Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Nagyon kedvelt a honlaptámogatás

Vállalkozás2025. ápr. 25.MTI
A rovat támogatója:

A rendelkezésre álló keret kétharmadára már nyújtottak be pályázatot azok a vállalkozások, akik szeretnének élni a lehetőséggel és támogatásból hoznának létre saját honlapot.

A vállalkozások saját honlapját, közösségi média-felületét összesen 9 milliárd forinttal támogató pályázat első eredményeit ismertette Szabados Richárd, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára sajtótájékoztatón, pénteken.

A kis- és közepes vállalkozások fejlesztéséért és technológiáért felelős államtitkár hangsúlyozta: digitális fejlettségben fel kell zárkózni Nyugat-Európához, ám még mintegy 15 ezer olyan magyar vállalkozás lehet, amelynek nincs saját honlapja vagy közösségi média-felülete.

A helyzet javítása érdekében 9 milliárd forintos program indult, amelyre várakozáson felüli az érdeklődés. Eddig összesen 6 milliárd forintra pályáztak, s már több mint 2 ezer vállalkozás mintegy 3 milliárd forint értékben jogosult a támogatásra

- tette hozzá az államtitkár.

A sikeres pályázók nem közvetlen pénzügyi támogatást, hanem vouchert, utalványt kapnak. Ezzel vállalja át a program a nyertesek helyett átvállalja a szolgáltatónak járó díjat, két esztendeig.

Az alapcsomag tartalmazza a tárhelyet, a domain nevet, a felület létrehozását és alapvető biztonsági funkciókat, a komplex csomag pedig egy magasabb szintű weboldalt és tanácsadást - ismertette Szabados Richárd.

Az államtitkár a sajtótájékoztatón három sikeresen pályázó vállalkozás képviselőjének adta át a szolgáltatás igénybevételére feljogosító vouchert.