Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Már 2600 vállalkozás igényelte a kkv-kat célzó fix 3 százalékos kölcsönt

Vállalkozás2025. okt. 22.MTI
A rovat támogatója:

A kkv-kat célzó fix 3 százalékos kölcsönt, az elindulását követő két hétben már 2600 vállalkozás igényelte, 140 milliárd forint értékben - mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) kis- és középvállalkozások fejlesztéséért, technológiáért és védelmi iparért felelős államtitkára szerdán az M1 aktuális csatornán.

Szabados Richárd szerint az eredmények alapján kellően vonzó ez a hét termékből álló csomag, amit úgy állítottak össze, hogy minden élethelyzetre adjon valamilyen választ.

Ezért a fix 3 százalékos kamattal elérhető lehetőségek között vannak likviditás típusú hitelek, itt elsősorban folyószámla hitelre kell gondolni, valamint említette még a szabad felhasználású hitelt, ami 1-3 éves futamidőre vehető igénybe, 250 millió forintig. Továbbá felhívta a figyelmet a fejlesztés megvalósítására szolgáló beruházási hitelre is, amelynél a futamidő már elérheti a 7-10 évet, a maximálisan igényelhető összeg pedig akár 500 millió forint is lehet.

Hozzátette, a kkv-kat célzó fix 3 százalékos kölcsön igénylőinek körébe az egyéni vállalkozóktól a középvállalati méretig minden vállalkozás beletartozik. Mindezek mellett arról is beszámolt, hogy a vállalkozásokat érintő adó és adminisztráció csökkentő program érkezik. Felhívta a figyelmet arra, hogy forrásokkal segítik a vállalkozásokat, akik fejlesztéseket tudnak végre hajtani, így versenyképesebbek lesznek és nagyobb bért tudnak adni a munkavállalóknak.

Szabados Richárd a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában elmondta, hogy az NGM és a KAVOSZ KKV programirodát hozott létre, amely a vállalkozásokat a kölcsön igénylésnél felmerült kérdésekben és panaszkezelésben segíti. Az M1 aktuális csatornán a programirodával összefüggésben közölte, most a hiteligénylés folyamata érdekli a vállalkozásokat, amelyek egyebek mellett arra keresik a választ, hogy a saját cégük méretéhez, eredményességéhez melyik hiteltermék a leginkább alkalmas.