Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Egyre drágább lesz, ha valaki kötelező biztosítás nélkül vezet

Biztosítás2021. nov. 23.Növekedés.hu
A rovat támogatója:

Jövőre átlagosan hét százalékkal kell többet fizetnie azoknak, akikről kiderül, hogy érvényes kötelező gépjármű felelősségbiztosítási szerződés (kgfb) nélkül vesznek részt a közúti forgalomban. A jövő évre vonatkozó fedezetlenségi díjtáblázat már áttekinthető a mabisz.hu oldalon.

Bő egy hét áll azok rendelkezésére, akiknek január 1-én jár le a kgfb szerződésük, és szeretnének biztosítót váltani – hívja fel a figyelmet a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ).  Nekik legkésőbb december 1-én éjfélig kell eljuttatniuk az aktuális szerződésük felmondását a jelenlegi társaságukhoz, majd mielőbb, legkésőbb december 31-éig kell megkötniük új szerződésüket az új biztosítóval. Aki elégedett a társaságától kapott ajánlattal, annak nincs tennivalója.

Sokan ragadtak a korábbi kampányidőszakban

2010 után a szerződési évforduló napja már a gépkocsi megvásárlásának időpontjához kötődik, de még mindig sokan „ragadtak benne” a korábbi kampányidőszakban, amikor mindenkinek csak novemberben lehetett biztosítót váltani. A mintegy 5,7 millió kgfb-szerződésből még mindig több mint 1 millió számít érintettnek, köztük 580 ezer magántulajdonban lévő személygépkocsi üzemben tartója. Nekik a 12 piaci szereplő közül 10 biztosító hirdetett új tarifát a jövő év elejétől.

A MABISZ szerint a korábbi évekhez hasonlóan továbbra is sok kedvezményt lehet igénybe venni, a lakossági ügyfelek számára a kedvezmények tovább egyszerűsödtek.

Ezek mindegyikének a figyelembevételével kalkulálható a választható legkedvezőbb biztosítói ajánlat a szövetség honlapján (mabisz.hu) megtalálható MABISZ Díjnavigátoron.

Fogyasztóvédelmi eszközt működtetnek

A szövetség 2010 óta működteti e fogyasztóvédelmi eszközét, amely minden piaci szereplő valamennyi kedvezményét tartalmazza, s egyfajta etalon abban a tekintetben, hogy a biztosítók a díjkalkulációk helyességét tesztelik és jóváhagyják. Az eszköz kizárólag fogyasztóvédelmi eszközként funkcionál, az üzleti érdekek nem játszanak szerepet a működtetésében.

A mostani kampányban érintettek díjszintje lényegesen alatta marad a teljes állomány díjszintjének, mivel döntő részben tizenegy évnél is idősebb gépjárművekről van szó, a magántulajdonban lévő személygépkocsik üzemben tartóinak 88 %-a B10 kategóriában van.

Az elmúlt évek tapasztalatai alapján nagyjából minden tizedik vált biztosítót ezekben a napokban.

Azoknak, akik valamilyen ok miatt nem rendelkeznek kötelező felelősségbiztosítási fedezettel, érdemes tanulmányozni a múlt héten közzétett, 2022-re érvényes fedezetlenségi díjtáblázatot. Tavalyhoz képest a díjak átlagosan hét százalékkal emelkedtek, így személygépjárművek esetében – gépjármű-kategóriától függően – az üzemben tartónak 600 -1290 forintot kell fizetni azokra a napokra, amelyeken a gépjármű nem rendelkezett érvényes kötelező gépjármű felelősség biztosítási szerződéssel. Autóbuszok esetében a fedezetlenségi díj – a busz férőhelyszámától függően – 900-5570 forintot tesz ki, tehergépkocsik esetében pedig akár a 4560 forintot is elérheti naponta.

Nem lehet elengedni a fedezetlenségi díjat

A biztosítók a szerződéskötéskor kötelesek meggyőződni arról, hogy a szerződő eleget tett a korábbi biztosítási időszakokban fennálló díjfizetési kötelezettségének. A jogszabály nem ad lehetőséget a fedezetlenségi díj elengedésére. Az a tény, hogy a jármű hosszabb ideig nincs használatban, nem mentesít a törvény szerinti biztosítási kötelezettség alól. Azok, akik hosszabb ideig nem használják járművüket, és nem szeretnének erre az időszakra biztosítási díjat fizetni, a forgalomból történő – ideiglenes – kivonás lehetőségével élhetnek.

A Belügyminisztérium friss adatai szerint a segédmotoros kerékpárok nélkül figyelembe vett magyarországi gépjárművek közül több mint 84 ezer gépjármű nem rendelkezett érvényes kgfb-szerződéssel. Ők nemcsak a fedezetlenségi díj megfizetését kockáztatják, ám ha balesetért felelősek, úgy az okozott, akár több millió forintos kárt is meg kell téríteniük.

Az ilyen balesetek vétlen károsultjainak kártalanítását a MABISZ kezelésében lévő, elkülönített Kártalanítási Számláról intézik, a szövetség pedig a törvényi előírás alapján az úgynevezett regressz eljárás keretében hajtja be a kérdéses összeget a károkozón. Ezáltal évente mintegy 1 milliárd forint folyik be a Kártalanítási Számla részére, amely összeget a MABISZ teljes egészében a biztosítatlan és ismeretlen járművek által okozott károk megtérítésére fordítja. Tavaly a MABISZ Ügyfélszolgálatához 428, idén október végéig pedig 517 megkeresés érkezett a biztosítással nem rendelkező gépjárművek károkozása témájában.