Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Buktatók az elektromos autók biztosításánál - Érdemes figyelni!

Biztosítás2022. márc. 5.Bódy Géza
A rovat támogatója:

Elektromos autó vásárlásakor nem szabad megfeledkezni az olyan költségekről, mint a gépjármű biztosításai, illetve a casco akár kötelező is lehet. Számítások szerint, idén már 30 ezer, három év múlva 75 ezer, 2026 végén pedig 125 ezer elektromos autó közlekedik majd a magyar utakon. A biztosítás ezekre az autókra különleges figyelmet igényel.

Egyre népszerűbb az eletromos autó Magyarországon, ám érdemes a vásárlás előtt némi számítást készíteni, hogy a tulajdonost ne érje váratlan meglepetés. Erre azért van szükség, mert mint ismert, a kormány hat éve több program keretében összesen közel 15 milliárd forint összegben támogatta új elektromos autók beszerzését. Emellett a 4-5 éve elektromos autók is kezdenek megjelenni a használtautó piacon, ami szintén sokkal elérhetőbbé teszi ezeket a gépkocsikat.

Mindez meg is látszik a forgalomba helyezési adatokon: 2021 első 11 hónapjában több, mint másfélszeresére, azaz 20022 darabra emelkedett a tisztán elektromos gépkocsik száma Magyarországon a Belügyminisztérium adatai szerint.

A Jövő Mobilitása Szövetség előrejelzése alapján 2022 végén már 30 ezer, három év múlva 75 ezer, 2026 végén pedig 125 ezer elektromos autó közlekedik majd a magyar utakon.

A fenntartható közlekedés fejlesztésében érdekelt 41 vállalat iparági képviseletének, a Jövő Mobilitása Szövetségnek célja, hogy 2022-ben az elektromos autóvezetés a járművezetői oktatás részévé váljon, országosan mindenütt elérhetők legyenek az elektromos járműtöltők és széles körben elterjedjenek a közösségi közlekedést támogató "last mile" megoldások, vagyis az elérendő úticél utolsó szakaszában is legyen a fenntartható közlekedést segítő eszköz.

Például az autó csomagtartójában legyen egy roller és azzal tegye meg a csomagszállító az utolsó szakaszát az útnak.

Szintén érdekesség, hogy a 4-5 éve mevásárolt e-autók a hasznáűlautó piacon most kezdenek megjelenni, áruk ezeknek csökken. A szervezet úgy számol, hogy ezekkel az autókkal 100 kilométert feleannyi költséggel lehet megtenni, mint hagyományos társaikkal.

Bár az elektromos autók vásárlása mellett szólnak a pályázati források, az egyes számítások szerint alacsonyabb fenntartási költségek, az adókedvezmény, a parkolási kedvezmény, ugyanakkor a vásárlás mérlegelésekor nem szabad megfeledkezni az olyan költségekről sem, mint a gépjármű biztosításainak a díjai, amelyek a hagyományos járművekénél jellemzően magasabbak lehetnek, főként a casco esetében – hívja fel a figyelmet a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ).

A szervezet szerint ez nem is meglepő, hiszen az elektromos autók javítási költsége is magas. Ezért is érdemes teljes körű cascot kötni, ami egyébként az állami támogatással vásárolt elektromos autók esetén a sikeres pályázat feltétele is.

A hazánkban gépjárműbiztosítást kínáló 12 társaság nagyobb hányada kínál kgfb, illetve casco biztosítást a hazai újautó kínálatban elérhető elektromos modellek döntő többségére.

Vannak biztosítók, amelyek azokra a típusokra nem adnak ajánlatot, amelyek hivatalos javítása Magyarországon nem megoldható. Más társaságok egyes modellekre csak egyedi kockázatelbírással, eseti döntés alapján vállalnak fedezetet. A társaságok portfoliójában pár százalékos az elektromos meghajtású járművek aránya.

A casconál a mindenkori kockázati tényezők figyelembevételével történik a díjak megállapítása.

A hajtóanyag és akár a modell is több dimenzióban megjelenik a díjszabásban, így végeredményben a gépjármű pontos kivitele és ezen keresztül az üzemanyag is befolyásolja a casco díjat. Az elektromos autók árai magasabbak, mint a hagyományos társaiké, és az alkatrészek is többe kerülnek, amely árkülönbség a casco biztosításban is megmutatkozik.

Az elektromos autókra jellemző fejlett vezetéstámogató rendszerek (vészfékasszisztens, intelligens hajtáselosztás stb.) biztonságosabbá tehetik a közlekedést. Ezen rendszerek jelenléte kedvezően befolyásolhatja a casco biztosítás díjképzését.

