Az adatok időállapota: késleltetett. | Jogi nyilatkozat

Az üzleti élet Oscarját vehette át a magyarországi Bosch csoport vezetője

Vállalkozás2 órájaBF
A rovat támogatója:

Dr. Szászi Istvánnak ítélték oda a magyar üzleti élet egyik legrangosabb elismerését, az Év Menedzsere Díjat. A magyarországi Bosch csoport vezetője hosszú évek óta aktív szerepet vállal a hazai innovációs ökoszisztéma kiépítésében. Dr. Szászi István küldetésének tekinti a kutatói hálózatok és az ipar közötti együttműködés erősítését, az egyetemi szféra bekapcsolását az innováció élvonalába. Irányítása alatt jött létre többek között az ELTE-Bosch Mesterséges Intelligencia Tanszék és a Bosch-BME Innovatív Járműtechnológiák Kompetencia Központ, valamint a nevéhez kötődik a BoschxRichter Ipari Innovációs Díj megalapítása is.

A magyar gazdasági élet egyik legnagyobb presztízsű elismerésében, az Év Menedzsere Díjban részesült Dr. Szászi István, a Bosch csoport vezetője Magyarországon és az Adria régióban. A díjat a Menedzserek Országos Szövetsége immár 31. alkalommal adta át az Év Menedzsere Díjátadó Gálán. Odaítéléséről a szervezet elnöksége a közel hat hónapon át tartó jelölési és döntési folyamatot követően, idén is titkos szavazással döntött.

Az Év Menedzsere Díjjal minden évben azokat a vezetőket ismerik el, akik szakmai eredményeikkel, stratégiai gondolkodásukkal és értékalapú vezetői szemléletükkel meghatározó hatást gyakorolnak szervezetükre és a gazdaság egészére.

Dr. Szászi István 2021 óta vezeti a magyarországi Bosch csoportot. A korábbi tudományos pályája során megszerzett tudás és tapasztalat a mai napig meghatározó inspirációt jelent számára.

Vállalatvezetőként stratégiai célja az innovációs ökoszisztéma kiépítése: az ipari szereplők, az akadémiai világ, a startup szféra és a mindenkori kormányzat közötti szoros együttműködés elősegítése, ezzel erősítve Magyarország innovatív erejét.

Küldetésének tekinti a jövő mérnökgenerációinak képzését, a kutatói hálózatok, az egyetemi szféra bekapcsolását az ipari innováció élvonalába. Aktív szerepvállalásával jött létre az ELTE-Bosch Mesterséges Intelligencia Tanszék és a Bosch-BME Innovatív Járműtechnológiák Kompetencia Központ, valamint a nevéhez kötődik a BoschxRichter Ipari Innovációs Díj megalapítása is. Vezetése alatt a magyarországi Bosch csoport egyetemi ösztöndíjakkal, gyakornoki programokkal, professzori támogatásokkal is segíti a felsőoktatási hallgatókat a versenyképes tudás megszerzésében, a középiskolások számára pedig több szemléletformáló kezdeményezést, köztük AI oktatást is indított.

Dr. Szászi István irányítása alatt, 2022-ben adták át a vállalatcsoport második legnagyobb európai kutatás-fejlesztési központját, a Bosch Budapest Innovációs Kampuszt, amely tovább növeli Magyarország szerepét a nemzetközi innovációs és ipari együttműködések, valamint a globális járműipari fejlesztések területén.

Vezetői filozófiájának középpontjában a nyitottság, a rugalmasság és a folyamatos fejlődésre való törekvés áll. Hisz a határokon átívelő együttműködésben és abban, hogy a valódi innováció alapja a diverz gondolkodás, amikor a különböző nézőpontok és szakterületek találkozása hívja életre a jövő megoldásait. Szemléletét a hosszú távú, következetes építkezés határozza meg, ahol a technológiai fejlődés nem cél, hanem eszköz a társadalmi értékteremtéshez.

Az Év Menedzsere Díj megtiszteltetés, de egyben felelősség is. Számomra a vezetés nem csupán stratégiai döntésekről, hanem értékteremtő közösségek építéséről is szól. Ez az elismerés visszaigazolja, hogy jó úton járunk, amikor az egyetemi, a startup, az ipari, a vállalati és a kormányzati szférát egyetlen innovatív ökoszisztémába igyekszünk összefogni. Ezzel is erősíteni tudjuk Magyarország helyét a globális technológiai élvonalban, és hozzájárulhatunk, hogy hazánk innovációs ereje megsokszorozódjon

– mondta el Dr. Szászi István.

20 éve az innováció szolgálatában

Dr. Szászi István több mint 20 éve dolgozik a Bosch csoportnál: projektmérnökből lett a Budapesti Fejlesztési Központ, majd 2021-től a Bosch csoport vezetője Magyarországon és az Adria régióban. Több mint 23 000 munkavállalóért felel, köztük többezer fejlesztőmérnök munkáját irányítja Magyarországon, Romániában és Bulgáriában.

Vezetőknek szóló mentorprogramokban vállal szerepet, a Közép- és Kelet-Európai Mérnöki Klaszter vezetője, a Magyar Mérnökakadémia tagja, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem ipari professzora, valamint több alapítvány és szakmai testület munkájában vesz részt.

Munkáját több rangos elismeréssel díjazták. 2022-ben az innovációért, az elektromobilitás fejlesztéséért végzett kimagasló eredményeit a Menedzserszövetség és a Volkswagen közös Kék Innovációs Különdíjával ismerték el, a technológiai innováció, műszaki és mérnöki kutatómunka terén mutatott kiemelkedő teljesítményéért pedig 2023-ban Gábor Dénes-díjat kapott.