Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Egyre több vállalkozás csatlakozik a Demján Sándor Tőkeprogramhoz

Vállalkozás2025. jún. 20.MTI
A rovat támogatója:

Jól halad a Demján Sándor Tőkeprogram (DST), rövid idő alatt látványos előrelépést ért el, eddig már 29 kis- és középvállalkozás kapott pozitív befektetési döntést, csaknem 6 milliárd forint értékben - közölte a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) pénteken az MTI-vel.

Felidézték, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) által alapított MKIK Tőkealap-kezelő Zrt. segítségével a program célja, hogy tőkebevonással támogassa a fejlődni képes magyar cégek növekedését.

A tájékoztatás szerint a jóváhagyott befektetések Budapestről, valamint Pest, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nógrád, Komárom-Esztergom és Csongrád-Csanád vármegyéből érkező vállalkozások projektjeit érintik.

Bánfi Zoltán, az MKIK Tőkealap-kezelő Zrt. vezérigazgatója a közleményben hangsúlyozta, a tőke nem csupán finanszírozás, hanem bizalmi döntés is a vállalkozó és a befektető között. A mostani ügyletek azt mutatják, hogy léteznek olyan hazai cégek, amelyek nem a túlélést, hanem a fejlődést tekintik iránynak - tette hozzá.

A kamara közleményében ismerteti, hogy a DST indulása óta ezernél több vállalkozás kezdte meg az előszűrést a program honlapján.

A pozitív befektetési döntést kapott cégek között van IT-tanácsadó, acélszerkezet-gyártó, étterem, sőt, egészségügyi szolgáltató is. Ez mutatja, hogy a tőkeprogram nem egyetlen iparágra fókuszál, hanem széles körben kínál lehetőséget.

A nyár végéig várhatóan több mint 100 befektetési döntés születhet, miközben már megtörtént az első szerződés aláírása is - írják a közleményben.

A kamara szerint a program láthatóságát és megértését az országos tájékoztatósorozat is segítette, ahol Balog Ádám, az MKIK alelnöke, az MKIK Tőkealap-kezelő igazgatóságának elnöke mintegy 40 eseményen - köztük konferenciákon és területi kamarák eseményein - mutatta be a tőkeprogram céljait és működését.

A Demján Sándor Tőkeprogram célja, hogy valódi növekedési lehetőséget teremtsen a magyar vállalkozások számára, nemcsak pénzügyi forrással, hanem szakmai támogatással is.

A megszerezhető tőke például technológiai fejlesztésre, kapacitásbővítésre, új piacokra történő belépésre, vagy digitális fejlődésre is felhasználható.

A befektetésekkel párhuzamosan folytatódik a vállalkozások tájékoztatása, és felkészítése is, hogy minél többen élhessenek a lehetőséggel a rendelkezésre álló 100 milliárd forintos keretösszeg erejéig - tájékoztatott az MKIK.