Azzal is számolni kell ugyanakkor, hogy kármegelőzésre vagy a károk nagyságára gyakorolt hatása nem mutatható még ki ezen rendszereknek, ráadásul azt is figyelembe kell venni, hogy a biztonsági berendezések károsodása, helyreállítása, cseréje jelentősen növeli az átlagos kárnagyságot.

Óvatosan kell kezelni a vezetést támogató rendszereket. A jelenlegi jogi szabályozás szerint a jármű vezetője viseli a teljes felelősséget.

Semmit nem lehet „rákenni” a vezetéstámogató rendszerre! Még akkor sem, ha a neve alapján úgy gondolnánk, hogy önvezetésről van szó!

Az elektromos- vagy hibrid autó javítási költségei magasabbak a hagyományos járművekhez viszonyítva. Ennek több oka is van: javításukhoz a technológiai háttér és szakértelem szűkebb körben áll rendelkezésre, ami magasabb óradíjat jelenthet. Emellett a villanyautókból még viszonylag kevés van az utakon, ezért a javításhoz az olcsóbb, utángyártott vagy bontott alkatrészek száma is sokkal korlátozottabb. Valamint az elektromos hajtáslánc miatt szükségesek olyan munkalépések (pl. a rendszer áramtalanítása), ami belső égésű motoroknál nem jelentkezik.

A Tesla javítását idén őszig az is drágította, hogy hivatalos márkaszerviz csak Bécsben volt.

Meg kell említeni az esetleges akkumulátor sérülések miatt bekövetkező károk és tűzveszély kockázatát is. Egy ilyen sérülés után 48 óráig karanténba kell tenni az autót, amíg kiderül, hogy az akkumulátorban nem katalizálódik-e egy robbanás vagy tűz. A hagyományos kialakítású autó átlagkára 400-450 ezer forint körüli, egy elektromos autóé pedig 600-700 ezer forint körül lehet.

A MABISZ szerint mindezek alapján tanácsolt, hogy elektromos autó vásárlásakor olyan modellt válasszunk, amelyre köthető casco. Érdemes alaposan átolvasni a jármű kézikönyvét és betartani minden gyári előírást a jármű karbantartása és használata során is, hiszen ezek feltételei lehetnek a casco szolgáltatás nyújtásának.

Javasolt a szerződési feltételek szokásosnál gondosabb áttanulmányozása.

Ez azért ajánlatos, hogy az ajánlattétel előtt az ügyfél megismerjen minden olyan speciális szabályozást (például a töltésre vonatkozó korlátozás), ami esetlegesen az elektromos járművekre vonatkozik. Érdemes meggyőződni róla, hogy a biztosító feltételei milyen kártérítést biztosítanak elektromos járművekre, valóban kiterjed-e a biztosítás minden alkatrészre, tartozékra, biztosítási eseményre – például töltés közbeni töltőkábel lopásra –, vannak-e az elektromos járművekre vonatkozó különleges megkötések, rendelkezések.

Gyakran előfordul, hogy a jármű forgalmi engedélyében, a teljesítmény mezőben tévesen az akku kapacitása szerepel a névleges teljesítmény helyett. Mivel a teljesítmény díjképző paraméter, ilyenkor a biztosítási díj sem lesz helyes. Javasolják, hogy a hibás adatot javíttassák ki, hogy a későbbi kellemetlenségeknek elejét vegyék. Legyen gyanús, ha a teljesítmény mezőben 50-nél kisebb szám szerepel egy villanyautónál.

Bár szerződéskötés tekintetében nincs különbség az elektromos és a hagyományos gépkocsik között, érdemes közvetlenül érdeklődni a biztosítónál, hogy van-e bármilyen egyedi, interneten még nem elérhető konstrukció az adott típusra.

A legideálisabb biztosítás megkötéséhez, érdemes a Netrisk portált választani, ahol a legjobb biztosítási ajánlatok közül választhat az ügyfél.

A társaság termékfejlesztési vezetője szerint vannak helyzetek, amikor a kötelező biztosítás nem elég: ha összetöri, ha ellopják, vagy a viharban rádől a fa, a casco biztosítás nélkül jelentős anyagi kár érheti családját vagy vállalkozását. Cseh Anett hangsúlyozza: a Netrisk.hu-n kényelmesen és egyszerűen intézheti az ügyfél a biztosítási ügyeit: több biztosító különböző szolgáltatási szintű casco termékét hasonlítják össze az ügyfél által megválasztott mértékű önrész alapján.