéra arról, hogy a világ gazdagjai, akik ma már nincsenek kevesen, szívesen járnak erre, de nem kis részük yachtjával hajózgat, van bőven a hely a tengeren, kikötői kapacitás is akad, így nem növelik állandó jelleggel a turisták tömegét.

Sőt, más felkapott helyekhez képest egész tűrhető a helyzet, eloszlik a nyaralók serege, hisz egy hosszabb partszakaszról van szó remek városokkal és partokkal, és még a szállásárak sincsenek az égben.

A francia Riviéra Marseille és az olasz határ között húzódik, de ennek népszerűbb, híresebb része nyugat felé nagyjából Saint-Tropez-ig tart. A legnépszerűbb város Nizza, melyet máig is olasz nevén említünk, miután történelme nagyobb részében az aktuális olasz elődállamhoz tartozott, még ha időnként francia kézre is került. Az olasz egyesítéskor viszont végképp Franciaországé lett a terület.

Nizza óvárosa ma is jól elkülönül, építészete megőrizte hamisítatlan olasz jellegét, mellette a hatalmasra nőtt modern város már a francia időszakban épült. Az óráros mellett van egy kisebb hegy, melyen egykor vár állott, most viszont remek kilátás nyílik rója a városra, és oldalán egy gyönyörű mesterséges vízesés is található.

Nizza óvárosa

A város igen hosszú tengerparttal rendelkezik, amely a vasúti sínek alatt használt bazalthoz hasonló kövekkel van feltöltve, ezért a tengerbe való begyaloglás és onnan való kijövetel embert próbáló, de van néhány erre a célra rendszeresített kötél, ami segíti a be-, és kijutást. A víz mély és igen tiszta, úszásra kiválóan alkalmas.

Nizzától nem messze fekszik Monaco, az egyik európai miniállam, persze azt, hogy ez jogilag különbözik valamiben környezetétől, csak a magas épületekből, toronyházakből vesszük észre. Nizzától nyugatra az első híresebb üdülőhely Antibes, hangulatos belvárossal, remek és nem drága éttermekkel, apró kavicsos strandokkal.

AntibesAzúrkék tenger Antibes-nél

A következő nagyobb város Cannes, amely leginkább a májusban tartott filmfesztiválról híres, ugyanakkor a város az év minden részében kellemes, hangulatos, ráadásul homokos tengerpartja van, ugyancsak teljesen tiszta tengervízzel. Itt is megtalálható egy dombon az egykori vár maradványa, ahonnan remek panoráma nyílik a városra.

Cannes

Végül megemlítjük Saint-Tropez városát, amely egy félsziget egyik felén található, messze a vasúttól és az autópályától: talán ezért is lett a gazdagok és celebek közkedvelt helye.

Érdekes módon ezt a jelenséget onnan vesszük csak észre, hogy sok sötétített ablakú Mercedes kisbusz közlekedik. Egyébként minden ugyanolyan, mint a többi helyen, sőt, még az üzletek és éttermek sem drágábbak, mint máshol.

Saint-Tropez vára

A félsziget város mögötti része egy kiterjedt, ritkábban beépített terület, ott vannak a hírességek villái, viszonylag elbújtan. Ezen a részen a tömegközlekedés is minimális: napi 3-4 busz közlekedik összesen. A félsziget keleti felén húzódik a Plage du Pampelone, egy hosszú, homokos partszakasz, ahol a hírességek által látogatott bárok, éttermek, szórakozóhelyek is sorakoznak, köztük hosszú szabadstrandokkal.

Saint-Tropez is rendelkezik várheggyel és várral, ahonnan a félszigetet a szárazföldtől elválasztó öbölre nyílik kilátás.

A Riviéra három repülőtérrel is rendelkezik, ezek Nizza, Toulon illetve Marseilles mellett találhatók.

A vasúti közlekedés kiváló: állandóan járnak a vonatok azon a szakaszon, ahol a tengerpart közelében, a nyaralóhelyeket összekötve futnak a sínek, de a távolabbi közlekedés is kiváló: Párizsból a TGV vonatok, melyek Párizs és Lyon között 300-zal hasítanak, 5 óra alatt érnek a Riviérára.