9 milliárdos beruházás Esztergomban, növelte karbonsemlegességét a japán autógyártó
VállalkozásA Suzuki gyártásfejlesztési és energiahatékonysági beruházása nyomán tovább javul a japán autógyártó esztergomi üzemének versenyképessége, és ezáltal tovább erősödik Magyarország vezető szerepe is a globális autóiparban - közölte a tárca tájékoztatása szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Esztergomban.
A tárcavezető a Magyar Suzuki Zrt. gyártásfejlesztési és energiahatékonysági beruházásának átadásán aláhúzta, hogy az állam 1,9 milliárd forint támogatást adott a japán autógyártó több mint kilencmilliárd forintnyi értékű projektjéhez, amelynek a keretében bővítették a lökhárító-, a festő- és a hegesztőüzem kapacitását, illetve nagy lépést tettek a létesítmény karbonsemleges működése felé. Kiemelte, hogy a digitalizáció, az automatizáció fokozásával megerősítik Magyarország vezető szerepét a globális autóiparban, illetve rámutatott, hogy Európában kizárólag Esztergomban rendelkezik gyárral a Suzuki, így nem csoda, hogy logisztikai központ is működik itt, valamint informatikai szolgáltatásokat is nyújtanak. Üdvözölte, hogy a vállalat beszállítóinak több mint egyharmada magyar cég, a fejlesztések pedig ezáltal komoly lehetőséget jelentenek a hazai kis- és közepes vállalkozások számára is. Arra is kitért, hogy tavaly mintegy 13-14 százalékos részesedéssel ismét a Suzuki lett a piacvezető az új autók eladásában Magyarországon, immár 21. alkalommal.
Illetve kifejtette, hogy a Suzukinak is nagyban köszönhető, hogy a magyar autóipar folyamatosan újabb rekordokat dönt, s a termelési értéke tavaly már elérte a 13 ezer milliárd forintot.

