A magyar vállalatok fele optimistán tekint a jövőbe, 96 százalék tervez béremelést
VállalkozásA megkérdezett magyarországi vállalatok 50 százaléka nettó árbevételének emelkedésére számít az idén, az érintettek kétharmada 4-10 százalékos, 21 százalékuk pedig ennél is nagyobb növekedést vár - derült ki a Randstad 2025 HR Trends című kutatásából, amelynek az eredményeit.
A tavaly október és december között zajlott felmérésben csaknem 400, különböző iparágakban működő hazai vállalat felsővezetőit kérdezték meg: a résztvevők 67 százaléka nemzetközi, 14 százaléka országos méretű, 18 százaléka helyi cég.
A kutatásban a Randstad az Evalueserve globális piackutató és elemző céggel működött együtt. Megállapították, hogy az ágazatokat tekintve az FMCG és a HORECA szektor a legbizakodóbb, de a kiskereskedelemben és a logisztikában tevékenykedő cégek többsége is árbevétele növekedésére számít. Ugyanis az alapvető fogyasztási cikkek folyamatos áremelkedése bővülésre ad okot az élelmiszeriparban, amelyet a kereskedelem és az áruk szállítmányozása is követ, igaz az utóbbinál a benzinárak emelkedése jócskán "beleharap" a profitba.Hosszú évek óta most először az építőiparban is többségben vannak a növekedést várók, az ő optimizmusuk pedig a tágabb gazdasági klíma változásának is indikátora lehet.
Közölték, bizakodásra adhat okot a cégeknek, hogy az üzleti kihívásokat tekintve az alacsonyabb inflációnak köszönhetően csökken a bérnyomás: a tavalyi felméréshez képest 8 százalékkal kevesebben jelölték meg kihívásként a megnövekedett bérköltségeket. Jelezték ugyanakkor, hogy ez továbbra is nagy jelentőséggel bír, a válaszadók 70 százaléka említette. A felmérés szerint tavaly és az idén is a válaszadók 30 százaléka nyilatkozott arról, hogy az év első felében létszámbővítést tervez.
Az előző évben mért 17 százalékról idén 13 százalékra csökkent azoknak a cégeknek a száma, amelyek a távozókat nem pótolják. Létszámleépítést idén a megkérdezettek 10 százaléka helyezett kilátásba, a tavalyi 7 százalék után. Az iparágakat tekintve az IT és telekommunikációs vállalatoknál, valamint az üzleti szolgáltatói cégeknél a legerősebb a létszámbővítési szándék.
A munkakörök közül 2025-ben a legkeresettebbek a gyártásban dolgozók, a mérnökök, a sales-esek és az IT-szakemberek lesznek. Arra is kitértek, hogy 2024-ben a felmérésben részt vevők 30 százaléka tervezett 11-15 százalékos béremelést, de végül 35 százalékuk emelte ennyivel a fizetéseket; a cégek 4 százaléka 16-20 százalékos emelést is megengedhetett, míg a cégek mintegy fele 6-10 százalékos emelést valósított meg. Idén a válaszadók 96 százaléka tervezi emelni munkavállalói fizetését: a vállalatok 61 százalékánál 6-10 százalékos fizetésemelés van kilátásban, a cégek több mint negyede 1-5 százalékos, 8 százalékuk pedig 11-15 százalékos emeléssel tervez.
A Randstad a világ vezető HR szolgáltatója, amely 39 piacon működik és mintegy 40 000 alkalmazottat foglalkoztat. Magyarországon 2004 óta van jelen a Randstad, amely a hazai piacon több mint 400 partnere számára végez teljeskörű HR szolgáltatást.