Ilyenek lesznek az OTP fiókjai! – Videó

Videó2020. márc. 10.Növekedés.hu

Március 5-én adták át az OTP Bank új Kálvin téri fiókját.

A Jövő bankfiókja koncepció keretében átalakított fiók megnyitóján Kovács Antal, az OTP vezérigazgató-helyettese a Növekedés.hu-nak elmondta: a gyorsan változó ügyféligényekhez alakított új fiókban megjelenítették a bank digitális fejlesztéseit, ahol valamennyi ügyintéző laptoppal, tablettel dolgozik, illetve digitális aláírópadokat is alkalmaznak.

Kovács Antal kiemelte: az OTP idén még három ilyen, az új Kálvin téri fiókhoz hasonló bankfiókot tervez átadni. Ezek Üllőn, Hajdúszoboszlón és Győrben kerülnének kialakításra.

Becsei András, az OTP Bank ügyvezető igazgatója elmondta: a digitális fejlesztések és a személyes ügyfélkiszolgálás nagyon jól kiegészítik egymást az OTP-nél. Az új bankfiókban bárki képet kaphat arról, hogy az OTP Csoport fiókfejlesztési elképzelései milyen irányba haladnak – tette hozzá az ügyvezető igazgató.